A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Beszteri Béla: A nemzeti bizottságok tevékenysége Veszprém megyében (1945. április–1949. január)
tán akadályt jelentett. Nem kis gondot okozott az is, hogy a pedagógusok egy része eltávozott a községekből és a városokból. A veszprémi NB határozatot hozott arra, hogy 1945 április 23-án a város összes iskolájában meg kell kezdeni a tanítást.* 5 Később közigazgatási úton a járási főszolgabírák fordulnak a NB-okhoz, hogy az iskolák megnyitására a szükséges intézkedéseket tegyék meg, azonban többnyire akkorra már a NB-ok és az elöljáróságok intézkedésére a tanítás megkezdődött. A. Veszprém városi NB az iskolák beindítására hozott intézkedésével egyidejűleg átképző tanfolyamot indított be a tanerők demokratikus szellemben való képzésére. Az átképző tanfolyamok megszervezésére a megye egész területén sor került. A NB-ok az eltávozott tanítók helyettesítését is megoldották. A bakonytamási NB pl. e°y Bácskából jött tanítónővel helyettesítette a községből, eltávozott tanítót. 86 A tavaszi mezőgazdasági munkák sikeres elvégzésén múlott, hogy a szinte katasztrofálisan rossz közellátási viszonyok ne ismétlődjenek meg. A MKP a NB-ok elé fontos feladatot tűzött ki e téren. Révai József a debreceni Néplap hasábjain 1945 januárjában ismerteti a párt álláspontját: „A tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzése is létkérdés az országra nézve. A kormány dolga, hogy utasításokkal, rendeletekkel, gazdasági és közigazgatási rendszabályokkal mozdítsa elő ennek a feladatnak a megoldását. De utasításokon és rendeleteken túl a népet is meg kell győzni, fel kell lelkesíteni, egyszóval: politikai eszközökkel kell mozgósítani a maga és az ország iránti kötelességének teljesítésére. Ki fogja ezt a munkát elvégezni, ha nem a NB-ok?" 87 Valóban, Veszprém megyében is érdemeket szereztek a NB-ok a mezőgazdasági munkák beindításában, ők alakították meg a termelési bizottságokat és azzal a feladattal bízták meg őket. hogy gondoskodjanak a termelés megindításáról. A termelési bizottságokban a NB-ok közvetlenül is képviseltették magukat. Ha úgy látták, hogy a termelési bizottságok tagjai teendőiket nem látják el megfelelően, újjá is szervezték. Legfőbb teendőjük volt a mezőgazdasági munkák végzéséhez a feltételeket biztosítani. Ezért fogatokat, traktorokat foglaltak le, hozattak rendbe, biztosították az üzemanyagot, a vetőmagot. A köz javára erélyes intézkedéseket hoztak a konjunkturális nelyzetet kihasználni akaró géptulajdonosok ellen. A kommunista vezetés alatt álló mezőszentgyörgyi NB igénybe vette a községi traktortulajdonos traktorát a tavaszi munkák végzésére, az addig megállapított díjazás szerint. Kezelőjét ugyancsak a traktor mellé munkaszolgálatra beosztotta. Egyben kilátásba helyezte: „...amennyiben ellenszegül, traktorát elkobozzuk, ön ellen pedig büntető eljárást teszünk folyamatba." A balatonfüredi járásDan 13 traktor állt rendelkezésre, azonban hajtóanyag nem volt. Ezért a járási NB a megyei N3hoz fordult: „ ... szíveskedjék bennünket értesíteni, módjában volna-e a fenti traktorok részére üzemanyagot biztosítani, mivel értesülésünk van arról, hogy más bizottságokat hasonló kérelem esetén kisegítette." Majd később felszólított egy volt nyilas traktortulajdonost, hogy „a traktort 3 nap alatt javíttassa meg, azt használható állapotban bocsássa az akali földig, biz. rendelkezésére. Amennyiben ez nem történne meg, az akali földigénylő bizottság vegye azt át, saját költségén javíttassa meg és a javítási költséget a traktor bérleti összegéből vonja le." 80 A fogaterő biztosításáról is rendelkeztek a NB-ok. A nemesszalóki NB elhatározta, hogy ..... fokozott mértékben lesz segítségére a munkában hátramaradottaknak fogaterő rendelkezésre bocsátásával." A NB-ok ezirányú intézkedései a szegény, újonnan földhözjuttatott parasztok érdekeit szolgálták. A gyenesdiási NB „ ... a tarlószántás sürgősségét tekintetbe véve elrendeli, hogy mindazok, akik fogattal rendelkeznek, tartoznak rendes napszámbér megtérítése mellett az arra rászorulóknak elvégezni, — ez vonatkozik a betakarításra is." 111 A megyében állomásozó szovjet parancsnokság 100 db lovat bocsátott a megye rendelkezésére a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzésére. A NB-ok döntöttek a lovak elosztásáról. Ügy határoztak, hogy az 5—10 családtaggal rendelkező parasztoknak juttatnak lovakat. 91 A NB-ok a rendelkezésre álló lehetőségeket kihasználva, igyekezett esetenként vetőmagot is biztosítani a mezőgazdasági munkákhoz. A veszprémi NB a Hangya Kirendeltségénél és a Darvas-féle üzletben talált vetőmagokat a Nemzeti Parasztpártnak adta át azzal, hogy azt „a legjobban rászorulók részére ossza ki." 92 A révfülöpi NB az elhagyott szőlőket művelésre adta ki azzal a kikötéssel, hogy „ ... a szüret előtt hazatérő tulajdonos ç a termés egyharmadát kapja, amennyiben azonban a szüret után tér haza a tulajdonos, úgy az egész termés a művelőnek jut." Ilyen feltételek mellett 30 szőlőt adtak ki megmunkálásra. 93 A veszprémi NB felfigyelt arra is, hogy amikor a mezőgazdasági munkák végzése mindennél fontosabb lenne, a pa214