Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)

Sebestyén Gyula: Keszthelyi országos könyvtár és dunántúli közponi múzeum. Bp. 1921

torn, hogy a Balatoni Társaságnak a könyvgyűjtő országos mozgalommal kapcsolatban csakugyan módjában lesz a Balatoni Múzeum régészeti és néprajzi gyűjtéseit az egész Dunántúlra kiterjeszteni és az egész dunántúli magyar társadalommal felkaroltatni. Ez pedig egy ilyen nagyarányú vállalkozásnál azért fontos, mert ha az Országos Könyvtár és Dunántúli Központi Múzeum létrehozását a Balatoni Múzeum-Egyesület a Balatoni Társasággal karöltve vállalja, akkor minden időkre biztosítva lesz az, hogy a Keszthelyi Országos Könyvtár és a Dunántúli Központi Múzeum — még ha a fenntartást és gyarapítást idővel az állam vállalná is — állandóan Keszthelyen marad és Keszthelyt és vele az egész Balatonvidéket a Dunántúl kulturális központjává avatja. Fontos továbbá az is, hogy a Balatoni Társaság és a Balatoni Múzeum-Egyesület együttes vállalkozása az említett régészeti és néprajzi gyűjtéseket ki tudja majd a kisebb vidéki múzeumokban kényszerűleg mellőzött képzőművészeti, iparművészeti, ipartörténeti s általában minden művelődéstörténeti tartalmú gyűjtésekre is terjeszteni. Hogy példákkal is éljek: régészeti és iparművészeti téren vállalja a Dunántúlon azt, amit a történelmi Magyarország vidéki múzeumai közül eddig csak a kassai Felsőmagyarországi Rákóczi-Múzeum, a művelődéstörténet egész vonalán pedig több németföldi országos központi múzeum s ezek közt is első helyen a közeli gráci Johanneum tudott csodálatos sikerrel megvalósítani. Hosszú múzeumi gyakorlatom folyamán többször példázódtam azzal, hogy a pompás gráci múzeumhoz nem tartozik akkora ország, mint a vele szomszédos 3—4 magyar vármegye, amelyben népesség is, közgazdasági erőforrás is több van, mint Stájerban. Mi tehát a titka az ottani múzeum meglepő gazdagságának? A stájerföldi ásatásoknak az a régi térképe, mely a régebbi berendezésben a tárlók feletti üres falrészeken volt kiakasztva. Ezeken régészeti korszakok szerint az volt feltüntetve, hogy melyik községek határából vannak leleteik. Mivel a magyar határ mentében csaknem minden községből volt lelet, önkéntelenül is azt kérdeztük magunkban, hogy ha Magyarország és Stájer között nincs természetes határ, akkor a szomszédos magyar községekben szintén nyomának kell lenni minden régészeti korszaknak. És ha e tapasztalatok alapján a magyarországi leletek után kezdtünk érdeklődni, arra a szomorú tapasztalatra jutottunk, hogy a M. Nemzeti Múzeum régiségtára a Stájerral szomszédos területek feltárásával egyáltalán nem foglalkozott. A sopronvidéki leletek legszebb urnái a bécsi es. kir. udvari múzeumot ékesítik, Zala, Veszprém és Somogy vármegyék értékesebb leletei pedig — a fenéki és balácai kivételével — Darnay Kálmán sümegi múzeumát gazdagították. Sajnos, ehhez hozzá kell tennem még azt is, hogy a gráci múzeumot tulajdonképpen nem is a sok ásatag, hanem középkori és újkori régiségeinek tökéletes művelődéstörténeti együttese avatja középeurópai nevezetességé. Ha tehát meggondoljuk azt, hogy ennek a művelődéstörténeti tartalomnak 98