A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

használt faunakerülettel, DUDICH 1954) a következő: Pannonicum (Nagy- és KisAlf öld, Magyar Középhegység, Dunántúl és a horváth hegyvidék), Carpathicum (a Kárpátok íve Dévénytől Orsováig, Bihar-hegység) és a Dinaricum (a Dinári-hegység és az Adriai-tengerpart). Bár Soós előtt is megpróbálkoztak a Kárpát-medence állatföldrajzi felosztásával (NAGY J. 1917, SZILÁDY 1930, HANKÓ 1931), mégis Soós tagolása bizonyult olyan alapnak, mely minden további próbálkozás kiindulópontja lett. A puhatestűek megfelelő fajszáma, ökológiai igényeik részleteikbemenő ismerete, az egyes fajok areáljának értékelése és nem utolsó sorban a bőséges pliocén és pleisztocén fosszilis puhatestűek időrendi egymásutánjának az értelmezése alaposan indokolta Soós megállapításait. SOÓS LAJOS a puhatestűek alapján jellemezte a Kárpát-medencét. Egészen természetes, hogy más állatcsoport zoogeográfiai elemzése a puhatestűektöl eltérő állatföldrajzi viszonyokat fog mutatni. Az egyes állatcsoportoknak •— hasonlóan a fajokhoz — megvan a közös ökológiai igénye, ami állatföldrajzi viszonyaikban is kifejezésre jut. Ugyanakkor egy-egy terület, mint pl. a Kárpát-medence természet-földrajzi jellege döntően meghatározza a szóbanfoirgó állatcsoport elterjedését. Dióhéjban ezek a tényezők magyarázzák az)t, hogy a pókszafoásúak (KOLOSVÁRY 1936), a gyászbogarak (KASZAB 1938) és a redősszárnyú darazsak (MÓCZÁR 1939) térbeli elterjedése alapján készített állatföldrajzi kép a Soós-féle felosztással közös veretű, és inkább csak a „körzetek" és „kerületek" számának a szaporításában, határaik megvonásában különböznek egymástól. Távol álljon tőlünk az, hogy indokolatlannak tartsuk az állatföldrajzi területek elkülönítésének a finomítását. Indokolja ezt éppen jóformán valamennyi állatcsoport egyre behatóbb ismerete. DUDICH (1954) véleményével közösen el kell fogadnunk ,, . . . egy olyan felosztást, amely körülbelül az összes megokolt körzeteket és fauna járásokat tartalmazza." A redősszárnyú darazsak vagy Vespoidea (Hymenoptera) csoport elemzése alapján készült el eddig a legrészletezőbb állatföldrajzi térkép a Kárpátmedencéről. Ezt fogadta el DUDICH is (1954) mint keretet minden további hasonló munkához. MÓCZÁR hat faunakörzetet állított fel (Pannonicum: Nagy- és Kis-Alföld, Bécsi-medence ; Matricum: Magyar Középhegység; Carpathicum : Kárpátok és Bihar-hegység; Moesicum; Illyricum: Dél-Dunántúl, Horváth Karszt, Dinaridák; Noricum: Alpokalja és Stájer-medence), melyeken belül összesen 18 faunajárás osztokodik. Üjszemléletű felfogásban vonta meg VARGA ZOLTÁN a mai Magyarország állatföldrajzi határait a nagylepkék szempontjából (1964). Elfogadva Matvejev megállapítását (az alacsony állatföldrajzi kategóriákat: fauna járást, faunakörzetet ökológiai sajátságok — a nagy kategóriákat: faunakerületet, faunavidéket, faunaterületet, stb. pedig inkább történeti mozzanatok jellemeznek) az elterjedés és az ökológiai igény szövevényes és változatos összefüggéseinek a rendszerezése alapján faunakomponenseket állít fel, melyek valóban jól megokolnak egy-egy állatföldrajzi egység elkülönítését. Bizonyos visszakanyarodást jelent egy régebbi szemlélethez az, hogy a Matricum-ot és a Prenoricum-ot a Pannonicum egy-egy fauna járásának tartja (bár ugyanakkor az Eupannonicum felosztását 5 táj kialakításával finomít ja). A Matricum önállóságát annyira bizonyítják a különböző faunisztikai vizsgálatok, hogy ma már helytelennek látjuk „visszaolvasztását" a Pannonicumba. — A lepkék esetében megkönnyíti a faunakomponensek felállítását az, hogy a hernyók ragaszkodnak tápnövényeikhez és alaposan ismerjük az ország flóráját-cönológiai növényföldrajzát. Más csoportok esetében is korszerű lenne a hasonló alapokon nyugvó állatföldrajzi felosztás, ettől azonban —• éppen hiányos ismereteink miatt — még távol vagyunk. Tehát MÓCZÁR és DUDICH (1. c.) megtalálta azt az állatföldrajzi keretet, mely alkalmas m i n d en e témába vágó vizsgálódásra (2. ábra). Az igaz, hogy a határok meghúzását sokféleképpen lehet módosítani, sőt lehet emelni a faunajárások és -körzetek számát (csökkenteni nem célszerű!). Mégis a Kárpát-medence egyik kis tájegységének, a Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyainak bemutatása esetében leghelyesebb elfogadni a meglevő legjobb felosztást, tehát a MÓCZÁR—DUDICH-félét és ebben vizsgálni a bennünket érdeklő állatcsoportok faunisztikaiökológiai-faunagenetikai helyzetét, semmint egy új felosztással szaporítani a Kárpát-medence állatföldraj zi térképeit. A Bakony állatföldrajzi helyzete Közelebbről megismerve a Kárpát-medence MÓCZÁR—DUDICH-féle állatföldrajzi térképét (3. ábra), a Bakony-hegységet a Magyar Közép264