Veszprém a török korban (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 9. 1998)

Molnár Antal: A Veszprémi Egyházmegye a török hódoltság idején

utóbbiak általában nem várták ölbe tett kézzel a mártíromságot, hanem a legtöbb esetben még időben el­hagyták a török területhez túlságo­san közel eső házaikat, és ingósá­gaikkal együtt védettebb kolosto­rokba költöztek. A szerzetesházak természetesen nem egy időben tűn­tek el, az 1530-as és 1540-es évek­ben nagy részük még fennállt, és (főleg a pálosok és ferencesek) ek­kor még jelentős számú közössé­gekkel (kolostoronként 15-25 fő) rendelkeztek. A nagy pusztulás el­sősorban az 1550-1570 közötti két évtizedben következett be, bár volt olyan rendház, (mint például a pá­losok örményesi kolostora), ame­lyet csak 1576 után hagytak el a szerzetesek. A 16. század végére mindenesetre már egyetlen rendház sem létezett az egyházmegyében. 13 Magában a kolostorpusztulás folya­matában a reformáció - véleményem szerint legalábbis - csak közvetett szerepet játszott, hiszen a zavarosban halászó földesurak felekezeti hovatartozásuktól függetlenül, nem pedig vallási meggyőződésből rabol­ták ki a rendházakat, és a szerzetesközösségek sem váltak a reformáció követőivé. A reformáció hatása sokkal inkább közvetetten, tudati szinten voltjelen, és elsősorban abban jelentkezett, hogy a szerzetesközösségek nyomtalanul eltűntek és nem éledtek újjá. 6. kép Szelepcsényi György püspök (1644-1648) (Olaj, vászon arcképe a veszprémi érseki palotában) A katolikus megújulás kezdetei a veszprémi egyházmegyében (1628­1683) A katolikus egyház újjáéledésének első jelei a veszprémi püspökség­ben csak késéssel és erőtlenül jelentkeztek, még magyarországi viszony­latban is. Ennek oka egyértelműen az egyházmegye végvidék jellege volt. Az egyházmegye történetírói a fordulópontot 1629-re teszik: ebben 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom