A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

gyalit terület, tehát a Bakony-hegyvidék állatföldrajzi résztájainak (fauna-kistájainak) a körülhatárolása, majd az állatföldrajzi térkép megszerkesztése (32. ábra). Az állatföldrajzi tájak kijelölését a színező elemek térbeli eloszlása i n d о к о 1 j a. Mi is igazodunk az általánosan elfogadott elvhez: egy-egy terület elkülönítését a rajta élő állatvilág összetétele szabja meg. A Bakony 4iegyvidéket mint állatföldrajzi faunatájat leghelyesebb ökológiai-állatföldrajzi módszerrel jellemezni. Sokszor hangsúlyoztuk, hogy a bakonyi színező eleméknek igen változatos az igényük környezetükkel szemben, gondoljunk akár biotikus, akár abiotikus igényükre. A sokrétű és kölcsönös függőség igen leegyszerűsített megnevezései az olyan kifejezések, mint euryök xerofil (= nagytűrőképességű szárazságkedvelő), stenök hilofil (== szűktűrőképességű hűvösségkedvelő), mon of ág (= egy-tápnövényú), montán (= hegyvidéki), petrokol (= kő alatt lakó), higrofil (=nedvességkedvelő), termőül (= melegkedvelő), cseres-tölgyeshez, molyhos tölgyesihez, bükköshöz, hárs-kőris sziklaerdőhöz, sziklafüves lejtőhöz, patakmentéhez, kaszálóhoz, stib. — stb. ragaszkodó vagy azt kedvelő faj. A kifejezések a faj leglényegesebb ökológiai tulajdonságait érzékeltetik, mindig sok tapasztalat, esetleg kísérleti és mérési megfigyelések alapján. A Bakonyt vagy állatföldrajzi nevén Bakonyicum-ot mint a Ma tri cum egyik állatföldrajzi egységét (faunatáját) öt résztájra, faun a kis tájra osztjuk fel (32. ábra). Nyomatékosan kívánjuk hangsúlyozni, hogy a felosztást ne tekintsük kiforrottnak. Egy kísérlet, mely elénk tárja a Bakony faunisztikaiállatföldrajzi viszonyait, és ösztönzi a további kutatásokat. Pusztán 73, rendszertanilag egyenetlen eloszlású színező elemről ítélkezünk ökológiai-állatföldrajzi szemszögből és az eredményt térképre vetítjük. 23. Balaton-felvidéki táj Diszel környékén (foto Vaj kai) 23. Balaton-Hochland-G-egend nächst Diszel 23. Balaton-Highland region around Diszel •23. Пейзаж гористого района Северного Балатопа в окрестностях Диссял A Bakony faunakistájai a következők: 1. Balaton-felvidék. — Magába foglalja a földrajzi értelemben vett veszprém—várpalotai fennsíkot, a Balaton-felvidéket, a Tapolcai-medencét és a Keszthelyi-hegység déli, balaton-parti hegyoldalait-lejtőit-lankáit (23—24. ábra). Átlagos tengerszint feletti magassága 140—180 m, legmagasabb pontjai sem emelkednek az 500 m fölé (Badacsony 438 m, Recsek-hegy 430 m, Szentgyörgyhegy 417 m). Ha az egész Bakonyt szemléljük, akkor a legváltozatosabb tájnak tűnik. Az északkeleti (veszprémi-várpalotai) fennsík DNy felé a Balaton-felvidék gerincekkel—hegyekkel — letörésekkel — völgyekkel — medencékkel bőven csipkézett vonulatába olvad. A felvidék nyugati szélét a Tapolcai-medence és ennék síkjából kiemelkedő világhírű bazalthegyek keretezik. Éghajlata meleg és viszonylag száraz. Évi középhőeüérséklete 10—10,5 C°, tenyészési periódusban 15—16 C° (június-—augusztusban 20 —21 C°). A geomorfológiai Balaton-felvidék kitűnik azzal, hogy országosan itt köszönt be leghamarabb a tavasz és legkésőbb a tél. Legkevesebb csapadék ugyancsak itt hullik (650—700 mm). A Déli-Bakonyban ered az Eger-patak, mely Szigligetnél torkollik a Balatonba. A táj másik patakja a Séd, Herendnél (az Északi- és Déli-Bakony találkozásánál) ered és a veszprémi —várpalotai fennsíkon folyik át, majd a Sárrét felé Berhida mellett hagyja el a Bakonyt. A Balatonba több séd siet, legtöbbjük nyáron kiszikkad (24. ábra). A Balaton mérséklő hatása a partsávra és a tó felé néző lejtőkre szorítkozik. Vegetációja inkább egy veretű, bármennyire 295