A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Beszteri Béla: A nemzeti bizottságok tevékenysége Veszprém megyében (1945. április–1949. január)
az üzemi étkeztetések szervezésében, az árvák és özvegyeik gondjain. A NB-ok ekkor sem hanyagolták el a NS ügyeivel való törődést. A városlődi NB pl. határozatában jelentette ki: „A hadigondozottak ellátását különös gondjának tartja s e végett felkéri a községi elöljáróságot, hogy a lehetőség keretein belül az ilyen hadigondozottak segélyezését mozdítsa elő." 66 A NS 1947 áprilisában megtartott kongresszusa az akció célját és további feladatát az intézményes szociálpolitika kiegészítésében szabta meg. 1948ban beleolvadt a Magyar Vöröskereszt szervezetébe. 1947—48^ban már alig-aldg van kapcsolata a NB-oknak a NS-el. Ez összefügg a segélyakció teljes kiépülésével, másrészt a NB-ok elsorvadásával. A német fasiszták értelmetlen ellentámadási kísérlete következtében a megye sokat szenvedett a hadműveletektől. Veszprém város szenvedte a legtöbb kárt. A 3000 házból a hadműveletek után 844 maradt többé-kevésbé épségben, tehát az épületeik majdnem 75 százaléka elpusztult, vagy súlyosan megsérült. 67 Hatalmas erőfeszítéseket kellett tenni, hogy az élet valamelyest is normális körülmények között indulhasson meg. Ebből a nagy újjáépítő munkából derekasan kivették részüket a NB-ok is. A tényleges újjáépítő munka megkezdéséig mintegy 10 00U kocsi törmeléket kellett kihordani a városból. Különösen megfeszített munkát végeztek a villanyszerelők, akiknek naponta 15—20 km-t kellett gyalogolni. Április 17-én már a villanyvilágítást is helyreállítatták. Április végén a város kommunista polgármestere megállapította: „Van vizünk, van villanyunk, a város tiszta." Az újjáépítés, a romos épületek rendbehozása érdekében a NB-ok fontos tettekre szánták magukat. A veszprémi városi NB az egyik nyilas kőműves raktárának építési anyagkészletét foglalta le. A lefoglalt építési anyagokat a városban szükséges helyreállítási munkákhoz használták fel. Röviddel azután határozatban utasítja a bizottság a polgármestert, „ .. . dobszó útján tegye közhírré, hogy a sérült épületekről a tetőfedőanyagokat stb. önkényesen elszállítani,' különbeni szigorú büntetés terhe mellett tilos. A NB a háztulajdonosok részéről felmerült aggályok és viták elkerülése végett Radnai János ácsmester, Pintér Károly és Szöllősy Mihály kőművesmesterekből álló bizottságot küld ki. akiknek kötelességük lesz tárgyilagos helyszíni szemle után megállapítani, hogy melyek azok a súlyosan megrongálódott épületek, ahonnan tetőfedésnél fel212 használható anyagok elszállíthatok. "~ s A város középületeinek javításához a veszprémi repülőtéren található barakkfát, eternitet és egyéb anyagokat is lefoglalta a megyei NB. 69 Hasonlóan cselekedett nem egy községi NB is. A balat' v ncsiicsói NB hét személynél foglalt le épületeket, téglát a községi bomba- és tűzkárosultak cserép- és építőanyag biztosítására. Ezeket a bizottság behívatta és tudomásukra adta a határozatot, hogy a cserép és tégla esetleges elrejtése súlyos büntetőjogi felelősségrevonással fog járni, „ ... az igénybevétel csak kölesönképpen történik, és akik kapják, kötelezvénnyel kötelezik magukat arra hogy az elvitt cserépmennyiséget amikor a helyzet addig javul rögtön megveszik és a kölcsönadónak az elvivés helyére visszaszállítják." 70 A révfülöpi NB úgy határozott, hogy azokról az épületekről, amelyeknek semmiféle jelentősége nincs, ill. haszna most nincs, a tetőcserepet leszedeti és azt a javítást igénylő lakóházak tetőzetének kijavítására használja fel. 71 A háborúban megkárosult magánszemélyeken is sokszor segítettek a NB-ok. A megyei NB felhívta a mencshelyi NB figyelmét arra, hogy egy bombakárosult cipésznek a községben rendelkezésére álló tetőcserépbjDl 1500 db-ot a legsürgősebben utaljon ki. 72 Gyenesdiáson ingyen nádat utalt ki a NB a tűzoltószertár helyreállítására és egy magánszemélynek is. 73 Egy magános nő légnyomás következtében megrongált házának rendbehozásához nyilas iparosokat kívánt a bizottság kötelezni Balatonfüreden. 74 A keszthelyi NB á megrongálódott egyik templom helyreállításához is hozzájárult anyagi segítséggel. 75 A bakonytamási NB egyhangú határozatával kimondja, hogy egy háborús tűzkárosult részére H. J. Kossuth Lajos utcai gazdálkodónak az általa nem használt lakóházát és helyiségeit lakás céljára kijelöli és igénybe veszi. A megyei NB titkársága egy lakás nélküli család elhelyezésére szólítja fel a lakáshivatalt. A gyenesdiási népi szerv a községben levő üres és lakatlan villák soronkívüli összeírását és a bennük levő ingóságok leltározását rendeli el és elhatározza, hogy minden ilyen villába egy-egy családot kell elhelyezni, akik anyagi és erkölcsi felelősséggel fognak tartozni azért, hogy a leltárba felvett ingóságok ugyanolyan állapotát megőrzik. E munkák elvégzésére kiküldött két nemzeti bizottsági tag egy hét múlva jelentést tesz és a NB tíz lefoglalt villát utal ki. A Veszprém megyei NB pedig az elhagyott lakásokban található bútorokat leltároztatta fel, hogy a kibombázott, bútor nélkül