A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Sz. Czeglédy Ilona–Koppány Tibor: A Balatonfűzfő–mámai románkori templomrom

15. Restaurált középkori agyagedény a sekrestyéből 15. Mittelalterlichen Tongefäss aus der Sakristei; restauriert. 15. Un vase en argile médiéval resturé, trouvé dans la sacristie. 15. Реставрированная средневековая глиняная посуда из ризинцы. fedő dongaboltozat kiszakadt vállai láthatók. A sekrestye téglaburkolatáról az ásatási beszámolóban már megemlékeztünk. A középkori állapot rekonstrukciója (21. kép). A mámai templom alaprajzilag, tér- és tömegalakításibain románkori falusi templomaink legegyszerűbb típusa. Belső tere téglalap alaprajzú hajóból és négyzetes szentélyből áll. Ezt az alaprajzi formát, amely az épület térképezését is meghatározza, külső tömege is tükrözi. Falainak anyaga kemény mészkő, a szomszédos fűzfő—várpalotai dombvidéket alkotó kőzet, vagyis a legközelebb fellelhető, olcsó építőanyag (ugyanebből épültek a környék hasonló korú templomai is: Liter, Vilonya, Sóly, Berhida, ösikü). Habarcsa az Árpádkorra jellemzően erősen meszes, sok évszázad alatt szinte kőszerűen megkötött anyag. A falazásmód is az ebben a korban megszokott: a falsíkokat nagyobb, durván lenagyolt kövekből rakták és a két kősor közét öntöttfal módjára vastag habarcsba rakott kisebb kövekkel töltötték ki. Külső sarokként — rendszertelenül ugyan — használtak nagyobb „armirozó" köveket. A tetőszerkezet anyaga faragott fa volt a tetőfedés pedig eredetileg talán nád, később (így a XVIII. sz.-ban) fazsindely. Az utóbbira az ásatás sajnos semmiféle felvilágosítást nem tudott nyújtani. Amilyen egyszerű a templom alaprajza, olyan volt belső téralakítása is. Falait durván bevakolták és fehérre meszelték (vörös sávok — esetleg geometrikus díszítés). Padlója sártapaszos volt. A hajó felső lezárása valószínűleg ledeszkázott fagerendás síkmennyezet, a szentélyt pedig a hajó keleti végfalán nyíló félköríves diadalív vonalát követő dongaboltozat fedte. Világítást a hajó déli oldalán levő két és a szentély keleti oldalán levő 1—1 keskeny résablakon kapott. A kettős fekvő hasáb formájú templomot, hajót és szentélyt egyaránt azonos hajlású, kb. 50°-os nyeregtető fedte. A szentély tetőzete belső terének megfelelően alacsonyabb eresz magasságú és gerincű volt. (A 'barokk sekrestye tetőidomát a hajóra merőleges gerinccel képzeljük, mert azt a hajó tetőfedésének síkjában a sekrestyét fedő dongaboltozat záradékmagassága miatt másképp szerkeszteni nem lehet.) A simára vakolt, fehérre meszelt templom külsejét semmi sem díszítette, homlokzatán csupán az ajtót és ablakokat láthattuk. A templom külső és belső megjelenését a részletformák nélküli tér és tömegalakítás, a használhatóság és a célszerűség határozta meg. Árpád-kori falusi templomainkra jellemzően itt sem találunk faragott részleteket. Ez egyrészt a fent említett okokra, másrészt a templomot építtető faluközösség anyagi állapotára és helyzetére vezethető vissza. A román stílus formáit legfeljebb az ablakok kiképzése képviselte a közel 45°-os rézsűjű, félköríves áthidalású nyílásokkal. Gazdagabb formai alakítása talán a nyomtalanul elpusztult déli kapunak lehetett, ahogy az a szomszédos Liter és Sóly falusi templomain ma is látható. A kapu méretei ismeretlenek. A templom déli oldalán a felszínen talált, vörös homokkőből faragott ajtókeretkő valószínűleg ide tartozott. A már említett, a déli falból kinyúló 149