A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Csaba Imre: A Tanácsköztársaság veszprémi kormánybiztosa
A direktórium tagjaival való vita után váltották le dr. Bibó Károly alispánt, hogy hivatalát átvegye Jankovitsi elvtárs, a direktórium elnöke. Dr. Komjáti László Veszprém polgármesterének leváltását is éles vita előzte meg és a rendőrfőkapitány, dr. Török Gyula helyébe is csak Lusztig erélyes fellépésére került Prüder László, aki később városi kapitány lett. Lusztig sokat foglalkozott Jankovits elvtárssal, sokat beszélgetett, vitatkozott vele, sok mindenben nem értettek egyet. De semmi sem változtat azon a tényen, hogy amíg Jankovits elvtárs Lusztig megérkezése előtt ingadozott, nem lépett fel bátran, harcosan a belső ellenség ellen, a Tanácsköztársaság ellenségeit hivatalukban hagyta, később erőskezű, határozott vezetővé vált. Szembeszállt még a Tanácsköztársaság vezetőivel is, ha úgy gondolta, hogy tévednek, hogy rendelkezéseik nem szolgálják a nép érdekeit. Talán elég utalni a Tanácsok Országos Gyűlésére, ahol Jankovits elvtárs síkraszállt a földművelésügyi népbiztossal szemben, a régi tulajdonosok földjeikről való elkergetéséért. A veszprémi tisztogatás, a határozottabb fellépés természetesen az egész megyére kihatott. Lusztig tevékenysége tehát a megérkezése utáni első időszakban hasznos volt. A direktórium vezetői látták, hogy fegyveres erőik elégtelenek. A rendőrséggel, csendőrséggel, nemzetőrséggel, polgárőrséggel felhígított Vörösőrség képtelen volt a rendet fenntartani. Ezért a hadügyi népbiztosságtól tengerészeket kértek segítségül, amíg a Vörösőrség megerősödik. Néhány nap múlva azonban, részben, mert újabb erőket sikerűit a Vörösőrségbe küldeni, részben meg mivel a tengerészeket nem tudták eléggé kézbentartani, mert azok parancs nélkül is cselekedtek néha, visszaküldték őket. Lusztig Arnold rendkívül helytelenítette a tengerész különítményről való lemondást. Véleménye szerint a tengerészeket itt kellett volna tartani. Ezt nemcsak a helyi körülmények indokolták volna, hanem az is, hogy akkor már Aradon, Szegeden megalakultak az ellenforradalmi kormányok, Bécsben működött az Antibolsevista Comité és ezek itthoni kapcsolataikat is kezdték kiépíteni. Mindez persze bátoríthatta és bátorította is a, Tanácsköztársaság hazai ellenségeit. Lusztig, minthogy a tengerészkülönítmény visszaküldését már 1 meg nem akadályozhatta, maga szervezett egy különítményt a megyében élő tengerészekből. A különítmény számára lefoglalta azt az épületet, amely Veszprémben a jelenlegi Hungária söröző fölötti levő, üres telken állt. A negyvenkét tagból álló csoport vezetői Pervanger Mihály és Csomor Gábor voltak. Tény, hogy ez a csoport tevékenyebben dolgozott a Vörösőrség274 nél. Amíg a csoport létezett, a burzsoázia visszavonult, Veszprémben és a környékén ellenforradalmi megnyilvánulás nem volt. De az is tény, hogy ez a különítmény semmiféle hivatalos szervezethez nem tartozott, „állami volt az államon belül", cselekedeteiért Lusztigon kívül senkinek felelősséggel nem tartozott. Mindent a saját felelősségére intézett. Az is tény, hogy akit ellenségnek tartottak, azt „rövid úton" elintézték, megbüntették minden kihallgatás, tárgyalás nélkül, vagy Budapestre vitték, a veszpréminél megbízhatóbb bíróság elé. Rettegésben tartottak mindenkit, aki bármilyen módon szembekerült a Tanácsköztársasággal, de azokat is, akiknek az akkori vezetők közül valakivel személyi ellentéte volt. A vitázok közül többen tudni vélik, hogy a különítmény tagjai raboltak is, de ezt bizonyítani nem tudja senki. Hogyan lehet értékelni most már egy ilyen különítmény tevékenységét? Meggyőződésem szerint a különítmény létrehozásáért Lusztigot el kell marasztalni. Ha a tengerészkülönítmény tagjai, akik valamennyien keménykötésű kommunisták voltak, beléptek volna a Vörösőrségbe, ha velük a Vörösőrséget erősítették volna, vagy az arra alkalmasakkal esetleg a bíróságokat, akkor törvényesen járhattak volna el az ellenséggel szemben, akkor nem váltottak volna ki ellenszenvet a közömbös tömegek körében is. A terrorcsapat túlkapásait természetesen jelentették a hadseregparancsnokságnak, a kormányzótanácsnak is, aminek eredményeként a hadseregparancsnokság utasította a katonai politikai megbízottat, Zsurek Gézát a terrorcsapat felszámolására. Ez nem volt olyan egyszerű feladat. Lusztig és a terrorcsapat fegyveresen is megvédte volna magát a felszámolására induló katonai egységgel szemben. Ezért a kormányzótanács Pestre rendelte Lusztigot, a hadseregparancsnokság pedig ebben az időben adta ki a parancsot Zsurek elvtársnak, hogy a különítmény székhazát rajtaütéssel foglalja el. Zsurek elvtárs a parancsot végrehajtotta. L. Nagy Zsuzsa: Forradalom és ellenforradalom a Dunántúlon 1919 című könyvében írja: „Voltak azonban nagy számban olyanok, akik pozíciójukat azért, tartották meg, hogy eredményesebben dolgozhassanak a Tanácsköztársaság ellen. Ilyen volt Zsurek Géza veszprémi helyőrségi politikai megbízott, akinek augusztusban a fehér tisztek állítottak ki megbízhatósági bizonyítványt."5 Ehhez a megállapításhoz lábjegyzetben megjegyzi: „Feltűnő, hogy Csaba a Tanácsköztársaság Veszprém megyében című művében nem tesz említést Zsurek és a fehér tisztek kapcsolatáról."
