Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

Szabó Péter: Török-magyar együttélés a Balaton-felvidéken

álnoksága, Losonczi állítólag a következőket vetette ellenfeleinek szemére: „Kutya ám a ti hitetek, vagy még annál is hitványabb, ti gyalázatosak, ti, az emberiség szemete, ti esküszegők, szégyentelenek!" Ehhez azt fűzi hozzá Forgách: „Ahmat viszont azokat nevezte esküszegőnek, akik Uluman béget az esküvel szentesített szerződés ellenére útközben körülvették; ő most ezért áll bosszút a kutyákon." Amikor tehát a Balatonfelvidéki török-magyar találkozások elmaradásának okait keressük, az 1550-es 1560-as években föltétlenül számolnunk kell azzal, hogy Erdély felől egy bizalmatlansági hullám söpört végig az országon. Ebben a légkörben üdítő olyan emberrel találkozni, akinek tevékenységére mindkét fél igényt tartott, akinek fejét még akkor sem fenyegeti veszély, ha az ellenség oldalán űzi mesterségét, s akinek szinte kedvez a kényszerű török-magyar együttélés, ő az utak jó ismerője, az idegenek vezetője, a kalauz. Jellemző, hogy a törökök foglyul ejtett kalauzának más bánásmód járt, mint a kémeknek. A sümegi kapitány kezére került embert nem kínozták meg, mint a kémeket szokás. Ehelyett Ormányi Józsa a különleges embereknek kijáró érdeklődéssel rajzolja meg élettörténetét. Hegedűs Máté a neve „kit ez estve hoztak be [...] Tihanyba Gyulaffi uram darabantja volt mikor [a törökök] elfogták vala [...] és kalauzzá let vala [...] Egy nchán helre ő volt kalauz, az bék igen szerette és mindenkor előte hegedéit, mert jó hegedős."

23 A kalauzok személyéhez a török-magyar együttélésben úgy tűnik tapad némi csodálat, s ha jelentős embereket kalauzolnak a történelmi emlékezet is megőrzi, tiszteletben tartja nevüket. Stephan Gerlach naplójában lejegyezte, hogy 1573-ban látott Komárom mellett egy sírt. „Annak a kalauznak a sírját írja - aki a török császárt Bécsig vezette. Fakereszt van rajta, fekete zászlóval, rajta a neve, de most már olvashatatlan."

24 Miért ápolták, sőt miért nem gyalázták meg a még magyar területen lévő sírt? Ez a kérdés átvezet bennünket a raritások és a kegyeleti gesztusok világába, amely nem ismerte az ellentéteket, ismerte viszont a különös iránti közös érdeklődést s a közös emberi sorsba való belenyugvást s az elhaltak tiszteletét. A rendkívüli, a furcsa iránti hajlam jobbára Európa régi öröksége. Joseph Chartrou, aki a 16. századi Európa vonzódását vizsgálta a más világrészek hangulatát sugalló, különös dolgok felé, az egzotizmus három forrását jelölte meg. Kettő közülük, Egyiptom és a muzulmán Ázsia, régi tradíció - mondja a francia kutató - míg a harmadik, a felfedezett Amerika újnak mondható. Franciaország késő reneszánsz ünnepségeinek - viszonylag kiegyensúlyozott arányban - mindhárom földrész szolgáltat egzotikumokat. Ausztriai Eleonórát 1533-ban, Lyon-i bevonu14