A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Tóth Sándor: XIII. századi építőműhely Veszprémben

6. Háromkaréjos lezárású ikerablak rekonstrukciós rajza (kéttagú változat). 6. Rekonstruktionszeichnung eines Doppelfensters mit dreibogigem Abschluß (zweigliedrige Variation). 6. Dessin de reconstruction d'une fenêtre jumelée à clef trilobée (solution à deux parties). 6. Реконструктивный рисунок парного окна с трилопастной аркой (вариант двойного окна). lást falkivágásjellegűvé tette, és ugyanakkor rendkívül erőteljesen kiemelte a „falszegélyt", így mintegy az architektúra legjellegzetesebb elemévé válva. Az osztóoszlopról csupán annyit tudunk, hogy ikeroszlopok és egyszerű, vállkővel kombinált osztók váltakoztak. A rekonstrukció legbiztosabb pontja a kerettagozat; az összes többi részletre csupán ennek megmaradt köveiből következtethetünk. Biztosra vehető a kétféle osztómegoldás és a flankírozó tagozatok jelenléte is, bár az utóbbiak különfélék, lehettek és ezen a ponton a rekonstrukció még több tekintetben módosulhat. Amennyiben rekonstrukciónk helyes, legalább két, de inkább több ikerablakkal kell számolnunk. Az esetleges más megoldási lehetőségek közül pillanatnyilag a négytagú ikerablakok látszanak a legreálisabbaknak. Természetesen számos más variáns is elképzelhető; ezeknek kizárása, vagy ellenkezőleg, igazolása azonban csupán újabb töredékek előkerülésétől, vagy in situ maradványok feltárásától várható. A további kutatás szempontjából tehát rendkívül fontos, hogy a proveniencia kérdését megvizsgáljuk. Ebből a szempontból döntő fontosságú az a körülmény, hogy a 46. a—c. számú faragványokat — tehát az egyik ívindító követ és betétjeit — együtt találták meg a Szt. György-kápolnától nyugatra eső területen, a kápolna védőépületének alapozási munkái közben.

10 Ez arra vall, hogy az ikerablakok egykori helyét a kápolna közvetlen környezetében kell keresnünk (maga a kápolna természetesen a nyílások jellege miatt nem jöhet számításba). Ennek a lokalizálásnak nem mond ellent a többi — másodlagos, sőt harmadlagos helyzetből előkerült — kő lelőhelye sem: valamennyi az egykori belső vár északi részén, tehát a székesegyház körzetében látott napvilágot, egy pedig 1907-ben a templom falából került elő.

11 A lokalizálás tehát nem okoz különösebb nehézséget ; annál inkább az a kérdés, hogy az ablakok magán a székesegyház épületén, vagy pedig a hozzá kapcsolódó épületkomplexum valamely részén helyezkedtek-e el? A kérdés eldöntése első pillantásra kézenfekvőnek látszanék Ádám Iván egyik megfigyelése alapján, amely szerint az északi mellékhajó falában a vakolat leverésekor olyan románkori ajtókeretet találtak, amelynek éltagozása — ha hihetünk a leírás szavainak — megegyezett az ikerablakokéval. Minthogy ez az adat szempontunkból mindenképpen rendkívül fontos, idézzük Ádám teljes leírását: „Ápril. 14-én kezdték leszedni a falakról a vakolatot. Az északi mellékhajó hátulsó oldalán a felszínre került háromnegyedrészben egy befalazott ajtóbejárás maradványa. A magassága egy méteren túl volt. Szép, faragott, szürke homokkőből készült az ajtóbéllet. Tagozata két egyszerű domború szalag között végigfutó mélyedés, úgynevezett horony. A befalazott rész régi kőfalazat. Tehát nem újabb változás, hanem igen régi, mert a kőajtószár jó szürke homokkőből állt, és teljes félkörívű a felső része, tehát románkori. Mivel a lelet helyének megfelelőleg, kívül az északi oldalon van a régi kriptába való lejárás. (így !) Az ajtó alsó részét be kellett falazni, mivel a külső kriptaeljárás boltozata alatta húzódik a templom alá." (kiemelések tőlem. TS)

12 A leírás alapján nyilvánvaló, hogy az ajtót belülről, a mellékhajó felől találták meg, mégpedig a székesegyház hossz4<M vôrèi homokkő házának három nyugati szakasza közül a középsőben, amelynek tengelyében a külső kriptalejárat ma is látható.

13 Minthogy záradéka „teljes félkörívű" volt, a mienkéhez hasonló ikerablakról nem lehet szó. Magassága, minthogy több, mint egy méterrel a mai padlószint fölé emelkedett, a románkori nívó pedig a környéken kb. 130 cm-rel mélyebben volt,

14 kb. 2,5 m-re tehető. A leírás nyomán aligha vonható kétségbe, hogy a nyíláskeret anyaga és éltagozása alapján ugyanabba a körbe tartozik, ahová az ikerablakok; kézenfekvőnek látszanék tehát ezek között konkrét összefüggést keresni, annál is inkább, mert vannak más adatok is, amelyek ilyen összefüggés létezését lehetővé tennék. Az 1957-es ásatások alkalmával feltárásra került a székesegyház északi mellékhajófalának egy kis része is, az említett kriptalejárattól keletre. Ezen a részen az ásatási alaprajz a földfelszín alatt visszaugró, 215 cm hosszú falszakaszt jelez,

15 amelyet kelet felől egy rövidebb, de a felmenő falsík elé nyúló kiugrás, nyugat felől pedig egy hosszabb falnyúlvány zár le. Az így létrejött fülkeszerű mélyedés szélessége meglepően egyezik ikerablakaink megfelelő méretével 169