A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Füzes F. Miklós–Sági Károly: A Keszthelyi-öböl regressziós jelenségei

2. A Kenese-aligai part nádasai 1914—1918 között. (Kolossváry G. után.) 2. Schilfdickichte des Ufers von Kenese-Aliga zwischen 1914 und 1918. (Nach G. Kolossváry.) 2. Les roseaux de la côte entre Kenése et Aliga, de 1914 à 1918 (d'après G. Kolozsváry) 2. Камыши кенеше-алигайского участка побережья в период 1914—1918 гг. (по Г. Колошвари) A Keszthelyi- öbölből 1871-ből ismerjük az első, hínárra vonatkozó adatközlést.

32 A hínár csak szórványos jelenség lehetett még akkor, amit csak a növénytanban járatosak méltattak figyelemre. Ez kitűnik Böröczi József idős Keszthelyi- halászmesternek jegyzőkönyvi nyilatkozatából is:

33 „.. .sok év óta ismeri a Balatont, hínárt rajta 1884 év előtt soha nem látott". Szavának hitelt adhatunk, hisz több évtizeden át húzta a hálót a Keszthelyi- öbölben, így a halászatot akadályozó, kellemetlen vízinövényre feltétlenül felfigyelt volna. A hínár 1889-ben tömeges jelenség volt már Keszthely körül. Hencz Antal keszthelyi építőmester két mintát küldött be ez évben a Természettudományi Közlönyhöz meghatározás végett, megjegyezve, „hogy valóságos elemi csapást alkot, mely ellen a legfőbb ideje, hogy valamiképp védekezzünk".

34 Borbás Vince meghatározása szerint a beküldött hínárok Potamogeton perfoliatus L., és Myriophyllum spicatum L. fajokhoz tartoztak.

30 A korábban úgylátszik ismeretlen hínár a mondottak szerint 1871 táján jelent meg a Keszthelyi-öbölben, ahol Hencz Antal közlése szerint igen gyorsan szaporodhatott el. Hogy Hencz megfigyelése helyes volt, Sziklay János véleményével is megerősíthető. Sziklay 1890-ben így ír:

36 „Ez a veszedelmes és kiállhatatlan nyűg sok kellemetlenséget okoz a hajóknak, fürdőknek és néhány öblöt valóban elposványosítással fenyeget.... főleg a keszthelyit. Kiváltképpen helyi baj, és maguknak a keszthelyieknek érdekében van, hogy amennyire lehetséges, irtsák folyton és szakadatlanul. Valamint az ő rovásukra tudható be az, hogy engedték elhatalmasodni annyira, hogy ma már alig bírnak vele". Deininger Imre, a keszthelyi Mezőgazdasági Tanintézet igazgatója, kitűnő botanikus, a magyar régészeti növénytan megalapítója,

37 1890. június 19-én széleskörű értekezletet hívott össze Keszthelyen, a „balatoni hínár kipusztítása" céljából.

38 A népes értekezleten jelen voltak a Mezőgazdasági Tanintézet tanárai, köztük számos országos nevű tudós, a városi tanács vezetői, a városi orvosok, gazdasági szakemberek, meghívták a Balaton legjobb gyakorlati ismerőit, és a keszthelyi halászokat is. Ma sokkal időszerűbb lenne talán Deininger Imre megnyitóbeszéde, mint akkor volt. így rögzíti ezt a jegyzőkönyv: „Mily módon volna a Balaton, ezen legelső tava hazánknak, számos család létének ezen kútforrása azon veszélytől megóvható, mely azt a hínárnak terjedése néhány év óta aggasztó módon fenyegeti". Deininger megnyitó szavaiból és a tanácskozás további, jegyzőkönyvben rögzített részeiből kiderül, hogy röviddel 1890 előtt jelent meg a hínár a Keszthelyi- öbölben és ott rohamosan elterjedt. Hogy mennyire felismerte Keszthely a hínárveszélyt, azt az említett értekezlet jegyzőkönyvének egyik része is mutatja. Papp Sándor és Lénárd Ernő indítványozták, hogy „Deininger hínár kérdéssel kapcsolatos tanulmánya a város költségén 500 példányban kinyomassék és a közönségnek ingyen kiosztassék, hogy ilyen képp is az érdeklő341