Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Előszó
restaurálási munkáiról írott dolgozatok és a műtárgyvédelem, múzeumügy témájában keletkezett írásai teszik ki. Itt kapott helyet egy eddig közöletlen, jelentős könyvtörténeti vonatkozásokat tartalmazó könyvrestaurálási tanulmány is. A dolgozatok egy része a régészek, levéltárosok, könyvtárosok, muzeológusok munkájában jól hasznosítható módszertani ajánlásokat is tartalmaz, így általában a közgyűjteményi műtárgyvédelem érdeklődésére is számot tarthat. A kötetet lezáró írás a szerző egyik kedves, szabadidejében végzett tevékenységének terméke. Koncz Pál hivatali munkáján kívül is fontosnak tartotta a kulturális örökség tárgyi és épített emlékeinek megőrzését, dokumentálását. Ennek az elhivatottságnak állít emléket a Veszprém-közeli Felsőörs református temetőjének régi sírköveiről készült rajzait és leírásait közlő kis tanulmány, amely szintén itt jelenik meg először. A kötetben összegyűjtött szövegek gondozása során elsősorban formai egységesítésre törekedtünk. A lábjegyzeteket az egyes tanulmányok végén közöljük, a könyvészeti és levéltári hivatkozásokat a kötet végén található közös bibliográfia és rövidítésjegyzék tartalmazza. A levéltári és könyvtári jelzeteket a ma használatos formára javítottuk. Tartalmi változtatásokat csupán az intézmények nevének aktualizálásában tettünk, a restaurálási dokumentációk esetében viszont meghagytuk a felhasznált anyagok korabeli márkanevét, mivel a szerző azok pontos vegyi összetételét is közli. Ezt restaurálás-szakmatörténeti szempontból is indokoltnak éreztük. A tanulmányokhoz nagyszámú ábra és illusztráció tartozik. Egy részük a kutatómunka során, gyakran rossz fényviszonyok között, változó minőségű technikával készült. Az analóg fényképezőgéppel készült tárgyfotók negatívjai alkalmasak a jó minőségű reprodukcióra, azonban a digitális korszak elején készült képek esetében gyakran elégtelen a rendelkezésre álló kép felbontása. A restaurálási munkákat dokumentáló fotósorozatok - végfotót megelőző - fázisképei ma már nem pótolhatók jó minőségben, így egyes esetekben azok közlésétől el kellett tekintenünk. Koncz Pál szakmai életművének gyűjteményes kötetben történő kiadását egykori munkahelye, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vállalta, amiért itt mondunk köszönetét S. Perémi Ágota igazgatónőnek. A Múzeum munkatársai a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtandó pályázat összeállításában és a kötet szerkesztési munkálatai során is segítségünkre voltak. Név szerinti köszönet illeti Schleicher Vera néprajzost, aki módszertani és erkölcsi támogatást nyújtott, Regenye Judit régészt és Meininger Kulcsár Tímeát, akik a digitális kézirat előkészítésében voltak segítségünkre. Külön köszönet illeti Liszi Erzsébet könyvtárost, aki a hiányzó képanyag összegyűjtését és digitalizálását végezte, továbbá Sárközi Judit múzeumi fotóst és Egervári Márta restaurátort. A jelzetek ellenőrzésében és aktualizálásában a pápai és veszprémi közgyűjtemények munkatársai segítettek: Hudi József, Karlinszky Balázs, Köblös József, Kránitz Zsolt, Petrik Iván, Varga Tibor levéltárosok és Mezei Zsolt könyvtáros, továbbá a pápai múzeum munkatársai. Restaurátor-szakmai segítséget Kastaly Beatrixtól és Orosz Katalintól kaptunk. Rajtuk kívül erkölcsi támogatásáért köszönet illeti Hermann István levéltárigazgatót (Veszprém). Végezetül azoknak az intézményvezetőknek és magánszemélynek kell köszönetét mondanunk, akik a Múzeum és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásán fölül - szívügyüknek érezve azt - a könyv megjelentetéséhez szükséges pénzösszeg előteremtésében segítettek: Hermann István könyvtárigazgató (Pápa) és Köntös László igazgató (Református Gyűjtemények - Pápa), Porga Gyula polgármester (Veszprém), valamint Dénesi Tamás pannonhalmi levéltáros, a szerző barátja. Mindannyiuk együttes segítsége nélkül e könyv nem jelenhetett volna meg. Veszprém, 2017. október 27. A Szerkesztő 10