A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Kiss Ákos: Megjegyzések Tóth Sándor tanulmányához

egykori kazettarendszer kétsoros mivoltára vonatkozó határozott állítást tenni. A sárospataki reneszánsz kazetták analógiaként történő említése nem helyénvaló, ezek torzfejes kitöltésükkel a Magyarországon ismert ilyen emlékek között a legmesszebb esnek a veszprémitől. A kazettás részletnek XVI. sz-ra történő ilyen határozottságú keltezése mai ismereteink mellett semmivel sem alátámasztható. El kell vetnünk azt a közlési módszert, amely valamely korábbi feltételezéssel szemben határozottan foglal állást, anélkül, hogy azt újabb ellenérvekkel tudná alátámasztani. Bár hazai provinciális reneszánsz kőemlékeink az utóbbi időszakban számos új darabbal, közöttük összefüggő csoportokkal gazdagodtak, a kibővülő összképből — amely valóban főképpen a Jagelló-kor felé tolódik —, sem alapozhatunk meg olyan nézetet, amely egy ilyen általános jellegű darabot ma még szűkebb időhatárok közé helyezne. Röviden : az egészen egyszerű, csupán léctagból és teltlevélsoros rozettából álló kazettarészt pusztán formai ismérvei alapján ma még nem helyezhetjük biztosan a XVI. századba, emellett Veszprém humanista központja, amelyből a legkorábbi ismert hazai reneszánsz kőemlék is fennmaradt, nem tesz ajánlatossá merev elhatárolást a XVI. század első negyedére, amikor ma még annak közelebbi társai eléggé hiányoznak. A Jagelló-kori törpepillérre nézve is csupán feltételezéssel említettük székesegyházi eredetét. Szerző 83. jegyzete alapján azt hihetnők, hogy ezt említett cikkemben határozottan állítottam. Ezzel szemben kénytelen vagyok utalni munkám 21. oldalán olvashatókra, amelyek szerint: „lehetséges, hogy... ez is a székesegyház... valamilyen Jagelló-kori kisebb belső díszítéséből származik". Mindaddig, amíg valamely komolyabb veszprémi Jagelló-kori egyéb épületről adat nem áll rendelkezésünkre, annak eredeti helyéül legnagyobb valószínűséggel a székesegyházat kell tekintenünk. Az elmondottak mellett van azonban az említett dolgozatnak egy másik olyan vonása is, amelyet, mint nem örvendetes jelenséget az eddigieknél hangsúlyozottabban kell kiemelnünk és ez pedig 374 a fiatal szerzőnek Ádám Ivánra vonatkozó megjegyzései. Többszörösen kénytelen elismerni azt, hogy Ádámnak a székesegyház bontásakor előkerült kőemlékekre vonatkozó adatok megőrzése terén alapos érdemei vannak, így : „szerencsére a legtöbb esetben pontosan megjelölte a helyet" (117. o.), ugyancsak igen elismerően szól Ádám Iván e tevékenységéről a 122. o.-n, leírását „rendkívül részletesnek" minősítve, máskor pedig közléseinek hitelességét emeli ki, elismerve, hogy Ádám egyes leletek jelentőségét már a század elején felismerte (123. o.). Ilyen körülmények mellett érthetetlen, hogy tanulmánya más helyein viszont a múlt században a középdunántúli területen úttörő munkásságot végző Ádám Iván idézett és általa messzemenően felhasznált közlését „laikus ízű, zavaros" stb. módon aposztrofálja, leírásait általánosságban „többnyire hasznavehetetleneknek" minősíti. A dolgozat átolvasása nyomán azonban az tűnik ki, hogy jelentős részben Ádám Iván laikus, zavaros, többnyire hasznavehetetlennek minősített leírásai tették lehetővé azt, hogy szerző jelen tanulmányát létrehozhatta. Nem tartjuk szerencsésnek, hogy a múlt század nagy kezdőit, akiknek akkor természetszerűen nem volt módjuk régészetből, művészettörténetből egyetemi képesítést szerezni, de akik úttörő lelkesedéssel, minden ellenszolgáltatás nélkül, sőt a magukéból áldozva kezdették meg a semmiből azt a munkásságot, amelynek lépcsőfokain nemzedékünk tovább építhet, ennyire semmibevevő módon illessék, nem gondolva arra sem, hogy ha ez a hangnem megszokottá válnék, a következő század eredményeinek tükrében tevékenységünket talán még lesújtóbban ítélhetnék el. Ellenkezően, a magyar múzeológia szép, egyúttal hasznos feladata az Ádám Ivánhoz hasonló úttörők emlékének méltó gondozása. Az utóbbi megállapítások elsősorban nem is a fiatal szerző személyét illetik; inkább a szerkesztők, lektorok, kiadók figyelmét szeretnők felhívni a hasonló jelenségek elejét ve vesére. Kiss Ákos