A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Molnár László: A Herendi Porcelángyár jubileumi szoborpályázata

A porcelánplasztika fejlődését segítő, azt előmozdító kritikai tevékenység, az iparművészet elméleti kérdéseinek periférikus kezelése, az elemzőösszehasonlító és értékelő bírálat hiánya következtében az alkotók segítséget nem kaptak. A sorozatosan megismétlődő pályázatok, megbízások vagy kiállítások csak a a mindenki számára közérthető realista témákat és kifejezési formákat szorgalmazták. Természetesen ez nem vitte és nem is vihette előbbre a bonyolult kérdés megoldását, inkább elmélyítette azt a művészeti válságot, amelynek következményeként egyre csökkent a művészi értékű porcelánszobrok száma : elsősorban a herendi, de más hazai porcelángyárakban is. Az ötvenes évek közepétől napjainkig tartó, ismét közel tízesztendős korszakról beszélhetünk, amelynek egyik jelentős állomása a jubileumi pályázat, eredményeivel és minden hiányosságával együtt. Az utolsó évtizedben tapasztalható a témák és formai megoldások szélesebbkörű kibontakozása. Eredménynek tekintjük, hogy a művészek szabadabban nyúltak a témákhoz, a korszerű plasztikai nyelvezet kereséséhez. A szinte korlátlan lehetőségek azonban sokrétűen vetették fel ismét a porcelánszobrászat problémáit és állásfoglalásra késztették elsősorban a közönséget, de a kritikusokat is. Az alkotók egy csoportja inkább megmaradt a hagyományos formák járt útján. Néhány művész volt, aki a nehezebben járható utat, az újabb lehetőségeket kereste. Az évek múlásával egyre jobban növekedett az utóbbiak tábora, keresve és kutatva a „modern", „elvont" formákban a megoldást. Következetesen nem használom ebben az esetben a „korszerű" fogalmat, mert véleményem szerint egyik csoport sem jutott ahhoz közelebb, — főleg az utóbbiak távolodnak el egyre inkább a korszerűségtől, a formális „modernség" irányában. A korszerűség A fogalmat általánosságban használjuk az új, a modern dolgokra, de csak általában, amit mindenki tetszése szerint tölt meg tartalommal. A korszerűséget e szerint igenli, vagy vitatja, szükségeli, vagy elveti. A porcelánplasztika esetében többről van szó és konkrétan olyan művészeti problémáról, amely az egész európai porcelánplasztika történetén végighúzódik és amire tanulmányaink során már eddig is néhány alkalommal rámutattunk. A barokk, a rokokó és a klasszicizmus stílusvilágában születő, majd a népibarokk és biedermeier formákon fejlődő porcelánszobrászat szükségszerűen alakult a kor általános stílusigényeinek megfelelően és szolgálta a társadalom törvénynyel is körülbástyázott szűkebb uralkodó rétegének igényét, művészeti elképzelését. A történelmi stílusok kora már több mint egy évszázada lejárt. Azóta nem alakulhatott ki egy újabb, mindent átfogó stílus, mert a társadalmi feltételek nem igényelték annak tartalmát és formáját. A hazai porcelánszobrászat, de az egész porcelánművészet nagyobbik része még ma is, százesztendők multával sem tud — vagy csak nagyon nehezen — szabadulni a történelmi porcelánstílusok formai előképeitől. A herendi gyár esetében a korszerű porcelánplasztika kérdései fokozott bonyolultsággal vetődnek fel, mert annak formavilága a XX. század első felében alakult ki, ami következménye nemcsak a gyár különleges helyzetének, hanem a képzőművészeti viszonyainak is. A nagyobb tőrénél mi stílusok hatottak a herendi szobrok fejlődésére még a XX. században is a kor, az előképek többszörös áttételével, a hazai körülményekkel együtt. Jelenlegi tervező művészeink előtt is ott a herendi formahagyomány, de a gyár egzisztenciális léte is befolyást gyakorol művészetünkre. Korunk általános művészeti célkitűzései, amelyek figyelembe veszik az egyes művészeti ágak speciális helyzetét, módosultak az utóbbi időben, de nem mondtak le az alapvető művészeti elvekről, amelyek a mai társadalmi és történelmi viszonyainkat kell hogy tükrözzék, és egyre inkább kifejezzék társadalmunk struktúráját. Az újabb művészi tartalom, a formák kialakítása, a korszerűség nem jelenthet valami zárt stílusformát, mert korunk társadalmaiban az osztályok helyzete, az igények változása, az élet dinamikájának fokozódása, erőteljesen hatnak valamenynyi művészeti terület alakulására. A művészet nem szorítkozhat stílusformák határai közé, amikor a művészet tartalmát jelentő környező világ kitárul a haladó ember előtt. Ennek érződni kell a művészek alkotó készségében, a közlendő témák gazdagodó sokaságában. Ez a teljes szélességében és mélységében kibontakozó alkotói szabadság ugyanekkor felveti a művészet létrehozóinak a felelősségét. Tanulmányunk keretében nem vállalhatjuk a tervezők számára olyan gyakorlati útmutatás adását, mint az elmúlt évtizedek általunk jelenleg bírált kritikai megjegyzései, vagy a kultúrpolitikai célkitűzések, amelyek az alkotók felé irányultak — mint program, a művészi gondolat gyakorlati anyagbaformálását előmozdító jelszóként. A korszerű művészet nem tagadhatja meg az egyetemes művészet nagyszerű történelmi emlékeit, amelyekben az egymást követő társadalmi formá313