Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
foglyot emeltek ki a visszatérők soraiból, akiket azután visszaszállítottak a Szovjetunióba. A debreceni állomásra érkező foglyokat rendszerint hatalmas tömeg várta. A peronon tolongó tömegből neveket kiabáltak, mindenki meg akart tudni valamit a hozzátartozójáról. A foglyok azonban még nem voltak szabadok. Az állomásról az átadó-átvevő táborba kellett menniük. Itt fogadták, élelmezték és egészségügyi ellátásban részesítették őket. Ruháikat fertőtlenítették, majd a visszatértek általános orvosi vizsgálaton estek át, amelybe beletartozott a röntgen-átvilágítás, valamint a malária- és a nemibeteg-szűrés. Távozás előtt hadifogoly-igazolványt, egészségügyi lapot és díjtalan utazási utalványt kaptak, valamint 5 forint „segélyt” (ennek összegét 1947-ben 20 forintra emelték). A visszatérők többsége rossz egészségi állapotban volt. A járásképtelenek és a sürgősségi ellátásra szorulók portómentes levelezőlapot küldhették hozzátartozóiknak a debreceni táborból. A betegeket hat hónapig az állam kezelte. A foglyok hazaszállítása nem volt folyamatos. A Szviridov tábornok által 1946 nyarán ígért 30 ezer fogolyból 16 322 fő érkezett meg. Az év végén teljesen leállt a foglyok repatriálása. A hazaszállítás folyamatosságának biztosítása érdekében a magyar külügyi vezetés nagy küzdelmet folytatott. A hadifogolykérdés átfogó, egyezményes megoldása végső soron a békeszerződéstől volt várható. A Párizsban tartózkodó magyar küldöttség elsősorban azt szerette volna elérni, hogy a hadifoglyok hazaszállítása a békeszerződés aláírásától számított hat hónapon belül történjék meg. A delegáció azt is kérte, hogy a trianoni határokon kívül lakott, de a háború idején a honvédségben szolgált, majd fogságba esett személyek hátrányos következmények nélkül térhessenek vissza lakóhelyükre. A magyar fél megpróbált engedményeket elérni a hadifoglyok ellátásával és hazaszállításával kapcsolatos költségek vonatkozásában is. A magyar érdekeket egyetlen esetben sem sikerült érvényre juttatni, így 1947. február 10-én a békeszerződés az eredeti megfogalmazásban került aláírásra. A hadifoglyokkal kapcsolatos kötelezettségeket - III. rész II. cím 21. cikk - a következőképpen fektették le: „1. A magyar hadifoglyok mihelyt lehetséges hazaszállítanak a hadifoglyokat visszatartó egyes hatalmak és Magyarország között erre vonatkozólag kötött megállapodások szerint. 2. Mindennemű költséget, beleértve a hazaszállításban lévő magyar hadifoglyok fenntartási költségeit [...] amelyeket az érdekelt Szövetséges [...] állapít meg, [...] a magyar kormány képvisel.” A magyar delegáció érdeklődésére az angol és a jugoszláv küldöttek a „mihelyt lehetséges” kifejezést úgy magyarázták, hogy a hazaszállítást csak szállítástechnikai okok késleltethetik. A magyar kormánynak a fentiek értelmében tetemes összeget kellett fizetnie a Szovjetuniónak és Romániának is. 1947. április 8-án a pénzügy69
