A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Vörös Károly: Francsics Károly veszprémi borbélymester pályafutása

mely 150 ezüst forintjukba kerül, s az év vége felé egy jó vacsora után, mikor kitekintve ablakukon a piactér esti nyüzsgését bámulják, már kocsi és ló vásárlásának lehetősége is megfordul agyukban. Kétemeletes ház Veszprém főterén, jól jövedelmező borbélyműhely, nagy személyzet, gazdagon rakott kamra s polgári jómódban terített asztalok, társadalmi megbecsülés és hűséges feleség: — ezekben az években valóban úgy látszik, hogy öt és fél évtized kemény munkája, sok szűkölködése, számtalan keserű gondolata után Francsics Károly élete végre derűs, kellemes és biztos révbe ér. 6. Életformájának harmadik s még mindig felfelé mutató nagy változására 1859 november 30-án, éppen Francsics 55. születésnapján kerül sor. E napon hősünk szőlősgazdává lesz, megvéve Földes Károlynénak, felesége testvérének Almádiban,, a Sárkutai völgyben fekvő mintegy három és fél holdnyi „rossz, 262 278. kép. Francsics Károly borbélymester egykori műhelye és lakóháza (ma Rákóczi u. 4.) Abb. 278. Geschäfstlokal und Wohnhaus von Károly Francsics (heute: Rákóczi Strasse 4.) — igen rossz karban álló" szőlejét. A vétel maga különösebb anyagi megterhelést nem jelent számára, hiszen Földesné korábbi kölcsönök fejében mintegy 400 forintig már amúgy is el van adósodva nála. Most is közvetlenül egy újabb 184 forintos adósságának kifizetése készteti a szőlő végleges átadására. Kétségtelenül nem csinált rossz vásárt, mégis Francsics — évek óta először — ismét aggodalmaskodni kezd. A borüzletbe belebukott apjának mondása jár eszében: „amely mesterember szőlőt szerez, az sietteti romlását." A szőlő átvételének másnapján már gondterhelten ébred fel a hajnali órákban: „hogy azonban ama szőlő jutalom lesz-é hű szolgálatomért, vagy büntetés rossz magamviseléséért, azt majd a következő idő mutatandja meg" — rágja önmagát. — „Nem is foghatom én fel eszemmel, miért csapa Isten nekem nyakamba ezt a szőlőt? 56-dik évemben léptem tegnap, szőlő pedig — vélekedésem szerint — csakis 26 éves embernek való volna." (279. kép.) S végre kimondja azt, ami már érezhetőleg több hónapja motoszkál benne: „jövedelemmel én inkább dicsekedni szoktam, igen! — de most annyira megcsökkent ám, s oly gyéren jön egy-egy pár forintom, hogy csak alig-alig elég őszi kiadásaim fedezésére. Ehhez járul aztán most még a szőlő átvevés, — mi boldogittásomból még hiányzott." Aggodalmai — bármennyire indokolatlannak tűnhetnek is a nemrég még jómódjáról dicsekvő sorok után — azonban nagyon is reális talajon állnak: azoknak a nagy politikai és gazdasági változásoknak talaján, melyek alig néhány héttel azelőtt Solferinó csataterén s a villafrancai béke tárgyalóasztalánál indultak el, s az egész világ, de elsősorban éppen a Monarchia népei számára megmutatták a Habsburg abszolutizmus egész politikai rendszerének sokáig lappangott rothadtságát s állami pénzügyeinek teljes csődjét. A lakosságra rótt óriási adóterhek ellenére is elvesztett háború és az állani csődje hirtelen éreztetni kezdi hatását az élet minden vonatkozásában. Országszerte lassú depresszió áll be, pangás, pénzszűke, ugyanakkor az adóterhek növekedése; — mindez együttesen, kiváltképpen Magyarországon, alkalmas talajul fog szolgálni a politikai, elsősorban nemzeti szenvedélyek felszításához is. Persze meg-