A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Papp Jenő: Helytörténet és természettudomány

Helytörténet és természettudomány Az elmúlt években szerte az országban fellendült a helytörténeti kutatás. Ahol valamilyen személyi vagy esetleg tárgyi, pontosabban „helyi" adottság miatt sok éves vagy már több évtizedes múltra tekinthet vissza a helytörténeti kutatás, ott igen előrehaladott az illető településnek, néprajzi közösségnek vagy egyéb egységnek az ismerete. A közeli és a távoli múlt iránti érdeklődés feltűnően megnőtt — talán egyrészt a megnövekedett kulturális igények egyik megnyilvánulásaként, másrészt az eddigi helytörténeti kutatás sokszor országos (és néha nemzetközi) eredményeinek a hatására. Az érdeklődéssel mint kulturális jelenséggel törődnünk kell, és olyan szemléletben kell fejlesztenünk, hogy a legkedvezőbben szolgálja a helytörténeti kutatás valamennyi lehetséges témáját. A helytörténeti kutatás érdemi (és legtöbbször szervezési) vezetésére legalkalmasabbak azok, akik hivatásszerűen ezt a munkát vállalták egész életükre. Közismert, hogy ezzel a hivatással a muzeológusok és levéltárosok, mégpedig elsősorban a vidéki múzeumok és levéltárak munkatársai jegyezték el magukat. Tevékenységükben jelentős szerepet kell játszani annak, hogy az új és egyre inkább társadalmi üggyé váló helytörténeti kutatást ők karolják fel. Egyáltalán nem szorul bizonyításra az a tény, hogy e helytörténeti kutatás mily messzemenően szolgálhatja bármilyen képzettséggel rendelkező muzeológusnak a múzeumügy (és a levéltárosnak a levéltár) érdekében végzett kutatását. A muzeológusok és levéltárosok mellett a vidéki könyvtárak munkatársai, továbbá az általános és középiskolai pedagógusok állnak legközelebb a helytörténeti kutatómunkához. A muzeológusok, levéltárosok és könyvtárosok csekély száma miatt a helytörténettel foglalkozó pedagógusok azok, akik széleskörű megbecsülést tudnak kivívni ennek az ügynek. Az ő lelkes és valóban tudományos felkészültségű munkájuk ad társadalmi alapot és országos méretű kulturális tevékenységet a helytörténeti kutatásnak. Ezért nagyon kívánatos, hogy minél több pedagógus kapcsolódjék be a honismereti munkának ebbe a nagyon szép ágába. Már többször használtuk a „helytörténet" kifejezést, de még nem magyaráztuk meg a jelentését. Helytörténet alatt általában az elmúlt idők embereinek tevékenységét és alkotásait leíró, továbbá az oknyomozó történetkutatás módszerével értelmező murikálatokat értik, egy adott területre vonatkozóan. Hangsúlyoznunk kell, hogy a helytörténet nem önálló tudomány, hanem gyűjtőfogalom. Amikor helytörténettel foglalkozunk, számos tudomány szempontjából és módszerének alkalmazásával tanulmányozhatjuk egy hely történetétHa a „hely" szemszögéből nézzük a dolgot, akkor úgy is megfogalmazhatjuk az előző gondolatot, hogy valamely tudomány kutatási témáját és módszereit speciálisan alkalmazzuk egy-egy hely megismerése érdekében. A helytörténettel való foglalkozás „helyet" tételez fel, amit az előzőekben „adott terület"-nek neveztünk. Az „adott terület" legtöbbször közigazgatási egység: falu, nagyközség, város. Elvétve fordul elő, hogy az egység megválasztásában néprajzi, földrajzi vagy esetleg más tudományos szempont vezeti az illető helytörténészt. Azt ellenben egészen természetesnek érezzük, hogy aki helytörténet iránt érdeklődik és ezzel foglalkozik, az majdnem minden esetben az illető helységben élt (és jelenleg élő) emberek történetével kíván megismerkedni. Nagyon kevesen vannak azok, akik nem ezt értik „a helytörténet" fogalmán. Sőt, megtoldhatjuk a gondolatsort azzal, hogy aki nem az ember történetével kapcsolatos témával foglalkozik valamely közigazgatási egységben, az magát nem is tekinti helytörténésznek. Pedig ha alaposan megvizsgáljuk a dolgot, akkor hamarosan kiderül, hogy a helytörténet — a tudományok két ágának megfelelően — két témakört ölel fel: a társadalomtudomány és a természettudomány körét. A társadalomtudomány nagyon szerteágazó tudomány. Mint általában, úgy helytörténeti vonatkozásban sem foglalkoz319