A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

In memoriam: Darnay-Dornyay Béla – Gutheil Jenő – Iványi Béla – Pongrácz József

Iványi Béla (1878-1964) Eredményekben gazdag kutatások, értékes tudományos közlések valóságos áradata jelezte hosszú, munkás élet ért véget 1964 január 23-án a vonyarcvashegyi temetőben. Utolsó útjára legközelebbi barátai kísérhették el, tisztelőinek, egykori tanítványainak gárdája csak távólból adózhatott részvétével. Mi, akik korban tanítványai lehettünk volna, és még' közvetlenül tapasztalhattuk kutatómunkáját, szinte úgy zarándokoltunk el hozzá, vonyarcvashegyi magányába, mint egykor a reformkor kezdetén a fiatal magyar írók Virág Benedekhez, „a szent öreghez". Számos hasznos adatot, kidolgozható ötletet és kutatási útmutatást kaptunk tőle. Vas megyei tisztelői azt javasolták, hogy amint Bem József emléktáblájára azt írták: „Lengyelország szülötte, Magyarország hőse, Törökország halottja", Iványi Bélát ez a sírfelirat illetné meg: „Zala megye szülötte, Vas megye történetírója, Veszprém megye halottja". Ez a sírfelirat azonban megtévesztő volna, mert csak élete vége felé foglalkozott legszívesebben Vas megye történetével kapcsolatos kérdésekkel, valójában a legszélesebbkörű érdeklődésű történész volt, akit egész Magyarország múltja érdekelt, és annak részleteit a legkülönbözőbb oldalakról próbálta feltárni. Hogy munkásságának csak legszélső perifériáiról tegyünk említést, egyfelől megírta a magyar tüzérség történetét a szatmári békéig (Hadtörténeti Közlemények 1926—1928), másrészt külön tanulmányt szentelt a középkori olasz—magyar jogi kapcsolatok történetének (olasz nyelven, Padova, 1930). Kutatóm unkájának sajátos, szinte ellentmondásszerű jellemzője, hogy noha jogot végzett, és férfikora delén 22 évet jogi tanszéken töltött, lélekben mindig levéltáros maradt, és legértékesebb művei forráspublikációk. Nagykanizsán 1878 október 27-én született, postatisztviselő gyermekeként. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1903-ban avatták a jogtudományok doktorává. Jól érezte magát a pesti lateinerek zajos forgatagában, de a századforduló jogász fiataljaitól eltérően nem karrierre vagy pénzkeresetre, hanem tudományos munkára vágyott. Tíz éven keresztül (1903—1913) az Országos Levéltárban előbb díjtalan gyakornok, majd szerény fizetésű levéltári tiszt volt, csak 1913-ban nevezték ki levéltári fogalmazónak. Ezt a tisztséget azonban igen rövid idig viselte. Az első világháború kitörésekor bevonult, és tartalékos tüzérttisztként a frontra került, 1915 végén pedig az újonnan felállított debreceni egyetemre a magyar alkotmány és jogtörténet tanárává nevezték ki. Levéltári szolgálata alatt kezdett forráskutatással, források közlésével foglalkozni. Nagyszerű anyagot gyűjtött, különösen a felvidéki levéltárakban, melynek eredményeképpen egész sorozatot adott ki Eperjes város történetéből (Eperjes város iskolaügye, számadásai, levéltára, mútörténeti adatai, magyar és német népelemek Eperjesen a középkorban stb.). Sajnos, a közlés több esetben elhúzódott, mire kinyomatták, aktualitását vesztette. A sorozat utolsó része 1940-ben jelent meg. Ekkor kezdte meg forráspublikációit is. Elsőnek Bártfa város levéltárának anyagát tette közzé (1910), később a losonci Bánffy-család családi levéltárát két hatalmas kötetben (1928, 1941), majd a Teleki-család gyömrői levéltárát (1931). Ez utóbbinak csak egy töredéke teljes szövegű közlés, nagyobb része a családi levéltárban őrzött iratok regesztáit (rövid kivonatait.) közli, ami a közlő részéről kétszeres munkát jelent, de a kutatónak szinte nagyobb segítséget ad a teljes szövegű közlésnél, mert tájékoztatja arról, hol találhat témájáról bővebb adatokat. Legújabb forrásközléseink is szívesen alkalmazzák e módszert (Veszprémi regeszták, Zsigmondkori okmánytár). 1916—1926-ig a debreceni, majd további 11 éven át a szegedi tudományegyetem jogtörténet tanára volt. Jogtörténeti tanulmányaiból a magyar Corpus Juris keletkezésén (1926) kívül a városi polgárjog keletkezéséről és fejlődéséről írt könyvét (1936) említjük meg. Ez utóbbi részletes magyar és összehasonlító forrástanulmányok alapján tisztázta, milyen módon és feltételek között válhatott valaki teljes jogú városi polgárrá. Ezzel rávilágított, hogy a polgári jog is rendi jellegű volt, a polgárrá válás épp oly nehézkes és fontos jogi hatású aktus volt, mint az egyházi vagy a nemesi rendbe való felvétel. „Adalékok régi magyar országgyűléseink Rákos nevéhez" с kis dolgozatában (1935) a magyar és lengyel rendi szervezet érdekes egyezéseire mutat rá. 10