A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Vörös Károly: Francsics Károly veszprémi borbélymester pályafutása

Francsics Károly veszprémi borbélymester pályafutása 1. 1827 július 27-én а Sümeg felől jövő országúton egy vándorlegény ér be Veszprém

1 püspöki mezőváros szélső házai közé. A fiatalember hosszú kaput ja még meglehetős állapotban van, ám felső ruhája már kopottas, inge pedig rongyolódik. Zsebében öszszesen nyolc váltó garas, tarisznyájában — a legszükségesebb útiholmik mellett — csupán néhány ócska borotva csörömpöl: utasunk ugyanis borbélylegény. Beljebb érve a városba, Halas János úrnak a város nagy piacterén 57. szám alatt álló borbélymühelyébe kopqgtat: helyet keres magának. Szerencséje van: azonnal fel is veszik. De mikor először lép ki a keskeny kétemeletes ház ajtaján, s néz szét az élénk forgalmú téren, — még aligha hirmé, hogy a városban nemcsak az átmeneti munkát, vándoréveinek egy állomását lelte, hanem otthonát is, melyben élete hátralevő félévszázadát fogja leélni. 2. Mert a fiatalember, Francsics Károly, bár még 23. évét sem töltötte be (1804. november 30-án született), s még hét éve sincs, hogy felszabadult, ehhez képest elég mozgalmas évekre tekinthet viszsza. Apja, a vasi eredetű, szegény kisnemesi családból származó pápai szíjgyártó mester, mozgékony, törekvő ember: sokféle útját igyekszik kipróbálni a vagyonszerzésnek. A napóleoni háborúk idején egy pillanatra, mintha ez sikerülne neki: borral spekulál s nem is eredmény nélkül; — ám a tőkehiányban szenvedő vállalkozás szükségképpen rövidesen összeomlik, hogy gazdája anyagilag már soha többé ne térjen magához. De legalább még fia jövőjét akarja biztosítani: a pápai kollégiumba íratja be a gyermeket. Ám itt is kudarcot vall: a lusta ós rosszul tanuló fiút két év múlva ki kell vennie az iskolából: utolsó kísérletként még a könynyebb életnek, nem saját nehéz és megerőltető iparára, hanem borbélyinasnak adja. A fiatal Francsics 1820i végén szabadul fel, s a hét év alatt, míg Veszprémig eljut vándorút ján, már megjárja Szombathelyt, Cellt, Győrt, Pozsonyt, Pestet, Érsekújvárt, Nyitrát és Sümeget is. Csekély pénzt és még kevesebb dicsőséget szerezve magának: vándorévei alatt a fiatalember türelmetlen, nyers, goromba — ráadásul hirtelen dühű, indulatos természetté fejlődik, Emellett rászokik az italra is: nem egy jó helyéről szégyenszemre korhelysége, goromba, agreszszív természete miatt bocsátják el mesterei. 3. Hogy Veszprémben mindezen előzmények után végül mégis megmarad s e rossz tulajdonságoknak legalább egy részét levetkezi, abban egy enyhén sántító, szorgalmas varrólánnyal, Jákói Zsófiával rövidesen megkezdődő viszonya játssza a főszerepet. Még Francsics Veszprémbe érkezésének évében ismerkednek meg egy kukoricafosztás alkalmával, ь bár viszonyuk a férfi indulatos természete miatt nem zavartalan (1832-ben Francsics féltékenységtől űzve egy évet Pesten is eltölt), házasságra pedig Francsics önállósodásáig még nemi gondolhatnak •— amellett a leány családja is görbe szemmel nézi viszonyukat — kapcsolatuk hatása lassan s résziben mégis átalakítja hősünket. Egy negyedszázadon át szorgalmasan fogja borotválni Halas úr ügyfeleit, leszokik az ivásról, takarékoskodni kezd, s Jákóiék Horgos utcai, roskadozó házacskájának kertjében (mert végül hozzájuk is költözik, jóllehet a látszat szigorú megóvása érdekében az utcán a leánnyal együtt továbbra sem mutatkoznak) virágokat nevel. Ám a régiek helyett jellemének az új helyzet problémáinak kétségtelenül rhegfelelő, de nem kevésbé szerencsétlen vonásai kerülnek előtérbe: az aggodalmaskodás, lázas, türelmetlen igény az önállósodásra, s az előtte álló nehézségek láttán egyre növekvő keserűség; önmagának szüntelen emésztése, egyfajta fukarság és a szegénységtől való félelem. Két veszprémi évtized telik bele, mire ez a szerencsétlen viszonyai folytán így ismét eltorzuló tettvágy és ambíció megtalálja a megfelelő levezetési formát: 1847-ben Francsics napló írásába kezd, amit az írásnak (indulatai levezetésére legalább részben alkalmasnak bizonyult) szenvedélyétől szabadulni többé nem tudva, haláláig nem is fog elhagyni. Sőt már 1850 táján nekikezd élete egyetlen, összefüggő memoárban való feldolgozásához, és mikor ezt 1849 végével lezárja, hozzálát ahhoz, hogy időközben is napról napra vezetett feljegyzéseinek lassan óriásira felnövekedett tömegéből a jellemzőbb részleteket külön kötetekbe másolva mentse meg az utókor számára. Memoárjai írásánál célja még^ az 'volt, hogy elkészülve majd Zsófiának adja át elolvasásra azokat, — az utolsó kivonat kötetnél már aligha lehe4 25D