Tudomány és művészet Veszprémben a 13-15. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 6. 1996)

Balassa László: A veszprémi vár építéstörténete a XIII–XVII. században

Munkáját az állandó pénzhiányon, és a múlt emlékeinek megismerésétől - a korszakra oly jellemzően - idegenkedő politikai és műszaki szemléleten kívül a személyével - ma már tudjuk, 56-os "múltjával" - szemben a helyi pártvezetés részéről megnyilvánuló ellenszenv, és az ehhez fűződő korlátozó intézkedések is akadályozták. Emlékét munkái kiteljesítésével, széles spektrumú humán gondolkodásának folytatásával őrizhetjük meg. A vár kiépítését illetően két, a történeti irodalomban általános nézetet kell szemügyre venni: Az egyik szerint az államalapításkori ispánsági várat az alapító királyi parancsra, mintegy ideiglenes jelleggel, földtöltéssel, tüskés bozótkerítéssel alakították ki. A várfalakat érintő valamennyi ásatásban, földmunkában ezzel szemben nagyméretű jói kiépített, többször - több ízben - cölöpözéssel, gerendakazettázással, kőrakásolással erősített sáncmű maradványai kerültek napfényre. A Veszprémnek nevezett ispánsági vár tehát, hasonlóan a kor több, ismert ispánsági várához (Győr, Sopron, Visegrád, Szabolcs), a meglévő régi, alkalmasint az őskor óta fennálló, különféle népcsoportok által használt, tovább-továbbépített földvárba települt. A másik megfontolandó nézet a kő várfalak kiépítésének időpontja, amit a hazai történeti irodalom általában a tatárjárás utáni időre tesz. Ez a kérdés - egyértelmű történeti adat hiányában - a kőfalak helyzetére, építési módjára vonatkozó újabb adatok egybevetésével közelíthető meg. A kőfalak stabilitásának vizsgálatára végzett műszaki feltárások, valamint Kralovánszky Alán és Rainer Pál néhány ásatása nyomán megállapíthatóvá vált, hogy a középkori kő várfalakat nem sziklára alapozták, mint az várható lett volna, hanem csaknem mindenütt a korábbi földsáncba. Ennek okára a Tűztorony közelében végzett több - előbbiek, illetve korábban Eri István és Palágyi Sylvia által vezetett - ásatás együttes értékelése világít rá. Itt, a várkapu és a Tűztorony közötti, valamint az ennek folytatását képező, északnyugat felé húzódó falszakasz mögött, alatt többszörösen átépített, magasított, agyagos, feketére vagy vörösre égett rétegekkel épült földsánc húzódik. Rétegei alulról felfelé és belülről kifelé, a sánc homloka felé egyre több követ tartalmaznak. A kő az alsó rétegekben szórtabban, majd rakásolásszerűen jelentkezik, s a fal belső síkja alatt vékony, láthatóan szárazon rakott kőfallá rendeződik, mely alighanem a sánc legkésőbbi rétegeinek homlokát támasztotta. Előtte és feljebb egyre inkább rendezett, mészbe-habarcsba rakott a kőfal, függőleges - bővítésre, vastagításra utaló - rétegekkel. A legkülső és a felső járószint fölé emelkedő rétegekben anyagát a törtkő mellett tégla és feltűnően sok, másodlagosan felhasznált kőfaragvány képezi. 8