A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)
Vizi László Tamás (középiskolai tanár, történész, Székesfehérvár): Az utolsó nemesi felkelés Székesfehérváron és Fejér vármegyében
márványba vésve az alábbi szöveg volt olvasható: ,J. Ferenc, Ausztria felséges császárja és Magyarország apostoli királya a Székesfehérvárral határos mezőkön József osztrák főhercegnek, a legjobb király legjobb testvérének, Magyarország nádorának vezérlete alatt összegyűlt 15 000 főnyi nemes lovasságot 1809. november 17—18—19-én megszemlélvén, Székesfehérvár tanácsa és közönsége a városnak ezen kapuját, minthogy szűk volta miatt a közlekedők tömegét zavarta, két ház megvétele és lerombolása után bővítette, elhatározván, hogy a régente budainak nevezett kaput emlékül Nádorkapunak nevezi. 1810." 23 (Az eredetileg latin szövegezésű vörösmárvány emléktábla egyébként ma is látható, — igaz nem eredeti helyén -akármelhegyi Boldogasszonyról elnevezett karmelita templom Kossuth utcai falában elhelyezve. Az emléktábla alatti felirat szerint: „Székesfehérvár leomlott ősi várának Budai tornyát díszítette ez az emléktábla, a Nádor és Várkapu utcák találkozásánál. József nádor seregszemléjének emlékét örökíti meg, amelyet 1809-ben tartott a hadrakelt nemesség felett. És arra is emlékeztet, hogy a várfal lebontásával ez évben nyitották meg a Fő utcát és nevezték el Nádor utcának. A táblát e helyre 1935-ben helyezték.") A székesfehérvári katonai díszszemlét követően 1809 november második felétől megkezdődött a felkelő nemesi csapatok hazaindítása. Az inszurrekció feloszlatására azért is sor kerülhetett, mivel a franciák a békekötés értelmében 1809 november végére teljesen kiürítették Magyarország területét, és Ausztriába vonultak vissza. Az 1809 december és 1810 január között fokozatosan leszerelő csapatokat óriási ovációval fogadták a vármegyék székhelyein. Hogy az 1809—1810 fordulóján leszerelő nemesi felkelők hazavonulása mégsem lehetett csupán diadalmenet, arról éppen a Fejér megyei gyalogos nemesi sereg kapitányának, Pribék Józsefnek az 1809. december 14-i levele tanúskodik leginkább. Pribék kapitány megrázó képet festett a felkelő gyalogság helyzetéről. Levelében katonái részére, minthogy jobbára mezítláb voltak, a megyétől bakancsok készíttetését kérte. Az esetet 1809. december 29-én tárgyalta a megyei kisgyűlés, s példás gyorsasággal intézkedett. Felhatalmazta az alispánt, hogy a felkelt megyei nemesi gyalogság részére 200 pár bakancsot készíttessen és annak az árát a főadóvevővel fizettesse ki. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni azt is, hogy a sereg eme felszerelési hiányossága miatt ez esetben nem a vármegye követett el mulasztást, hiszen a fegyverre kelt nemesi sereg minden szükséges további felszereléséről a konkurrenciális pénztárnak kellett volna gondoskodnia. A vármegye kisgyűlése viszont azért döntött és határozott ilyen gyorsan, ,,mert téli időben a lábbelire nagyon szükség van, a felsőbb helyre való folyamodás pedig hosszú időt vesz igénybe .. ." 24 Amikor az uralkodó — I. Ferenc — a magyar nemesi felkelő csapatok feloszlatását elrendelte, kevesen sejthették még, hogy végérvényesen megszűnt az évszázados tradíciókkal bíró, újra és újra összehívott magyar nemesi fel38
