A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Praznovszky Mihály (irodalomtörténész, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém): Két szerető szív a háborúban (Kisfaludi Sándor és Szegedy Róza élete a napóleoni háborúban levélváltásuk alapján)

Gógánfán a lánykérésre Róza nemet mond. Nemet a rosszhírű, érzelmeiben ingatag, egzisztenciájában bizonytalan (Kisfaludyt eltávolították a testőrségtől s most indult az ezredéhez Itáliába) katonatisztnek. így aztán nem is csoda, Bécsben útja ismét elvezet nagy szerelméhez, Viganóné Medina Máriához, aki „. . . nékem egy időben annyi boldog órát szerzett, oly isteni gyönyörűséget varázsolt, aki engem egykorig a földön idvezített . . . emlékezete mégis édes maradand minden időben."

3 Ugy tűnik, nem ifjúi, költői fellángolás ez, a Medina Mária karjaiban töltött órákat sohasem felejti el. Vissza-visszatér emlékéhez a naplóban is. Április 27-én ezt írja: „ . . . Viganóné szerelme bírt egy időben: s mindig megújul bennem ezen ritka asszonynak emlékezete."

4 Megújul benne a szeptember 4-i bejegyzés szerint is, két nappal azután, hogy verset ír Rozinak, így vall: „Soha, soha se felejtem el ezt a szeretett asszonyt, akinek karjai között a legbujább, de leggyönyörűbb szerelemnek ölében egy ideig boldognak vélem magamat."

5 (Két megjegyzés: ez a „szoros kötés" másfél esztendeig tartott: 1794 őszétől 1796 márciusáig; a kulcsszó alighanem ebben a mondatban rejtezik: „legbujább" szerelem, azaz soha ilyen érzéki örömökben nem volt része addig. (Különösen fájón gondol vissza ezekre az órákra hosszú hónapok asszonynélkülisége közben.) De vajon nélkülöznie kellett-e a nőket itáliai-franciaországi útja-fogsága során? Aligha. A jókiállású tiszten megakadt a lányok-asszonyok szeme, miként az övé is meg-megrebbent egy szép női termet láttán. Nagy hozzáértéssel tudta elemezni egy-egy nemzet lányainak értékeit. A stájer lányoknak „piros pofájok, domború mellek, eres karjaik, zömök termetek . . . van". A karinthiai lányokról „kiváltképp el lehet mondani, hogy különösen szépek és delik, bujaságra ingerlők." Nem tud betelni az olasz lányokkal sem: „szemeim gyönyörködve legeltek a számtalan szép olasz leányábrázatokon. Különös valamit találok én az olasz leányábrázatokban, ami kellemesen csiklandozza érzőimet."

6 Hogy mennyire „csiklandozta érzőit" nem tudjuk, de tény, hogy a rövid idő ellenére közelebbi kapcsolatba került az előkelő társaság hölgy tagjai val. Gonzaga hercegné „fiatal, szép, csendes, epedő, kék szemű, szőke." Colloredó grófné: „fekete hajú, tüzes szemű, vidám, még virágzó asszony." S még valaki, akinek a nevét szándékosan nem írja le „és az, aki mellett megállapodtam, akinek tüzes szemei gyakran reám villámlanak" — írja mantovai tartózkodása élményeiről.

7 Nem minden tapasztalás nélkül mondhatja: az olasz lányok ,,nagy és szoros zabolában tartatnak", de ha férjhez mennek „szívek, lelkek, testek oly szabad amint akarják". S ebből fakad értelemszerűen a következtetése: „Én azt mondom, hogy legénykedni ide jöjjünk, mert itt kellemes élet a legénykedés, de házasodni — Magyarországban maradjunk."

8 104