A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Tóth Sándor: XIII. századi építőműhely Veszprémben

(220—225 cm). Sajnos, az ásatás alkalmával a fal szerkezetének alapos vizsgálata elmaradt, így ennek az adatnak az értékét nem tudjuk felmérni. A „fülke" és az 1907-ben feltárt ajtó elhelyezkedése azonban egy további feltételezést is lehetővé tesz. A székesegyház hajójának három nyugati szakasza ugyanis a többitől eltérő méretű volt és, mint említettük, az ajtó ezek közül a középsőben nyílott. Ha az ettől keletre fekvő „fülke" tényleg ikerablakot rejtene magában, kézenfekvő volna a feltételezés, hogy hasonló ablak volt az ajtó másik oldalán, a nyugati szakaszban is. Ebben az esetben tehát olyan jellegű nyíláscsoporttal lehetne számolni, mint amilyen egyébként a káptalantermek kerengő felé eső falán szokott előfordulni. Hogy az elmondott egyezéseknek tényleg van-e valami konkrét alapjuk, vagy csupán több adat véletlenszerű egybehangzásával állunk szemben, azt csak falkutatással és újabb ásatással lehetne véglegesen eldönteni. Jelenlegi ismereteink szerint csupán az építészeti szituáció vizsgálatával kísérelhetjük meg a válaszadást a kérdésre. A kérdéses fal jelenleg a székesegyház külső, homlokzati fala, amely a belső térrel közvetlenül összefügg. Az összefüggés minden valószínűség szerint a középkorban is fennállt, de a mellékhajó fala nem állt szabadon: előtte állt a Szentlélek-kápolna, amely jelentős részben ugyancsak 1957ben került feltárásra.

16 Elvileg tehát — bizonyos feltételek mellett — elképzelhető lenne az, hogy a mellékhajó falát nyílászáró szerkezet nélküli ablakok törjék át. A legfontosabb feltétel az, hogy a kápolnának az ablakok keletkezésekor már állnia kellett. Ez az egyetlen ismert részletforma — egy féloszlop és lábazata — alapján nem tekinthető kizártnak.

17 A többi feltételekkel azonban már korántsem állunk ilyen jól. Ikerablakaink térbelsőben való elhelyezkedése esetén ugyanis valószínűleg mindkét oldalon boltozott terekkel kellene számolnunk, minthogy a flankírozó tagozatok 170 7. Az ívhátak közét kitöltő vörös falazókő oldalnézete, korábbi ívelt felület nyomával (46. b. sz.). 7. Seitenansicht des den Zwischenraum der Bogenrücken ausfüllenden roten Quadersteines mit der Spur einer früheren bogigen Fläche (46 b). 7. Profil de la pierre de murage rouge, remplissant l'intervalle des extrados des arcs, avec les traces de superficies arquées antérieures (№ 46. b.). 7. Вид сбоку красного кладочного камня со следами прежней дуговой поверхности (46 в). belsőben nehezen képzelhetők el másképpen, mint boltozati tárnokként. A kápolna szemben fekvő falán azonban az ikerablakok feltételezhető elhelyezkedésének megfelelő boltszakaszok jelenlétére semmi sem utal; az említett egyetlen féloszlop legfeljebb egy dongaboltozat hevederívét támaszthatta alá. Ugyanez a helyzet a mellékhajó falán is : a „fülkét" közrefogó kiugrások közül a nyugati falnyúlvány véleményünk szerint a kriptalejáró építésével függ össze, és, bár elképzelhető, hogy valamilyen korábbi magot is magába foglal, ez az ásatási alaprajzból nem tűnik ki; a keleti kiugrás viszont 60 cm-es kiülésével inkább egy lapos támpillér csonkjára emlékeztet, mint boltozati támra. Támpillérszerű kiugrást természetesen csak külső homlokzaton tételezhetnénk fel, ami viszont csak akkor lehetne összeegyeztethető ikerablakainkkal, ha feltételeznénk, hogy ezeket egy korábbi homlokzati fal már meglevő támpillérei között törték , a kápolna felépülte után. Mindehhez hozzávehetjük azt, hogy a feltárt falakon nyoma sem látszik annak a gondos kvádermunkának, amit a betétkövek alapján ikerablakainkkal kapcsolatban feltételezhetünk.

18 Végül pedig azt is meg kell említenünk, hogy az általunk legvalószínűbbnek tartott rekonstrukciós megoldásnak az adott építészeti szituáció ellentmond, és ez a térkapcsolat — a mellékhajó és a kápolna ikerablakokkal történő egybenyitása — önmagában is szokatlan és egyedülálló lenne nemcsak Magyarországon, hanem a románkori építészet példatárában általában is. Bármennyire csábító lenne tehát a lehetőség, azt kell mondanunk, hogy az Ádám-féle ajtó és az ikerablakok közvetlen összefüggésének kevés a valószínűsége. Kétségtelen azonban, hogy az ajtó formailag ugyanabba a körbe kellett, hogy tartozzék, amelybe az ikerablakok, és így — akár volt összefüggés köztük, akár nem — ez az adat szempontunkból igen jelentős. Azt valószínűsíti ugyanis, hogy az ikerablakokat készítő műhely a székesegyház épületén átalakításokat végzett, és tevékenységének még in situ mradványai vannak, amire más helyen már nem sok a remény. Éppen ezért mindenképpen fontos lenne a felvetett rekonstrukciós probléma szempontjából az említett ajtó és környékének megkutatása, annál is inkább, mert az 1957-es feltárás alkalmával napvilágra került részletek is azt sejtetik, hogy nem egyszerű, tagolatlan fal húzódik meg a jelenlegi vakolat alatt. Az északi mellékhajó fala a proveniencia megoldása szempontjából azért lett volna előnyös, mert a 46. a—

с számú kövek lelőhelyének közvetlen közelében van. Ha az ikerablakokat továbbra is a székesegyház épületére kívánjuk lokalizálni, csak ennél távolabbi helyek jöhetnek számításba. A déli oldalról való származtatásnak alig van valószínűsége; ennél valamivel figyelemreméltóbb lehetőségnek tűnik a 16. századi alaprajzokon feltüntetett előcsarnok.

19 Erről azonban semmiféle adatunk nincsen, így a kérdésre egyedül régészeti kutatás adhatná meg a választ. A székesegyházon kívül ikerablakaink provenienciája szempontjából egyedül egy olyan épület jöhetne számításba, amely a templomtól északra eső területen, a volt szemináriumi épület helyén állt. A kérdés az, hogy vannak-e olyan történeti adatok, amelyeknek alapján ezen a helyen középkori épület feltételezhető. Itt abból indulhatunk ki, hogy a kora-