Vajkai Aurél: Nagyvázsony. Bakonybél. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

nekelőtt tisztáznunk kell a csizmadia és a varga mesterség közti különbséget. A csizmadia nemcsak csizma, de másfajta lábbeli készítéséhez is- értett, így a csizmadiák árszabályzatában szerepel nagy és kis cipellő, nagyobb és kisebb kordován topánka, sarkos vagy sarok nélküli papucs kordovánból, papucs gyereknek. A magyar varga az egyszerűbb, szerényebb lábbeliknek volt a mestere, így ők varrták a sarut, a bocskort. De a saruk sem voltak egyformák, pl. olvasunk halásznak való hosszú szárú saruról, öreg férfiúnak való hosszú szárú saruról egész bőrből stb. A hosszú szárú saru nagyjából a csizmára hasonlított. A sarutopánkát szintén a varga készítette. A lábbelik rangsorában alacsonyabb lépcsőfokot jelentettek a bocskorok, mert ezek közt is felsorol az árszabás háti bocskort, oldal és hámos bocskort. A varga mesterségben előfordult a bőr kapca, az árszabás alapján megtudjuk, hogy a varga bőr kikészítésével is foglalkozott. A magyar varga mesterségétől valamit különbözött a német varga tudománya, mert az adatok szerint bocskorral nem foglalkozott, munkakörébe csak a saru, a cipellő, a papucs tartozott, általában igényesebb holmit készíthetett, mert itt olvashatjuk a legmagasabb árakat, egy kisebb saru is méregdrága lehetett a maga idejében: 4 forint 75 dénár. A mai kor cipészének megfelelő munkákat végezhettek a német vargák, s feltehetőleg műhelyükből kerültek ki a kor divatos lábbelijei. A maga korában egy pár sarunak annyi volt az ára, mint egy férfi ujjas báránybőr ködmönnek! 1848-ban a nagyvázsonyi csizmadiacéhnek Vázsonyban harminc, Leányfalun négy, Mencshelyen egy, Öcsön egy mester tagja volt, Vázsonyban tizennégy legénnyel és három inassal dolgoztak. Legénysegély is működött, évente minden legény beadott két forintot a kasszába, amiből aztán ellátták a betegeket. Az egész vázsonyi céh évente 8556 Ft értékű anyagot dolgozott fel. Áruikat meglehetős messzi vásárokra vitték el, Kanizsára, Nikiára, Igalba stb. Ugyanakkor Nagy vázsonyban a német varga céhben a tanulókkal együtt huszonnégyen dolgoztak, borjú-, birkabőrt, irhát dolgoztak fel, piacuk elég széles terület, Keszthely, Sümeg, Tapolca stb. A kiállításon a varga céh korsója is látható 1725-ből, s ezen szintén ábrázolták a vargamesterség szerszámait. A csi^madiacéh intarziás ládája 1845-ből való, Szent Imre képével díszített zászlajuk 1843-ból, egy 1837. évben kiállított vándorló könyv, 1871-ből származó mesterlevél kerültek bemutatásra. A ládába került egy bőrvágó (ami mint mesterség-szimbólum a korsókon, pecséteken is szerepel), s egy fém simító. A vándorló könyvet láttamoztatni kellett az illető mesternél, ahol a vándorlegény ideiglenesen dolgozott, a könyv mintegy útlevélként szerepelt. A takácsok pecsétjen gyakran szerepel a háromszögalakban összeillesztett három vetélő, ezt érzékelteti a szoba vaklikában elrendezett három eredeti vetélő, közepén a pecsét képével. Egy 1869-ből származó takács %ás%lón a Szentháromság képét láthatjuk, hathatós védelemként. A következő tárgy a nagyvázsonyi takácsok pulai leánycéhének egészen egyszerű, szívalakú fa behívótáb-