A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Éri István: Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez

előteremthesse. Veszprém azonban többszöri sürgetés után is csak egy év múlva tudott 1.500 Ft-ot törlesz­teni, 181 a hátramaradt 500 Ft-ot pedig 1802-ben csak úgy tudták kifizetni, hogy a Gasteigertől 6%-os ka­matra kölcsönzött összeg kiegyenlítésére 7%-os köl­csönt vettek fel. 182 Nem valószínű, hogy emiatt Ga­steigernek nehézségei lettek volna, az azonban tény, hogy éppen ezidőben Vernhardt József társával együtt ő maga is 950 Ft-ot kölcsönöz az árvaszéktől. 183 Ha Gasteiger a huta bővítéséhez egyáltalán hozzá­fogott, 1802-re feltétlen be is kellett fejezze, hiszen ekkor már, a megkötött szerződések lejárta előtt, el­hagyta Úrkutat. Hogy ennek mi volt az oka, nem tud­juk. Távozásának időpontja vagy 1802, vagy 1803 áprilisa lehetett. Utódja, Pfantzelt Antal az első, álta­lunk ismert hivatalos iratot 1803 novemberében írja alá, Gasteigerről ugyancsak 1803 áprilisának végén írják, hogy Pénzeskút bérlője. Pfantzelt azonban ké­sőbbi, Úrkúton tett szolgálataiért kitüntetésért esedező beadványaiban 1802-t jelöli meg itteni működésének kezdőéveként. így pl. 1809-ben kelt könyörgő levele szerint : „. . . nékie ezen Megyében már 7 Esztendőknek lefolyása alatt volt Laktában.. ," 184 szerzett érdeme­ket. Eszerint Gasteiger Úrkútról történt eltávozását és Pfantzelt odakerülését inkább 1802-re tehetjük. Az úrkúti huta új vezetőjével egyúttal az üveggyártás eddigi, patriarkálisnak mondható irányításától eltérő szellem, gazdasági következményekkel járó gyakorlat honosodott meg a megyénkbeli más üvegmanufak­túrákban is. Érdemes ezért e kérdésnél kissé elidőz­nünk. Az üveghutákat vezető, eddig megismert családok — Gasteiger, Adler, Gleiszner — eredetileg a XVIII. sz. első felében több hullámban megyénkbe vándorolt üvegfúvó-szakmunkások csoportjainak alighanem ezek soraiból kiemelkedett, némi tőkével, de ugyanakkor a kellő szakismeretekkel is rendelkező vezetői voltak. Életpályájuk, amennyire megfigyelhettük, szükségsze­rűen arrafelé irányult, hogy a földesúrnak végeredmény­ben kiszolgáltatott, hontalan bérlői sorból kiemelkedve egy-egy városi közösség polgárai közé kerülhessenek. Ez többnyire az eredeti foglalkozás feladásával is járt, a manufaktúrákból származott vagyonukat általában kivonták a termelésből, kamatoztatni igyekeztek, má­sutt fektették be. A XIX. század elejétől azonban területünkön egy­egy huta vezetésében a kereskedelmi tőke birtokosai jelennek meg. Ilyen Pfantzelt is, idesorolhatjuk Vern­hard József veszprémi postamestert, végül a pápai zsidó kereskedő-család, Neumann-ék, több generációját. (Utóbbiak Somhegy, majd az 1860-as években újra­éledt Úrkút hutái után megalapítják az ajkai üveggyá­rat.) E jelenséget a kapitalista üzemek létrehozására irányuló törekvések megvnyilvánulásaként könyvel­hetjük el. Megállapíthatjuk azonban, hogy ezek a vál­lalkozások többnyire kudarccal végződtek. Okainak felderítésére itt most még nem vállalkozhatunk teljes részletességgel, csupán néhányra mutathatunk rá. Már a megye helytörténeti lexikonának szerzői felhívták a figyelmet arra, hogy a feudális földesurak nem nézték jó szemmel e műhelyek munkásainak még a mezőváro­sok lakosságánál is függetlenebb jogállását, ezért a meg­szűnt huták helyén lakókat jobbágyi sorba igyekeztek kényszeríteni. 185 A szóbanforgó munka szerzői csak céloznak arra, hogy magukkal a hutabérlőkkel a földes­uraknak hasonló problémáik lehettek, hiszen részükről nyilván még sokkal erősebben megnyilvánult minden­nemű függőség megszűntetésének szándéka. Azonban jogaik, főleg a manufaktúrák továbbfejlesztése, tőkein­vesztíció tekintetében korlátozottak voltak, az időről­időre megújított bérleti szerződéseken múllott : marad­hatnak-e a bérletben, különösen azután, amikor a 24 esztendő elteltével a huta épületei már a földesúr tulaj­donába kerültek át? Minthogy a birtokosok a szá­mukra másként nem értékesíthető erdőségeik kiirtása révén szántóföldekhez, a hutához költözők egyrészé­nek földhözkötésével jobbágyi munkaerőhöz is juthat­tak, a telepesfalvak létesítésének az általánostól ugyan eltérő, de végeredményben azonos eredményhez vezető módjának tekintették a huták működtetését. A bérleti díjösszegek fokozatos emelése azonban mutatja, hogy a vállalkozók hasznából való részesedés megszerzésére is törekedtek. Bizonytalanná tette a hutamesterek befektetéseit egy­egy üzem bővítésébe az elsőrendű nyersanyag, az erdők­ből kitermelhető fa mennyiségének korlátozása, ugyan­csak a földesúr részéről. Főleg a XIX. század elején ta­lálunk arra több adatot, hogy a tervszerű erdőgazdálko­dás képviselői, az uradalmi erdészetek vezetői egyre jobban tiltakoznak a gátlástalan és erdészeti érdekeket valóban mellőző írtások ellen s a földesurak számára készített beadványokban azt bizonygatják, hogy a bér­leti összeg formájában biztosított haszon már nincs arányban az erdőkben keletkezett károkkal. Ez az or­szágosan fellépő tendencia, amelyet az államhatalom szerveinek rendeletei is támogatták, elsősorban a ha­muzsírégetés fokozatos megszűnését eredményezte. Az úrkúti hutánál majd találkozni fogunk az 1810-es évek­ben szóda vásárlásának adataival. A tüzeléshez fel­használható famennyiség azonban szintén csökkenő­ben volt s a soproni üveghutánál Österreicher balaton­füredi fürdőorvos találmányának alkalmazásával kő­széme átállított üveggyártás a bécsi kormányhatóságok intézkedése miatt kudarcot vallott. 186 Megyénkben majd csak az ajkai szénbányászat megindítása teszi lehetővé az 1870-es években az ugyanoda települt üveggyár most már földesúri megkötöttségek nélkül folyó üzemelteté­sét. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom