A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

3 hazánkból (H/l: Budapest, Bp: Nagyszénás, Zirc) és 1 Horvátországból (VI/3: Zágráb). Tápnövénye fiatal tölgyek (FREUDE—HARDE—LOHSE 1. c.) vagy azok hajtásai, bár ezt az adotot KASZAB (1. c.) „állítólag tölgyön él" fogalmazásban közli. Hazánkban közismertein számos olyan növénytársulás alkot erdőséget, melynek egyik domináns faja éppen valamely tölgyfaj. Tehát ennek a zömökbogárnak a tápnövény bőségesein rendelkezésre áll, illetve neim magyarázza ritkaságát. Bizonyára kell lenni olyan biotiikus vagy abiotikus tényező (k)mek, mely(ek)nek korlátozott volta (vagy hiánya) miatt csak helyenként képes élni. Jelen ismereteink alapján azonban mint közép-európai színező elemet tartjuk számon a Bakony faunájában. Claviger nitidus HPE. (Pselaphidae). — Ezt a magyarul vas tagcsáp ú hangyabogárnak nevezett fajt nem mint bakonyi színező eleimet említünk meg, hanem KASZAB közlése (1938:97) ós személyes figyelem-felhívása alapján. A bogár gyűjtési körülményéről a következőket írja: „Nem nagyon ritka, de olyan tömegben, mint ahogyan azt Veszprémben a vasúti töltés mellett 1936 IV. 10-én dr. BALOGH J.sal gyűjtöttem, az irodalomban eddig nemi volt ismeretes. Alig pár négyzetméternyi területen, ahol a Tetramorium cespitum L. és a Lasius flavus FABR. a töltésről leguruló kövek alatt nagy mennyiségben tenyészett, rövid idő alatt 130 darabot sikerült öszszegyűjtenünk. Rostálással természetesen még nagyobb eredményre lehetett volna számítani.'' Különben majdnem egész Európát felöleli areálja. Tropideres hilaris FAHRS. (Anthribidae). — E.NDRÖDI (1961:16) mediterrán fajnak tartja, míg a korábban megjelent JUNK—SCHENKLING katalógus csak Francia- és Spanyolországot jelöli meg mint elterjedést. Ez a mediterrán színező elem benyomult a Kárpát-medencébe is, ahonnan eddig 4 lelőhelyről ismerjük. Ezek a következők: Budapest: Farkasvölgy, Buda, Szigliget (H/1), Mecsek: Zobák-ipuszta (VI/1). A Balaton-felvidék mellett a Tapolcai-medence (főleg a bazalthegyek) bővelkedik mediterrán elemekben, így szinte természetesnek kell tartanunk ennek az oirrosbogárnak a szigligeti előfordulását. Annál is inkább indokolt a faj jelenléte, mert tápnövénye a seprőzanóit (Sarothamnus scoparius) bőségesen tenyészik ezen a vidéken. Otiorrhynchus maxülosus GYLL. (Curculionidae). — Az eddigi irodalmi közlések egybehangzóan Olaszországot, a Balkán-félszigetet és a Kárpát-medencét jelölik meg a faj areáljának (ENDRÖDI 1961: 48 és 1961:99). Erdélyből és Horvátországból (1—1 helyről) kizárólag irodalmi közlés nyomán sorolja fel ENDRÖDI (1960:38), ellenben a két magyarországi lelőhelyről származó példányt (II/l : Budapest, Veszprém) a budapesti Természettudoimányi Múzeumban őrzik. Veszprém lelőhelyet (Budapesttel együtt) a Fauna Regni Hungáriáé is felsorolta, tehát régen ismert előfordulás. A folyó bakonyi kutatások talán újabb adattal (vagy adatokkal) fogják megerősítem ennek az érdekes mediterrán ormányosbogárnak a bakonyi előfordulási viszonyait. Mint itáliai—balkáni—kárpát-medencei színező elem jelentős a Bakony (és hazánk) faunájában. Phyllobius arborator HERBST (Curculionidae). — Areálja Észak- és