Szántó Attila János (szerk.): Élet a mínusz harmadikon… Kiállításvezető, (Veszprém, 2017)
A második világháború alatt a barna terror politikai foglya a várbörtönben Mindszenty Pehm József veszprémi püspök. MINDSZENTY PEHM JÓZSEF (Csehimindszent, 1892. március 29. - Becs, 1975. május 6.) Mindszenty József 1944. március 29-én, pontosan az 52. születésnapján érkezett Veszprémbe. A nácik tíz nappal korábban szállták meg Magyarországot, mire Mindszenty a pUspöki palotába ért, már egy német tábornok telepedett be oda. A püspöknek le kellett mondania az ünnepélyes fogadtatásról és beiktatásról. A nehéz idó'k ellenére, az aránytalanul rövid idejű veszprémi püspöksége alatt Mindszenty vasakarattal 34 új plébániát és 11 új katolikus iskolát létesít. Mindszenty mindössze egy és negyed évig volt veszprémi püspök, amiből közel fél évet volt a nyilasok fogságában. 1944-ben a Sztójay-kormány gettóba záratta a zsidókat, az egyház azonnal reagált, védelmébe vette az üldözötteket. A püspöki kar igen erélyes körlevelének hatására a hívek közössége, papok, szerzetesek, apácák mentették a zsidóságot. Mindszenty azonban nem csak a zsidóságért aggódott. 1944 október 15-én Horthy Miklós kormányzó rádióbeszédben bejelentette a fegyverszünetet, ami Hitlernek egyáltalán nem volt