A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyi céhkorsók

csóké (1781., függ. 29. — 24/a kép), természethű rózsákkal megrakott a palotai takácsoké (1844., függ. 63. — 45/a kép), „gombokkal", illetve „gyöngyszemekkel" kirakott a szentgáli gazdalegényeké (1867., függ. 79. — 51. kép) és a szentgáli takácsoké (1879., függ. 83). Domborművű kígyó díszíti a palotai fazekaslegények (1777., függ. 25) és a palotai vargacéh (1846., függ. 69) korsójának fülét. Az ismertetett céhkorsók általában egyfülűek, kettő kivételével. Az egyik a veszprémi csapólegények korsója 1827-ből (függ. 52. — 40. kép). Ezen sajátságosan elhelyezve a kiöntőcsőr alatt még egy kis fül van, ami azzal magyarázható, hogy az üresen is igen súlyos, hatalmas korsót így könynyebb volt borral megtöltve felemelni. Ilyen egy nagy és egy kisfülű lehetett a veszprémi csapók 1733-as korsója is, de fülei letörtek (függ. 8). Ilyen alakú egy nagy és egy kisfülű céhkorsó, ezeken kívül csak egy ismeretes még, a Baranya megyei sik29. Veszprémi csutorás kis társaság korsója. 1806. 29. Krug der Feldflaschenmacher-gesellenschaft von Vesz prém 1806 29. Chope de la petite société des gourdiers de Veszprém 1806 29. Кружка мелкого общества веспремских флягоделателей 1806 г. lósi szabócéhé 1758-1769-ből.

58 A másik kétfülű céhkorsó a szentkirályszabadjai bognároké 1863ból (függ. 75. — 48. kép). Ennek, mint a klasszikus formájú olasz korsóknak, szimmetrikusan, oldalt van elhelyezve a két füle és a száján egymással szemben két kiöntőcsőr van, a fülekkel ellentétes oldalakon. Ilyen alakú céhkorsó is igen ritka. Mindössze két hasonlót ismerünk, a szántói csizmadiacéhét 1752-ből

59 és a székesfehérvári magyar vargákét 1827-ből.

00 Külön kell megemlékeznünk a leányfalusi fazekas legénycéh kulacs (csutora) alakú lapos céhkorsójáról, amely, mint ilyen, teljesen egyedülálló (1811., függ. 4L - 31 és 31/a kép). Az egyetlen, egészen kisméretű ivókancsó a veszprémi ácslegényeké 1881-ből (függ. 84. — 53. kép). Kiöntőcsőre nincs és mindössze 18,5 cm magas. A céhkorsók, két kivétellel zöld, ólommázas technikával készültek, belsejük rendszerint sárgás színű. Az egyik kivétel a peremartoni külső csizmadiacéh korsója (függ. 23. — 18. és 18/a kép), amelyre fehérmázas alapon, sárga, barna és zöldszínű figurákat és növényi ornamenseket festettek. Ezt a korsót feliratának tanúsága szerint 1770-ben öskün készítette Miller Mihály. A korsó alakra, méretre és díszítő motívumaira (virágos, leveles ornamentika, kétfejű sasos, szívalakú pajzsba helyezett domborított csizmadia céhjelvények) teljesen megegyezik a környék korabeli zöld, ólommázas céhkorsóival, de készítőjének nevéből, a készítés helyéből, tarka színéből és a szája szegélyén körülfutó mintából csaknem biztosra megállapíthatjuk, hogy felvidéki telepes későhabán reminiszcenciákat őrző munkájával állunk szemben, öskü ugyanis kifejezetten szlovák többségű falu volt a XVIII. század végén, a korsó szája szegélyén körbefutó motívum pedig a habán edények díszítésére anynyira jellemző csipkefodor minta, amelyet a reneszánsz háromhalmos mintából, vagy a népművészetben gyakori tollmotívumból származtatnak, és a szakirodalom ún. Van Dyck minta néven tart számon.

61 A másik, egy 1744-ből származó kis fazekas céhkan csó (függ. 12. — 11. kép) Berhidáról került a veszprémi múzeumba, amelyen halványzöld alapon sötétbarna színnel láthatjuk a jellegzetes fazekas-emblémát. A zöld, ólommázas korsók a legkülönfélébb szín162