A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Szodfridt István–Tallós Pál: A felsőnyirádi erdő cseres-tölgyesei

A felsőnyírádi erdő cseres-tölgyesei A nyirádi erdő növénytársulásainak feldolgozását 3 évvel ezelőtt kezdtük el. A végzett munka eredményei közül — érdekességénél fogva — a Potentillo-Quercetum társulás ott előforduló állományainak felvételeit szeretnénk kiemelni és jelen tanulmány keretében a szakközönséggel megismertetni. A vizsgált terület Nyirád község határában helyezkedik el: attól északnyugatra, az ún. Felsőnyirádi-erdőt alkotja. Klímájára az évi 10°-os középhőmérséklet és a 664 mm évi, valamint 391 mm tenyészidőszafcra eső csapadék jellemző. (Az ide 10 km-re fekvő Devecserre vonatkozó adatok.) Talaja harmadkori öntésen alakult ki, ennek összetétele váltakozva kavicsból és homokból áll, gyakoriak azonban az agyagrétegek is. Ami a genetikai talajtípusokat illeti, a barna erdőtalajok különböző változatait találjuk meg, leggyakoribbak az agyagbemosódásos rozsdabarna, valamint a pseudoglejes barna erdőtalajok, de előfordul kőzárványos barna erdőtalaj is. Kémhatásuk gyengén savanyú: 5,5—6,5 pH-értéket találunk. Az egész terület többé-kevésbé sík, mindössze 0,5—1,0 m-rel kiemelkedő széles hátságok, valamint időszakos vízállásokkal teli mélyedéseik teszik a terepet változatossá. Mind a mélyebb, mind a magasabb fekvésben előforduló erdők érdekes sajátsága az, hogy lombkoronaszintjükben a csertölgy mellett a kocsányos tölgy az uralkodó. A kocsányos tölgyről közismert, hogy a talaj nedvességével szemben nagyon igényes, imíg a cser igénye ennek éppen fordítottja, a szárazabb talajok jellemző fája. Hasonló jelenségeket tapasztalhatunk a cserje- és gyepszint fajainál is. Sok lápi elem keveredett a cseres tölgyesek fajaival. Ez a kettős jelleg nemcsak a mélyebb fekvésű részeken, de bizonyos fokig a szárazabbakon is jól észlelhető. A mélyebb térszintben készített növénytársulási felvételeket az 1. sz. tabella, a magasabban fel vetteket a 2. sz. tabella tartalmazza. A tabellák tanúsága szerint társulásunk az újabb növénycönológiai rendszerben (18) a Quercetea pubescenti-petraeae (Oberd. 48, 57) Jakucs 60 osztályba, a Quercetalia petraeae-pubescentis Jakucs 60 sorozatba és a Quercion petraeae Zólyomi—Jakucs 57 csoportba tartozik. A táblázatokban látható, hogy az osztály-, sorozat- és csoport karafcterfajok a társulásban jelentős tömegben képviselve vannak. A Quercion petraeae csoportba tartozó asszociációk közül hazánkban a Potentillo albae—Quercetum s. str. elterjedése még nincs kellően tisztázva. Ezt a nevet a régi irodalomban sensu lato egybehangzóan és összefoglalóan a cseres-tölgyes — valamennyi hazai állományra alkalmazták. Ujabban Soó a Magyar Középhegység cseres-tölgyeseit Quercetum petraeae-cerris néven önálló asszociációként választotta el 1957-ben (megjelent tanulmányában (12). A középhegységeiken kívül az összes nyugat-dunántúli cseres-tölgyest is ebbe az asszociációba sorolja, szerinte a valódi Potentülo-Quercetum Magyarországon nem is fordul elő (13). Véleményünk szerint a most leírásra kerülő nyirádi, a Pócstól 1958-ban leírt őrségi (10), valamint a 1

'alios által 19594эеп ismertetett Széki-erdei cseres tölgyesek (17) a valódi Potentillo—Qwerceíum-ba tartoznak. A Széki-erdőre vonatkozólag Tallós részletes indoklást is 'közöl, a nyirádi állományok cönológiai helyzetének ismertetését pedig az alábbiakban adjuk meg. A Soó szerint (13) a Quercetum petraeae-cerris-re jellemző 11 faj közül 8 (Fraxinus ornus, Cerasus mahaleb, Cornus mas, Cornus sanguinea, Dictamnus albus, Euphorbia polychroma, Lithospermum purpureo-coeruleum, Achillea distans) a nyirádi erdőben nem található. A faj szerint nem említett sok Polygonatum, Iris és Viola közül is csak elenyészően kevés (Polygonatum odoratum, Iris variegata, Viola hirta, Viola silvestris), az orchideák közül pedig éppen a nedvesebb termőhelyeken élők (Listera ovata, Platanthera bifolia, Epipactis helleborine) fordulnak elő. Ezzel szemben a nyirádi Potentillo—Quercetumban feltűnő nagyszámú Pino—Quercetalia elem, köztük a Pinus silvestris (szerintünk a fenyőfői előforduláshoz hasonlóan itt is őshonos), Quercus robur, 423