A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Molnár László: A Herendi Porcelángyár jubileumi szoborpályázata

amelyek ugyancsak nagymértékben kapcsolódtak a fentebb elmondottak szolgálatába. — A történelmi és politikai, valamint az egyházi témájú plasztikai alkotások mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sport témáját sem, amelyben néhány magas színvonalú szobrászati eredmény született azokban az években. Hozzátartozik ez a téma is a herendi plasztikai nyelvezet kialakulásához. — Jelentős szerepet kaptak a különféle akt-ábrázolások, amelyek az ideális női testet utánozva sokszor művészi színvonalon tökéletesnek nevezhető, részletező mintázásában, nem egyszer az érzékiség és obszcenitás határát súroló kompozíciók szerkesztésében és modellálásában mutattak be ilyeneket. A herendi szobrászati „stílus" jellemzője a mintázott emberi test felületének teljes lecsiszolása, lesimítása, az izom és csontrendszer eltüntetése, a konstrukcióhoz tartozó karakterisztikus formák teljes feloldása. A porcelángyártás feltételei, az anyag alakíthatósága, szükségszerűen formálólag hatnak a figurális alkotásokra, már a kompozíció vázlatának elkészítésekor. Nem jelenti ez íratlan törvény kényszerét a szobrászra, amikor a mintázott test felületének formailag és felületileg érzékelhető látszatát a naturalizmus feltételezett valóságában fejezi ki. A herendi porcelánplasztika e kései alakulása és fejlődése eltér az európai porcelán szobrászattól, amelyet a XVIII. századtól kezdődően az egyes korszakok ismert szobrászai teremtettek meg. Az ilyen formai és tartalmi fejlődés szükségszerűen következik a korból és annak művészeti elképzeléseiből, amit Herenden porcelánban alakítottak ki. 312 7. Sinkó András : Bika 7. A. Sinkó : Stier 7. András Sinkó : Taureau 7. Андраш Шинко: Бык. Az újabb művészeti törekvések. Az 1940-es évek elejére kialakult „herendi plasztikai stílus" szellemében fejlődött a szobrászat tovább, egészen az ötvenes évekig, amikor az újabb művészeti célkitűzésnek megfelelően alakult a gyár ban a művészet. Ebben a periódusban, amely közel tíz évig tartott, és magábafoglalta azokat a törekvéseket, amelyek a szocialista realizmus elméletének gyakorlati alkotói módszerét tekintették legfőbb célkitűzésnek. A kísérletezés, a realizmus formáinak keresése a herendi porcelánban elsősorban egy az egész művészetre jellemző irodalmiságban, sokszor illusztratív elbeszélő formában jelentkezett. Az eredmények, az új formavilág kialakítására irányuló erőfeszítések, amelyek újabb és újabb témákban öltöttek testet, magukban még nem vezettek teljes, csak részlet megoldásokhoz, amelyek további problémáját vetették fel esetenként a képzőművészethez, vagy az iparművészethez való tartozásnak. A felületek realisztikus megmintázása, a szerkezetek aprólékos kidolgozása élesen vetette fel a színek alkalmazásának kérdését, ami csak tovább bonyolította a kibontakozás irányába való haladást. A porcelánfestés naturalisztikus élményekből való táplálkozása és továbbélése erősen korlátozta a plasztika lehetőségeinek kihasználását.Ez a megkötöttség szükségszerűen vezetett a témák leszűkítéséhez, konvencionálisnak nevezhető naturalista ábrázolási forma kialakulásához. Az évtized kísérletező tevékenységét ennek ellenére is eredményesnek ítélhetjük meg, mert ha kizárásos módszerrel is, de bebizonyosodott, hogy az újabb törekvések nem a korszerű művészet irányában mutattak fejlődést, hanem a naturalisztikus hagyományok továbbélése irányában. Porcelánművészetünk jelenkori állapotában a naturalisztikus külsőségekben élő formai útkeresés a legfőbb veszélyét magábanrejtő jelenség. A realizmus lehetőségeinek keresése, annak módozatai foglalkoztatták ugyan az alkotókat akkor is, amikor az általános művészeti célkitűzéseknek megfelelő témákban látták a korszerű porcelánplasztikának gyors megvalósítását. A korszak művészeti alkotásai ilyen formán eltérnek a két világháború közötti időszakban kialakult „herendi plasztikai stílustól", nemcsak az ábrázolt témákban, hanem azoknak művészi felfogásában is.