Perémi Ágota (szerk.): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete (Veszprém, 2016)
Kápolnás Olivér: Kísérő a túlvilágra – mongol és mandzsu írott források alapján
Kápolnás Olivér KÍSÉRŐ A TÚLVILÁGRA - MONGOL ÉS MANDZSU ÍROTT FORRÁSOK ALAPJÁN De mikoron meghal az ő fejedelmek, Ottan választanak egynéhány legények, Vele egyetemben a szolganépek, Ott eltemettetnek ugyan elevenek Temesvári János deák írja ezt a tatárokról, 1571-ben. Valószínűleg nem sejtette, hogy ez a szkítáktól kezdve sok néppel kapcsolatban feljegyzett szokás még az ő korában is élt.* 2 A belső-ázsiai nomád népek temetkezéseiről írott belső forrás alig maradt fenn. A világ legnagyobb birodalmát létrehozó mongolok valószínűleg már Dzsin- gisz nagykánná választása előtt (1206) rendelkeztek írásbeliséggel, de a mongol birodalom idejéből és az azt követő századokból alig maradt fenn írásos emlék, ezek is hallgatnak a temetkezésekről. A 13. században megírt, Dzsingisz kán életét részletesen bemutató A mongolok titkos története című munkában csak rövid utalások találhatóak a temetkezésre,3 ezekben kísérő(k)ről nem igazán esik szó.4 ' Temesvári János deák: A Béla királyról, mint jöttének be a tatárok és elpusztították mind egész Magyarországot. (Tatárjárás 2003,229.) 2 Ibn Fadlán 2007,91. Különösen a 317-es lábjegyzet. 3 A két vonatkozó rész Ligeti Lajos fordításában (MTT 1962): Holttestét fiai nem tudták eltemetni, tetemét sem voltak képesek magukkal vinni, levágták hát a fejét, és azt vitték magukkal (§198). Ha meghalok, és ott fekszem, tetememet helyeztesd magas helyre, ivadékaid ivadékainak végezetéig oltalmazni foglak téged, és áldásod leszek örökké (§201). 4 Kimutatható egy olyan szokás a 13. századi mongoloknál, hogy mikor érezték, hogy nincs tovább és erőszakos halált fognak halni, akkor még valakit meg akartak gyilkolni, hogy párnát vigyenek magukkal a túlvilágra. Ez a Párnának víve/véve meghalni [der-e abun ükükü] kifejezés kétszer is szerepel A mongolok titkos történetében (MTT 1962, §149, §154). A későbbi korokból a mongol források alapján nem lehet kimutatni ezt a szokást. A15. században az egyik mongol kánt megölték két öccsével együtt. Az egyik testvért a kán feje alá pornóként rakták, a másikat a lábához. (Bawden 1955, 77., 166.; Mostaert 1953, 68-70.; Tomka 1965, 175.) Azonban ennek valószínűleg nincs köze a korábbi párnának víve/véve meghalni kifejezés jelentéséhez, ami kapcsolatban lehet Lehel jól ismert felkiáltásával is, amikor megölte a császárt (Előttem fogsz menni, és szolgálsz majd nekem a másvilágon. Thuróczy 2001,73.) Az írott mongol emlékek nagyon ritkák a 17. századig tartó időszakból: az írásbeliség a buddhizmus 16. század végi térnyerésével együtt lendül fel. A 17. században több történeti mű is születik,5 ezek egyrészt felhasználták a korábbi, mára már elveszett forrásokat, másrészt a szájhagyományból táplálkoztak: temetkezéssel kapcsolatos adatokban azonban ezek sem bővelkednek. Említésre méltó egy feltehetően a 13. századra visszamenő hagyomány megjelenése a 17. századi művekben. E szerint Dzsingisz kán utolsó feleségét - aki a legenda szerint a kán halálát okozta, majd öngyilkos lett - földbe temették és gyászolók mindegyike egy-egy lapátnyi földet dobott a hantra.6 * * * A probléma ezzel a sokat idézett résszel, hogy itt nem egy mongol, hanem egy tangut (tibetivel rokon nép) szokásról lehet szó. A nő tangut volt, és mielőtt vízbe vetette volna magát egy pacsirta faroktollán megírta apjának, hogy a holttestét a folyón fölfele keressék, így feltehetően az apja volt, aki meglelte a tetemet majd eltemette, nem a mongolok. Másrészről sehol másutt nem találkozunk a mongol hagyományban ilyen temetési szokással, csak itt. A hagyományos temetkezések leírása a buddhizmus térhódításával jelenik meg. A buddhizmus az élet kioltását bűnös cselekedetnek tekintette, így elítélte a túlvilágra küldött kísérők szokását. Forrásértékűnek számítanak a törvények, amit a buddhizmust felvett mongol uralkodók hoztak, pl. Tűmén kán (1558-1592) 1576-ban kiadott törvénykönyvében egy paragrafus 5 A mongol történeti művekről elérhető áttekintést ad: Shagdaryn Bira 2002. 6 Bawden 1955,141. 193
