Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)
Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet
Ludwig Georgi (1760-1845) VESZPRÉMI KÖNYV KÖTŐM EST ER DÍSZÍTŐSZERSZÁM-KÉSZLETE A közlemény célja a 19. század második felében Veszprémben tevékenykedő egyik neves könyvkötőmester, (Carl August) Ludwig GEORGI díszítőszerszám-kollekciójának rekonstrukciója, ismertetése azonosított könyvkötései alapján. E mesterről és leszármazottairól úgy jelent meg korábban önálló helytörténeti kiadvány, hogy abban egyetlen könyvkötés képe, leírása sem szerepelt.1 A német anyanyelvű, katolikus vallá- sú Georgi Berlinben született 1815-ben, s amint szülővárosában 1832-1836 között letöltött négy inas tanulóév után segédlevéllel fölszabadítva el- töltötte tíz esztendeig tartó kötelező vándorlását, 1846. július 24-én letelepedési engedélyt kapott a veszprémi püspökség prefektusától,2 melyet november 19-én tartott közgyűlésén Veszprém város is nyugtázott.3 Ez a megtelepedettség, városi polgárjog a kellő szakismeret és előírt (10 év) vándorlási idő bizonyítása melletti feltétele volt a céhbe-állásnak. A következő évben kötött házassága a 17 esztendős Buczkó Johannával - kinek apja, B. Ignác veszprémi könyvkötő, a két évvel korábban elhunyt Franz Gründler könyvkötő alkalmazott legénye, majd veje4 volt. A kölcsönös érdeket szolgáló házasság biztosította a vevőkör, a műhely, a munkaeszközök megöröklését, illetve használatba vételét. Utóbbiak körében kiemelkedően értékesek a finom vésnöki munkával sárgarézből, illetve bronzból előállított kötésaranyozó díszítőszerszámok. Ezek a köpüs fanyelekbe foglalt kézi egyesbélyegzők, vonalzók, ívnyomók, sávozók, valamint a bélyegzőknél nagyobb felületű, csak présnyomással alkalmazható klisék. A nyeles sorszedőkbe rendezhető, melegíthető bronzból öntött különféle típusú és méretű címaranyozó betűkészletek is rendkívül drága és nélkülözhetetlen fölszerelést jelentettek, melynek megszerezésére csak évek kemény munkájával, lépésről lépésre teremtődött lehetőség. A sajátkezű munka hasznából jóformán egyenként vásárolt szerszámok lassú gyarapodását lökésszerűen egészíthette ki egy szerencsés beházasodás olyan mester családjába, akinek csak lánya volt. Ez történt Ludwig Georgi esetében is. Az önkormányzat polgári átalakulását kijelölő 1848. évi törvények végrehajtására Veszprémben a következő év folyamán kerülhetett sor. A korábban elkülönült nemesi és polgári ön- kormányzat községegyesítésének előkészítése során, 1849 nyarán készült egy lista a háztulajdonuk, vagyoni helyzetük alapján városi tanácstag-jelölői joggal rendelkező közel 360 városi választópolgárról.5 Ebben Thil Antal és Jádi József könyvkötők szerepelnek, mint saját házzal bíró polgárok, a csupán három éve veszprémi lakos Georgi azonban még nem. Nem bizonyos, hogy az említett lista az összes jogosultat tartalmazza. Georgi nem saját, hanem feleségének örökölt házában lakott családjával. Jövedelme viszont - legalább 200 pengőforint — elegendően magas lehetett ahhoz, hogy az alkalmazottak tartása és személyes jövedelme alapján számítson jogosultnak.6 Az 1849. évi részletes összeírásból pontos képet kapunk mesterünk egzisztenciális helyzetéről. A lajstrom 1229. sorszámán följegyzett „Györgyi Lajos" a püspöki városrészhez tartozó 6. poléta (lakókörzet) 17. sorszámú házában élt feleségével, egy gyermekükkel. Egy segédje más településről való volt, két inasa viszont veszprémi családból szegődött be. Háztartásukban egy női cselédet is alkalmaztak. Az összeírt hét személy mind római katolikus. A házban még két másik lakást írtak össze: az 1230. sorszámon szignált Butskó Borbála (Barbara), Georgi özvegy anyósa lakott két gyermekkel, a másikban (1231. sorszám alatt) Pintér Lajos órásmester a feleségével s egy gyermekükkel. Franz Gründler hajdani könyvkötőlegénye, majd veje, Butskó v. Buczkó Ignác tehát már nem élt ekkor. Ennek ellenére a poléta távolabbi pontján álló 39. sorszámú, 250 forintra értékelt ház tulajdonosaként özvegyének nevét így jegyezték föl: „Butskó Ignácné". 225
