A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Katona Imre: Egy habán tál Veszprém megyei vonatkozásai

hegységekben a réz és a vas is csak nehezen volt bányászható a lelőhelyek szétszórtsága, egyenetlensége miatt. Ezenkívül feldolgozásukat megnehezítette, hogy a vas és a réz egyaránt csak magas százalékú kénnel fordul elő. Bár az egykori lelőhelyek ma már nem ismeretesek, azonban a hegység modern kőzettani vizsgálataiból tudjuk, hogy az egykor és a még ma is működő bányákban az érc nemcsak a réz, hanem a vas és az antimon is, szulfát vegyületben fordul elő. Egyébként nemcsak az újkeresztény, hanem a helyi gerencsérek által használt piros és fekete mázak előállításához szükséges alapanyagok is megtalálhatók a környék hegyeiben. Bizonyos például, hogy a fekete mázt az antimont kísérő grafitos tartalmú mészkövekből nyerték, míg a piros mázt a cinóber és a kalkopirit alkotta, melyet Bandát Horszt Barátmajor környékén piroluzit alakjában még 1928-ban is konstatált.

96 A habánok mázhoz használatos alapanyagai közül nemcsak a rezet és az antimont találhatjuk meg a környékbeli hegyekben, hanem a mangánércet is, melynek oxidját a mangánlila előállításához használták. Érdekes, hogy a leltárban is gyakori kékmázú edények előállításához nélkülözhetetlen kobalt a mázhoz szükséges összes oxidok közül a legkisebb százalékban van jelen a környék érceiben. Ezért úgy látszik, hogy távolabbról — talán Ausztriából — exportálhatták a kókmázzal foglalatoskodó újkeresztény gerencséréknek. A tál szempontjából bennünket leginkább érdeklő zöldmázat az adatok tanúsága szerint Pinkafőről szerezték be, tehát így érthető, hogy tulajdonságaiban megegyezik a környék hegyeiben mindmáig kimutatható, szulfátokkal előforduló, tehát szennyezett rézoxiddal. A zöldmáznak ez a türkizkékes elszíneződése azonban nem utal feltétlenül arra, hogy a máz alapanyagát a rézoxid helyett rézszulfát alkotta. Ezt az elszíneződést számos tényező, köztük a rézszulfát is előidézhette, a máztechnológiai vizsgálatok azonban arra mutatnak — legalábbis a habánok által is használt ónmázak esetében —, hogy a rézvegyületek (rézoxid, rézszulfát, rézkarbonát stb.) megfelelő hőfokon a rezet alkotó vegyülettől függetlenül mindig nedvzöld színt eredményeznek. A nedvzöld azonban csak megfelelő hőfokon történő hevítés után áll elő, melynek bekövetkeztéig a máz türkizkék színt vesz fel. Tehát a türkizkék, mint a rézvegyületek színsajátossága az esetek többségében

97 alacsony hőfokon történő égetés eredménye. Ha a tálon levő türkizkék mázképződményt rézszulfátnak tulajdonítjuk, és nem a kellő hőfokon való égetésnek, a máztechnológiai megfigyelések akkor is azt bizonyítják, hogy a nagy múltú habán kerámiaművesség a tál készítésekor már nem rendelkezett azokkal a mázválaszthattak aközött, hogy maradnak, avagy elköltöznek a Batthyányak birtokáról.

99 A számadáskönyvek szerint még 1660 után is tevékenykednek néhányan a Batthyány uradalmakban, csak 1662-től kezdve nem fordulnak elő az uradalom alkalmazottai között. Tudjuk, hogy az 1622-ben történő letelepedésükkor a földesúr kifejezett feltételei között szerepel, hogy az újkeresztény mestereknek keresztény inast is kell tartaniuk, hogy mesterségük szekta-monopólium jellege (megszűnjék. A számadáskönyvekben többször is olvashatunk újkeresztényeknél levő gerencsér-inasokról. Bár ezek részben az új keresztények gyermekeiből kerültek ki, volt köztük jobbágy-gyerek is. Keresztúr 1633—42-es urbáriumában a Svarcz Fülöp egészhelyes jobbágy neve előtt álló bejegyzésből tudjuk, hogy „Fia, Az Ui Kereszthyen Gerenczernél vagyon", vagyis az új keresztényeknél tanulja a gerencsérséget.

100 Az a körülmény, hogy 1662 után már nincsenek újkeresztények az uradalom alkalmazottai között, nem jelenti, hogy nem készülhettek Nyugat-Magyarországon habán ízlésű és technológiájú díszedények, hiszen az anabaptisták fejlett fazekasművességét a helyi gerencsérek folytatták. Ezek azonban már nem állanak az uradalom szolgálatában, mint a Batthyány Ferenc által 1622-ben letelepített és 1662-ig alkalmazott újkeresztények, hanem a polgári gerencsérekhez hasonlóan, jobbágykötelékben folytatják az anabaptistáktól tanult mesterségüket. Szolgálataik alapvetően eltérnek az anabaptistákétól. Míg az újkeresztények szolgálatát szerződések — tehát kapitalisztikus formák — biztosítják, a jobbágyként szolgáló gerencsérek feudális kötöttségben, az urbáriumok előírásainak megfelelően dolgoznak a földesúrnak, adottságokkal, vagy azzal a technológiával, mellyel a tárgyak korábbi színvonalas előállítását biztosította volna. Bizonyos fokig ezekből a megfigyelésekből is következik, hogy a tál készítésekor a habán fazekasmesterséget már a provincializálódás, illetve a lokalizálódás jellemezte. Az elmondottakon kívül a tál semmiben sem tér el a habán fazekasok által jól ismert készítményektől, edényektől, ezért ugyanúgy a habánok készítményének tekintették, mint a múzeumok, gyűjtemények hasonló ízlésben, felfogásban készült darabjait. Ezzel szemben, mint ezt a Batthyány-levéltár számadáskönyvei és missilis-levelei is mutatják, a tál készítésekor, 1678-ban már a Batthyányak birtokain sehol sem találunk a számadáskönyvekben újkeresztényeket.

98 Kollektíváik kereken 40 évig éltek a Batthyányak birtokain, de Batthyány Ádám katolizálása következtében még Vas megyéből is távozniuk kell. Erről két, évszám nélküli okirat is tanúskodik. A feljegyzések bizonysága szerint azonban 124