Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18-20. században (Veszprém, 2017)

Tanulmányok - Könyvkötők és könyvkötéstörténet

KÖNYVKÖTÖK ÉS KÖNYVKÖTÉSTÖRTÉNET - PÁPA novics u.) sarok felőli részén.33 Bedőcs mester 1942-ben végre megalapozhatónak remélve a jö­vőt, megnősült. Pados János pápai kőművesnek Ilona leányát vette feleségül, akivel három és fél évtizedes házasságukban öt gyermeküket nevel­ték fel. A könyvkötészet mellett folytatott könyv- kereskedésüknek mintegy melléktevékenysége­ként ekkoriban Bedőcs József kölcsönkönyvtárat is indított készletéből.34 1944. május 17-én besorozták, 1944 októberé­ben munkaszolgálatra rendelték be.35 A háború után, 1948-ban véglegessé váló ötödik - immár önálló - műhelye a Martinovics (1992 óta ismét: Közép) utca 5 sz. alatti földszintes, kétablakos családi házukban működött.36 A hagyományos formájú, kirakatos-redőnyös üzletbejárat mögött vitrines pult fogadta a töltőtoll-javíttatásra vagy könyvköttetésre érkező kuncsaftokat, de a pult mögötti falemezes-üveges válaszfalon, illetve az átjárón keresztül szabadon be lehetett látni a könyvkötő műhelybe. Ha nyílott az üzlet ajtaja, Bedőcs mester munkáját félbehagyva előresietett. A pultnál rendíthetetlen nyugalommal és egy­forma udvariassággal fogadta, akár ha nagy tétel hivatali sorozatköttetést, akár a legjelentéktele­nebb ponyvaregény reparálást rendeltek. Semmi­lyen politikai pártnak nem volt tagja, világnézetét meghatározta (római katolikus) keresztény volta. Egyházában a világi hívők képviselőjeként is köz- tiszteletben állt. Szolid életvitelét jellemzi, hogy az estig tartó mindennapi munka mellett legföl­jebb egy-egy családjával tett séta jelentett válto­zatosságot a Kossuth utcán, a Fő téren, a kastély mögötti parkban. Olykor erdei kirándulásra csat­lakoztak a Pedagógus Természetjáró Egyesület helyi csoportjához.37 A háborút követő évek sem könnyítettek eg­zisztenciális helyzetén. A 3.300/1946 ME sz. rende­let alapján lefolytatott iparjogosítvány-felülvizs- gálat38 során Bedőcs a könyvkereskedést emelte ki mint üzletének legfontosabb elemét. Egy 1946. júniusi adóhivatali igazolás39 millpengős számso­rai alatt cégbélyegzője e fontossági sorrendet tük­rözi: „Ifj. Bedőcs József könyvkereskedő, könyvkötészet, képkeretezés. Pápa Deák Ferenc u. 11." A család laká­sa ekkoriban még a Fő tér 10. számú házban volt.40 1948. január 30-án az ún. ipar-revízió még meg­erősítette az addigi kereskedéssel társult könyv­kötői gyakorlatában,41 majd kizárólag könyvkö­tészetre kért cégbejegyzést, illetve iparigazol­ványt.42 Igyekezvén levonni az infláció tanulságait, még 1947-ben vásárolt egy használt Opel sze­mélyautót, de hamarosan meg kellett váljon tőle. A mindennapos megélhetést elsősorban a köz­hivatalok megrendelései alapozták meg.43 Az év első negyedében a város és a környező községek intézményei rendszerint az előző év törvény- és rendelettárait, hivatalos közlönyeit hozták köt­tetni. Némi kiegészítést jelentett a hetvenes évek végéig a töltőtollak javítása, szerényebb mérték­ben a velük való kereskedés is. Bedőcs töltőtol­lasként egy Wirth nevű szegedi írószeressel állt kapcsolatban, akitől pl. Parker márkájú tollakat is beszerzett viszonteladásra. 1952-ben kénytelen volt magán kisiparosi önállóságát föladva május 10-én belépni a Pápai Finommechanikai Javító Vállalathoz. Év végén innen kilépett, majd 1953. január 2-től négy éven át a Pápai Öntő és Gép­javító Vállalat44 töltőtoll javítója volt a VII. bér- kategóriában. Az 1956. októberi forradalommal kapcsolatos, bármilyen visszafogott, de bizonyára félreérthetetlen állásfoglalásának büntetésekép­pen 1957. január 26-án felmondással eltávolították a vállalattól. Társadalombiztosítása nem szűnt meg; „SzTK igazolvánnyal ellátva" ismét a ma­gánszektor („maszek") kisiparos életét élhette. A könyvkötészet területén a 1960-as évek ele­jén erőteljes élénkülés mutatkozott a megrende­lések számának és esetenkénti nagyságrendjének emelkedésében. Mind több magánszemély jára­tott heti-kétheti lapokat, havi folyóiratokat, me­lyeket azután év végén beköttetett. Az iskolai és városi közkönyvtárak gyarapodása ugrásszerűen megnőtt, így természetesen köttetési igényük is. (A többletmunka jövedelmének egy részét meg­takarítva 1960 körül ismét autót - ezúttal egy Trabantot - vásárolt.) 1973. január 1-i nyugdíjba vonulásától kezdve az iparengedély már szak­vizsgát tett egyik leánya, Süth Tiborné Anikó ne­vére szólt, de a mester nyugdíjasként is tovább dolgozott. Váratlan hirtelenséggel hunyt el 1976. január 4-én, 63 esztendős korában, utolsó percig szakadatlanul munkálkodva. Özvegye a gyermekek segítségével még foly­tatta a munkát. A Martinovics utcába költözéstől fogva, mióta az üzlet/műhely és lakás egy tető alá került, olykor részt vett már a könyvkötés egyes fázisaiban, akárcsak a gyerekek. Eleinte ritkábban került erre sor, hiszen öt gyermekük nevelése, a család és háztartás mindennapi ellátása nagy terhet rótt rá. Szakképzett női szabóként otthon dolgozott megrendelők számára és a gyermekek ruházkodását is így biztosította. Sürgős köttetés gyakran adódott, amikor a mester általában 10-12 190

Next

/
Oldalképek
Tartalom