Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Restaurálás és műtárgyvédelem
Restaurálás és műtárgyvédelem Régészeti leletként előfordulnak növényi maradványok: termések, magvak, de szilárd fatestből, lombosfák vagy fenyőfélék törzséből készített különféle tárgyak, valamint textilmaradványok, bőrök, ritkán papír is. Mindezen anyagok egyaránt igen finom struktúrájú, mikroüreges és sejtszerkezetes rendszerek. így a különféle textilek növényi rostanyagai, mint a len, kender háncsrostok, továbbá a pamut nyersanyagául szolgáló gyapot maghéjszőr, valamint az állati fehérjékből és kísérőanyagokból álló hernyóselyem szál textilek és bőrtárgyak mind-mind az őket felépítő szerves óriásmolekulák, molekulaláncok labilitása, sérülékenysége miatt, illetve a talajban végbement részleges kémiai-biológiai lebomlásuk folytán még fokozottabban ki vannak téve a víztartalomváltozásoknak. Az eredetileg hosszabb szerves polimerek, láncmolekulák felhasadnak, széttöredeznek, ezzel vízfelvevő képességük, kényszerük is megnő. A konzerválás során a talajból eredő nedvesség fokozatos kicserélése stabilan megkötődő tartósító anyagokra, illetve a zsugorodás, vetemedés, szétesés megakadályozása szilárdító szerekkel: ezek jelentik feladatunkat. A konzerváló- és megerősítő anyagnak vagy ki kell töltenie a sejtüregeket és a sejtek, rostok közötti tereket, vagy a sejtfalak felületén kell jól megkötődniük. Az anyagnak védelmet kell biztosítania mikroorganizmusok és rovarok kártétele ellen is. A lelet felszínének teljes megtisztítása elvégezhető majd a konzerválás befejeztével is: nem az az elsőrendű feladat. A talajból történő kibontás, majd a tisztogatás során is csak mechanikus eszközöket használunk, lehetőleg kerülve a vegyianyag-ol- datokat. Legtöbbször elegendő, ha fa- vagy bőrlelet előkerülésekor oldalt, körben nem bontjuk el a földet, csak amennyi az objektum helyzetének rajzi és fotódokumentálásához elengedhetetlen. Eközben és ezután szükség szerint nedvesítsük a tárgy felületét, majd szigeteljük körbe. Számos esetben ment már tönkre, de legalábbis sérült, torzult egy-egy régészeti szervesanyag-lelet, mert feltáráskor és később nem gondoskodtak a kiszáradás elleni védelemről. Tűző naptól, erős széltől a rajzolás-fotózás közben is árnyékolást kívánnak a leletek. Nagy kárt okozhat, ha a lelet csak napok múlva és nem megfelelően, szilárd megtámasztás nélkül csomagolva jut be a restaurátor műhelybe. Szoros, nedvességzáró burkolás nélkül a legtöbb ilyen objektum porrá omlik, vagy apró szilánkokra esik szét, mielőtt konzerválására sor kerülhetett volna. Veszprém megyei gyakorlatunkból két eleddig sikeresnek tűnő példát jelent egy 16. századi leánykaöv Tóth Sándor Veszprém faj szi temetőásatásából (1982) és egy sorozat lábbelitalp és felsőrésztöredék Cs. Dax Margit Veszprém várbeli feltárásából (1986). Évtized múltán is rugalmas, hajlékony és tiszta barkarajzolatú állapotban vannak az idejekorán nedvesen konzervált bőrtárgyak, melyek igazolják, hogy csak a kezelés megkezdéséig nedvesen tartott leletek menthetők meg. Mindkét említett ásatáson jelen volt egy-egy restaurátor munkatárs, aki gombásodást gátló szalicilsavat is tartalmazó desztillált vízzel permetezve, a környező földet is alányesve, a tárgyat jól körbeszigetelve 24 órán belül a műhelybe hozta, illetve küldte a régészeti bőrleletet. Ezáltal vált lehetővé, hogy a még jelen lévő kapilláris vizet fokozatosan álcserző hatású konzerválószerre] kicserélhettük, illetve hogy elvégezhető volt a denaturálódott fehérje mésztelenítése, vajsavas regenerálása.3 Gyakorta fordul elő bőranyag maradvány veretek, ruhadíszek felerősítésének alátétéként. Ilyenkor már csak a fémsók által átitatódott rostos „váz" látszik, egyfajta „árnyékképként" mutatva, hogy itt eredetileg bőr szerepelt. A nyomok makrovizsgálata, dokumentálása lehetővé teheti fontos anyagismereti, technológiatörténeti adatok rögzítését. Hasonló a helyzet a textilnyomókkal is. Nagyobb ásatási faleletek, pl. koporsódeszka, épületmaradvány cölöp, gerenda, kútbélés köpü, farkasverem nyársai, fegyver- vagy szerszámnyél, kardhüvelytok, pajzslemez, ládika, vödör stb. már korhadt, korrodált vagy szenült állapotban kerül elő. Akár a textil, és bőrmaradványok esetén, az egyes apróbb fatöredékek, fanyomok megmaradásakor is feltételezhető, illetve bizonyítható szerepe van a kontakt érintkezésben lévő vagy igen közeli helyzetű színesfémsók baktericid, fungicid hatásának. Felszínközeli vagy lazább, oxigéndúsabb talajban gyakoribb korróziós forma a szenülés, az intenzív égéstől eltérően igen lassan végbemenő másik oxidációs forma, melynek végeredménye szintén szervesanyag-mentes vegytiszta szénstruktúra, akár a „természetes" szén esetében.4 Az ilyen maradványok mintavételénél, vizsgálati anyagként szereplő leletmentésénél is nagy jelentősége van a talajban még adott nedvesség megőrzésének. A fajmeghatározáshoz szükséges morfológiai vizsgálat szilárdan beágyazott ép metszésű mintákat kíván. Ezek kivitelezéséhez a laboratóriumba kerülő anyagot műgyantával vagy 340