Közép-Európa (JUNK— SCHENKLING: „Nord- und Mitteleuropa, fehlt in der Balkanhalbinsel" — ENDRÖDI (1961:69): „Közép- és észak-európai faj.") Közép-Európában, közelebbiről a Kárpát-imedencében kifejezetten magashegyvidéki (montan) faj. ENDRÖDI irodalmi közlését (1960:49) szinte kiegészíti a Természettudományi Múzeum gyűjteménye: a közölt magas-tátrai (II/l) és a déli-kárpáti lelőhelyeikről egész sorozatokat őriznek a múzeumiban. Látszik, hogy a Kárpátok e két jellegzetesen magashegyviidéki táján közönséges ez a levélormányos. Feltehetően csak a hézagos gyűjtéseknek tulajdonítható, hogy a Kárpátok más táján még nem tarthatjuk közönségesnek, ökológiai valenciája valószínűleg euryök, különben nem került volna elő a Bakonyból, azaz egyik középhegységünkből, az Alpokaljáról (Kőszegi- és Soproni-hegység), sőt a Pannonicum északnyugati széléről, Siófokról. A Bakonyban két helyen találták, a példányokat a budapesti Természetitudo'mányi Múzeum őrzi. Zirc környékén Lichtneokert (3 db), „Bakony" lelőhelyen (Bakonybél?) pedig bizonnyal Wachsmann (2 clb) gyűjtötte Mint montán közép- és (ész ak-) európai színező elem hangsúlyozottan jelentős a Bakony faunájában, mert éppen a rovarok közit igen kevés az ilyen igényű, ill. elterjedésű faj. Bakonyi előfordulását (a siófokival együtt) talán magyarázhatjuk tág értelemben vett reliktálódással. Tudjuk, hogy a nyír és a lucfenyő az elsődleges tápnövénye A jégkorszakot követő fenyő-nyír korban (mintegy 15—20 ezer évvel ezelőtt) a Balaton tág környékén (tehát a Bakonyban is) kiterjedt nyíreseknek kellett lenni a pollenvizsgálatok tanúsága szerint (ZÓLYOMI 1952). Ekkor a szóbanforgó faj nyilván a nyírrel együtt közönséges lehetett vidékünkön. Az éghajlat felmelegedésével és a növénytakaró átalakulásával párhuzamosan a faj kénytelen volt felhúzódni a nyíresek mai optimális tenyészhelyeire, a közép-európai magashegységekbe (és Észak-Európába). A nyír azonban teljesen nem pusztult ki tájunkról (az erdészet természetes újulatát ma is több helyen ismeri a Bakonyban), csak alaposan meggyérült — amit híven tükröz levélormányosunk mai előfordulási viszonya a Bakonyban. Ilyen szempontból érdemes volna a néhány bakonyi nyírest (és nyírcsoportot) alaposan átkutatni. Az eredmény csak megerősítené elgondolásunkat a faj bakonyi eredetéről. Phyllobius montanus MILL (Curculionidae). — Igazi balkáni faj, mely mint színező elem jelenik meg a Kárpát-medencében, közelebbről Magyarországon. A JUNK—SCHENKLING katalógus előfordulásának Görögország néhány táját nevezi meg. Csak azóta derítették ki balkáni—kárpát-medencei areálját. A Kárpát-medencében kizárólag Magyarországról találhatunk irodalmi közlést (ENDRÖDI 1960:71—72). A Matricum három lelőhelye közül 2 a Bakonyba esik (Budapest, Királyszentistván, Tihany), a 4. lelőhely a preillyricum-i Simontornya. Mindkét bakonyi lelőhely a Balaton-felvidéken van és jelölik a faj legészakibb előfordulását (Budapesttel együtt). Polydrosus amoenus GERM. Curculionidae). — Areálját legtömörebben ENDRÖDI jellemezte (1960: 12): „Európai hegyvidéki faj, de előfordul Szibériában is." A JUNK—SCHENKLIG katalógus a következőképp részletezi areálját: „Gebirge Mitteleuropas, 276