A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)
A „Veszprém megye régészeti topográfiája, a keszthelyi és tapolcai járás” c. munka vitája
A jelzések sűrűsége nem jelenti szükségképpen a települések sűrűségét, az egyforma körök nem árulják el a várost, a falut, az útmenti fogadót. Ugyanebben a szellemben a kötet megelégedett az ókori útmaradványok regisztrálásával. Pedig ezek a maradványok, a lelőhelyek egymásba kapcsolódó sora, a mai utak vonala (a lelőhelyek jelentős része szoros összefüggést mutat a mai úthálózattal) és a földrajzi adottságok, amelyek éppen e vidéken sok esetben egyetlen lehetőséget adnak, az utak helyének biztos, vagy feltételezhető megrajzolására megadják a lehetőséget. E tekintetben e kötet határozott visszalépést jelent Graf munkájával szemben. És éppen Graf miatt szükséges lett volna az utak helyének lehető rögzítésére. Ismeretes, hogy Graf helyismeret nélkül, térképen vonta meg útjait és alapvetően helytelen felfogásból indult ki, amikor a különböző itinerariumok útjai és Pannónia fő útvonalai közé egyenlőségjelet tett. Az utak meghatározása a települések, közelebbről meg nem világítható lelőhelyek jobb értelmezéséhez is hozzásegített volna. Az ókori topográfia feldolgozásában nem állunk olyan egyedül szemközt a régészeti leletekkel, jelenségekkel, mint az őskorban, vagy a népvándorláskor idejében. A történeti adatok, feliratok, kőemlékek, érmek, az import áruk az egyszerűbb lelőhelyeket is történeti dimenzióba helyezik, ez szükségképpen a topográfia készítőivel szemben is fokozottabb igényességet támaszt. Nyilvánvaló, hogy sem a terjedelem, sem a munka természete nem engedi meg, hogy ezek a topográfiai kötetek részletes elemző tanulmányokká váljanak. Erre nincs is szükség. De a szigorúan tartózkodó adatközlés és a tudományos igényű feldolgozás között a választóvonalat ott kellett volna megvonni, ahol a további kutatások számára a helyismerettel rendelkező, a leletanyagot, a települési viszonyokat ismerő feldolgozó kutató összegező megállapításai még nem nélkülözhetőek. 2. Hogy mennyiben használható a kötet, ha egyes leleteket, jelenségeket, azok lelőkörülményeit, elterjedését kutatjuk, arra egyfelől a kötet végén összeállított mutatók, másfelől az egyes lelőhelyek, leletek és jelenségek leírásai adnak feleletet. A Lelet- és időrendi mutató római kori része a következő címszavakat adja: temetkezés telep dombormű, szobor, oltár, felirat mozaik, freskó téglaégető kemence út éremlelet szórvány érem kincs import erőd ókeresztény bazilika szórvány A településsel kapcsolatos címszavak következetlenül keverednek leletekre vonatkozókkal. A tájékozódást csak az a körülmény nem teszi nehézzé, hogy a mutató viszonylag kevés címszót tartalmaz. Túlzottnak mondható leszűkítése a mellett feltűnő egyenetlenségeket takar. A temetkezés 8 alcsoportra oszlik. Közöttük a „későrómai hamvasztásos temetkezés", vagy a „későrómai padmalyos sír" mindössze 1—1, „épület római temetőben" 2 lelőhelyet tüntet fel. Ugyanakkor az erőd, az ókeresztény bazilika és a téglaégető kemence kivételével minden felszíni telepnyom, alapfal, villa, fürdő, sőt edényégető kemence, 6 barlang 7 is a telep címszó alá zsúfolódik, 55 lelőhellyel. Topográfiai munkában nyilvánvalóan éppen a településre vonatkozó utalások az elsődleges fontosságúak. Feltétlenül ajánlatos lett volna, ha a telep is legalább olyan alcsoportos felosztást kapott volna, mint a temetkezés, elkülönítve a felszíni telepnyomokat, a városias településeket, az épületmaradványokat, a villákat, fürdőket. És nem független címszóként, alcsoportként ezek közé tartoznék az erőd és az ókeresztény bazilika, a téglaégető kemence is. Nehéz egyetérteni a kőemlékek összezsúfolásával is. Az ókori kutatásokban a kőemlék-anyag szerepe, jelentősége legalábbis egyenértékű a régészeti leletekkel, jelenségekkel. Amellett e kőemlékek topográfiai vonatkozásban az oszlopok, épületelemek révén a telep, a sírkövek révén a temetkezés tárgyköréhez is kapcsolódnak, az oltárok a szentélyekre, kultuszhelyekre is fényt vetnek. A címszó tehát itt is alcsoportokra való bontást kívánt volna. De nem helyeselhető a szobrok, domborművek esetében a kő és a bronz, ólom tárgyek keverése sem. A mutató legkevésbé használható része a szórvány címszó mögé halmozódik. Egyfelől azért, mert szórványt senki sem keres. Másfelől a szórvány értelmezése sem megfelelő. Topográfiai munkában szórvány alatt nem érthetünk mást, mint olyan tárgyat, amelyet leletösszefüggései nélkül tartunk számon, ismert lelőhellyel, vagy anélkül. Egy szórvány fibula olyan helyről, ahol telep, temető nem ismeretes, lelőhely-meghatározó. Ezzel szemben a kötet szórványként említ leleteket Balatonrendesen, 8 Lesencetomajon, 9 Szigligeten, 10 Zalaszántón, 11 közvetlenül sírok közelében. Ezekben az esetekben legfeljebb temető-szórványokról beszélhetünk. A szórvány címszó tehát legfeljebb erősen leszűkítve indokolt, helyet adva azoknak a fontosabb leleteknek, 385
