A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

be (Phyllitidi-Aceretum) húzódott (Esztergáliés Bárok-völgy). A legtöbb magas-hegyvidéki növényfaj az Észáki-Bakonyban és a Bakonyalján él (Polistychum lonchitis, Lycopodium complanatum, Trollius europaeus, Ribes alpinum, Anthriscus nitida, Orobanche flava, Carduus glauca, Senecio ovirensis, Epipogium aphyllum, Calamagrostis varia, stb.), nem zárva ki ezek, ill. más montán faj dk szórványos megjelenését a többi résztájon (pl. Primula jarinosa és Pinguicula alpina a Tapolcai-medencében). A színező flóraelemek tekintélyes hányada atianto'-mediterrán, tehát valamilyen déli-délnyugati-myugati kapcsolatra utalnak. A fajok többsége a Balatoni cum flórajárásiban található, benyomulva számos ponton a Vespremiense bakonyi részébe. A fajok hosszú listájából inkább a közismerteket emeljük ki, utalva Rédl és Fekete részletes közléseire (Taxus baccata, Primula acaulis, Tamus communis, Daphne laureola, Ruscus aculeatus, Ophrys fuciflora, stb.). Kifejezetten atllanltilkus fiáraelem a csarah (Calluna vulgaris), mely éppen a Keszthelyi-hegységben (Uzsa környékén) és a Balaton-felvidéken (Ábrahámhegy) éri el legkeletibb elterjedését, önálló társulást képezve kavicsos, savanyú talajon (Calluno-Genistetum germanicae). A felsorolásban megemlített tiszafáról (Taxus baccata) érdemes megjegyeznünk, hogy a délibakonyi Miklóspálhegy északi lejtőjén (legközelebb Bandihoz) található legszebb állománya, bükkerdő alsó lombkoironaszintjében. Természetesen a szomszédos hegyeken is él tiszafa, a Miklóspáilhegyen levők/kel együtt ötvenezerre becsülik példányszámát. Bár évszázadokon át tépdesték-csomkították, főleg koszorú-készítés céljából, mégis megmaradt. A botanikusok megállapítása szerint a tiszafa a fenyő-nyír kor óta tenyészik a Bakonyban. Természetes újulajta és ellenállása e feltevést csak megerősíti. Mint nevezetes reliíktumnnövényt másfél évtizede részesítik hivatalos védelemben. Az előzőekben (RÉDL nyomán) már hangsúlyoztuk, hogy a színező flóraelemek közül 1 e g j el e n t ősebbek a balkáni, kelet-mediterrán, mediterrán és p о n t о - m e d i t e r r á n fajok. Legtöbbjük a Balaton-felvidéken, a bazalthegyeken, ill. a többi kistáj déli-, dél-keleti, esetleg délnyugati lejtőjén-oldaláin él. Csak a legnevezetesebbeket soroljuk fel (Daphne cneorum, Eranthis hiemalis, Cotinus Coggygria, Euphorbia pannonica, Verbascum speciosum, Scilla autumnalis, Hemerocallis lilio-asphodelus, Asphodelus albus, Crocus Heuffelianus, Sternbergia colchici flora, Stipa bromides, stb.). Ismét a földrajzi értelemben vett Bakony területén Fekete Gábor a következő kistájakból fűzi fel a Balatonicum-ot és a Vespremiense^t (a Vértes és a Velencei-hegység nélkül) : Keszithelyihegység, Tapolcai-medence, Balaton-felvidék, Bakonyalja, Északi-Bakony, Déli-Bakony, Veszprém—Várpalotai fennsík, Keleti-Bakony és Pannonhalmi dombvidék. E kistájiakból összetevődő területnek a „flóráját és vegetációját — éghajlati jellegének megfelelően — a kiegyenlítettebb klímaigényű, szubatlantikus, középeurópai, illír, vagy szubmediterrán eltérj edésű fajok fellépése és általuk alkotott növénytársulások jellemzik". A viszonylag alacsony átlagos tengerszintfeletti magasság miatt „kedvező feltételek nyílnak különböző szubmediterrán xerotherm, mészkedvelő növénytársulások helyenként nagykiterjedésű kialakulásaira. Éppen ezen okok és a magas hegységektől való távolsága miatt hegyvidéki vegetációtípusok nem, vagy csak szórványosan, akkor is mikroklíma hatásokra fejlődhetnek ki." A Dunántúli Középhegységgel együtt a Bakonyt nagyon jellemzik még a szilklafüves lejtősztyepprétek, a karszttölgyesek, száraz cseres-tölgyesek, gyertyános-tölgyesek és szubmontán elegyes bükkösök. A „szubmediterrán jelleg mellett, a változó geológiai adottságoknak megfelelően már t.-k. illír alpesi-illír, stb. hatás is érvényre jut Dél-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl közvetítésével. Az uralkodó mészkedvelő növénytársulások mellett a nyugati részeken kisebb kiterjedésben acidiifil (savanyú talajú) vegetációtípusok is megjelennek. Az eredeti vegetációképben a tölgyesek az elterjedtebbek, szubatlantikus klímahatások folytán bükkös zóna is kialakulhat, mely a dombvidékre is leszáll. Lágyabb alapkőzeteken, medencékben, törmeléklejtőkön elterjedt a szántóföldi, szőlő- és gyümölcskultúra. A Bakony egyes ré'sztájainak felépítésében helyenként nagy szerepet játszik a dolomit kőzete. Rajta számos ritka, t.-k. a dolomitkőzethez, annak speciális növénytársulásaihoz ragaszkodó növényfaj található, mely csiafc növényföldrajzilag távoleső tájakon jelenik meg ismét. Jelenlétüket a dolomit jelenségekkel magyarázzuk. A dolomitnak, a vele rokon mészkővel szemben, leglényegesebb tulajdonsága, hogy kémiailag alig mállik, fizikai mállása, aprózódása ellenben nagymértékű, sok apró, sokszor homokszerű törmelék képződésével. A dolomit állandóan 17* 259