A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

működtet, jelenleg Somhegypusztán (Északi-Bakony) és Fenyőfőn (Bakonyalja). SZÖCS JÓZSEF Közleményünk jelen kötetében teszi közzé Barkóczi László 1950-55. évi sümegi gyűjtéseinek az eredményét. Az eddigi eredményeket áttekintve érdekes, hogy a lepkék — ellentétben más rovar-csoporttal, ill. hasonlóan a gerincesekhez — montán színező elemekkel teszik változatossá a Bakony faunaképét. Ezek megoszlása elég egyenetlen — megfelelően a lepkék egyenetlen kutatottságának. A színező elemek többsége az Északi- és a Keleti-Bakonyban, ill. a Bakonyalján került elő. Nyilvánvaló, hogy nem ez a valóságos kép, de ennek kiderítése a jövő egyik feladata. Apatura metis FRR. (Nymphalidae). — Hazánk, és ezen belül a Bakony-hegység egyik igen jelentős színező eleme. GOZMÁNY (1968:156) a következőképp jellemzi ezt a fajt: „A fajt Mohács környékéről származó példányok alapján írták le. Eddig csak Magyarországról és Jugoszláviából (Újvidék, Óbecse) ismerjük, ahol főként a Duna alsó szakaszának vizes galériaerdőiben és szigetein él (Mohács, Baja), de gyűjtötték a felsőbb szakaszokon is (Baks, Dunaújváros)." Kovács (1953:93) ismertette egyetlen dunántúli lelőhelyét (Bécs). Az eddig ismert lelőhelyek a következőképp oszlanak meg: 1/1: Baja, Dunaújváros, Mohács, Óbecse, Baks, Újvidék — H/1 : Herend — VT/2: Bécs. A felsoroltak közül a 8. lelőhely: Herend új. Az Északi- ós a Déld-Bakony találkozásánál fekvő Hebenden (a Simon-tanya közelében) Dietzel gyűjtött 1 nőstényt 1965 augusztus 8án. Bár Gozmány és más szerző sem írta, feltehetően a Kárpát-medence egyik bennszülött nappali lepkefaja. Euphydryas aurinia RÓTT. (Nymphalidae). — Euroszibériai-középhegyséigi faj. TALiLÓS (1958:450) a következőkeit írta róla: „Véleményem szerint ezt a lepkefajt a Kárpát-imedenoében hegyvidéki-alhavasi fajnak kell tekinteni, amely éppúgy, mint néhány szubalpin növény (pl. Trollius europaeus), helyenként alacsonyabban is előfordul. A Dunántúlon feltétlenül az Alpesek állatföldrajzi hatását jelzi . .. Nálunk valószínűleg a jégkorszaki maradvány faj." A nyugati Bakonyalján, a Széki-erdőben mészkedvelő lápréten (Molinietum coeruleae) 11 példányt (6 nőstényt & 5 hímet) gyűjtött Tallós 1957 június 2án. Bár a Széki-erdő a nyugati Bakonyalján, tehát a Bakony határába esik, sőt növény földrajzilag már a Saladiense (Breillyricum) flórájába tartozik, mégis foglalkoznunk kell ezzel a ritka nappali lepkével, miivel mésizkedvelő láprét főleg az Északi-Bakony számos völgyében van. Várható, hogy itt ugyancsak gyűjteni fogják. Régebbi gyűjtések alapján ismerjük a Keszthelyi-hegység és a Tapolcai-medence találkozásánál kialakult láprétekről (Tapolca, Lesencetomaj, Uzsa). Tallós idézett meggondolása alapján az itt élő populációt is jégkorszaki maradványnak tekinthetjük. VARGA (1964:130) boreális higrofil fajinak tartja. Pieris ergane H.—SCH. (Pieridae) (16. ábra). — Szuhmediterirán-pontusi lejtősztyepp faj (VARGA 1964:138), mely hazánkban (és egyben a Kárpát-medencében) éppen a Bakony és a Vértes délkeleti lejtőin é'ri el elterjedésének az északnyugati határát. SZENT-IVÁNY közleményéből (1941, p. 98—100) tudjuk, hogy Várpalota környékén BORDÁN I. gyűjtötte először ezt a ritka fehérlepke fajt az 1920as évek második feléiben. A veszprémi Bakonyi Múzeumban őrzött 16 példányt Bordán 1927 július— szeptemberben fogba (det, RÉZBÁNYAI, 1967). Majd hamarosan ismeretessé vált a pétfürdői és a bitópusztai (Iszkaszentgyörgy) lelőhely. A balaton-felvidéki Csopakon pedig már 1903-ban talált 3 példányt SCHMIDT A. Hazai (kárpát-medencéd) lelőhelyei (KOVÁCS 1953:97): H/1: Csopak, Öskü, Pétfürdő, Várpalota (Bakony) — Csákvár, Szár (Vértes). Tehát összesen hat helyről ismerjük, melyből 4 a Bakonyba (Keleti-Bakony: öskü, Bétfürdő, Várpalota — Balaton-felvidék: Csopak) és 2 a Vértesbe esik. A Kárpát-medence más részén még nem gyűjtötték. Tápnövónye a sulyoktáska (Aethionema saxatile), amit SZURDOKI kitartó megfigyeléssel nyomozott ki éppen a várpalotai Várvölgyben (Kovács L. szíves szóbeli közlése). A sulyoktáska hazánkban ugyancsak a Bakony és a Vértes délkeleti lejtőinek nyílt dolomit sziklagyepesein fordul elő — tehát a P. ergane hazai elterjedése egyezik tápnövényének az elterjedésével. VARGA (1. c.) hívja fel figyelmünket arra, hogy ez a fehérlepke fajunk (több fajjal együtt) a növény földrajzilag nevezetes „középdunai flóraválasztó"-t nem lépi át az Északi Középhegység felé (közelebbről az Északborsodi Karszton hiányzik). Loweia (= Lycaena) alciphron ROTH. (Lycaenidae). — Az ibolyás tűzlepke euroszibériai, Európában közép- és dél-európai középhegységi faj. Bár areálja meglehetősen nagy, mégis egész elterjedési területén szétszórtan fordul elő. „Hazánknak aránylag kevés pontján és azokon is szűk területre korlátozva található" (SZABÓ R. 1956:304—305). Hazai 16. Pieris ergane (foto Zeitler) 283