A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Éri István: Veszprém megye helytörténeti lexikona (könyvismertetés)
legapróbb községben is található iparűzőket, következtethetünk a megyében falvakban működött céhek számából, egyáltalán nem lesz meglepő, ha arra az eredményre jutunk, hogy a XIX. század elején a megye lakosságának 12—15 százaléka legalább iparból élt, a háziipart nem is számítva. Általánosságban ismeretes, hogy a megye falvaiban, de hellyel-közzel városaiban is fogyott a XIX. században az iparűzők száma. (Pl. Veszprémben 1828-ban 40 százaléknál magasabb volt az iparból élők száma, ez 190(M>an 33,7, 193(bban már csak 30,6 százalék volt.) 10 A Bakonyi Múzeum igen gazdag céhes anyaga (tárgyak és iratok) kiaknázható lett volna, publikálatlan, tehát forrásértékűnek számít mindkét anyagcsoport és a Szádeczky ismertette anyagnál sokkal bővebb. Felhasználása révén és esetleg az iparűzők számának az 1828-as összeírás alapján történő öszszevetésével a most csak általánosságban mozgó, illetőleg nem rendszeresen bedolgozott adatokra támaszkodó megállapításokhoz igen értékes tényanyagot lehetett volna csatolni. Végül arra, hogy csupán az újonnan kigyűjtött források adataira történt hivatkozás az életrajzok felvázolásánál, a korábbi publikációk figyelmen kívül hagyása hiányosságokat okozhat, a néhány manufakturális kezdeményezés, tehát a nagyüzemi termelés csíráinak tárgyalása a példa. A szerzők nem tesznek említést, mert forrásaik e tekintetben hiányosaik voltak, a bakonybéli és a városlődi kerámiaüzemekről, holott az utóbbi több-kevesebb eredménnyel, de a felszabadulásig működött. S miután ide helyezték át az 1850-es években a pápai kerámiaüzemet, helytelen az az állítás, hogy Pápán csak a kiegyezés után szűnt meg a „porcelán" gyártása. 11 Azt a tendenciát, hogy a nagybirtokosok, polgárok (vagyonosabb kereskedők és céhiparosak) alapította manufaktúrák a XIX. század közepéig fejlődőben vannak, majd egymást követik a bukások, visszahúzódik a tőke, a vállalkozások száma a XIX. század végén kezd ismét, bár igen korlátozott mértékben nőni, az összefoglaló részben is részletesebben lehetett volna tárgyalni, az okokra rámutatva. Ugyanitt lehetett volna a megyében a kereskedelmi forgalmat döntően befolyásoló, visszafejlesztő vasútépítési tevékenységről részletesebb ismertetést adni. A fentiekben észrevételezett apróbb hiányosságokat (melyeknek számát a részletekkel foglalkozó szakemberek munkájuk során nyilván szaporíthatják) nem akadékoskodásból kívántam említeni. Mindezek eltörpülnek a közzétett anyag csodálatos gazdagsága mellett. Ami a vázolt javaslatokból megszívlelhető, arra a következő kötetekben tekintettel lehet lenni, biztosra veszem azonban, hogy e fajta igényekkel szép számban fognak még találkozni a szerzők. Nem hallgathatom el azonban, hogy a kötet hiányosságainak észlelésekor ismételten az a benyomásom támadt: ezek jórésze kiküszöbölhető lett volna a helybeli intézmények hatékonyabb közreműködése révén. IV. Befejezésül tehát, nem is csak egy felmerült probléma kapcsán tartom szükségesnek tisztázni, milyen szempontokat kellene a jövőben sokkal hatékonyabban megszabni tudományos vállalkozások tervezésekor, végzésekor s központi és vidéki tudományos intézmények, azok munkatársai között milyen volna a kívánatos együttműködés, továbbá egyes vállalkozások összeegyeztetése tekintetében a tudományos munka szervezésénél mire kellene ezután az illetékeseknek tekintettel lenniük. őszintén meg kell állapítanunk, hogy a helytörténeti lexikon veszprémi kötetének készítése a vázolt problémák tekintetében a negatív példát adja. Igaz ugyan, hogy a megye tanácsa anyagilag — bár szerény keretek között — támogatta a kutatást. Igaz, hogy a kötet egyik lektora, a Megyei Könyvtár akkori igazgatója személy szerint sok segítséget nyújtott. De sem a megye levéltára, sem múzeuma, sem könyvtára intézményesen nem volt érdekelt ennek az éppen a megye helytörténete szempontjából nagyhorderejű munka támogatásában. Az igazság kedvéért azt is el kell mondanunk, hogy mindeme intézmények esetleg éppen megfelelő munkatársak híján annakidején talán nem is tudták volna azt nyújtani, amit ma, megfelelő apparátusuk létrejöttével már biztosíthatnának. Ettől függetlenül mégis az a helyzet, hogy e munka helyileg közügygyé kellett volna, hogy váljék, s nem lett azzá. A következtetés e tekintetben világos: ma máiáltalában nem kizárólag személyi adottságokon múlik, hogy lehet-e az említett intézményeket s munkatársait és ezen túl, más szakembereket egy-egy ilyen feladat támogatására mozgósítani. Kialakult a múzeumi szervezetek igazgatósági hálózata megyénként, ezzel a helytörténeti kutatások bázisai teremtődtek meg. Munkatársi gárda, anyagi ellátottság tekintetében is kedvezően alakult a helyzet. A megyei könyvtárak feladatkörébe is bekerült a hely297