Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
keveset beszél, de sokat tesz a foglyok hazahozatala érdekében. Bejelentette, hogy a párt közbenjárásának eredményeképpen legalább 150 ezer „hadifogoly” fog hamarosan visszatérni a Szovjetunióból. Szovjet részről valóban született döntés a foglyok egy részének elengedéséről, de ehhez Rákosinak semmi köze sem volt. Nyilvánvaló azonban, hogy tudott arról, hogy az Állami Védelmi Bizottság (Goszudarsztvennij Komityet Oboroni) augusztus 10-én többek között döntést hozott 412 ezer német, 30 ezer osztrák, 30 ezer román és 150 ezer magyar fogoly elengedéséről. A szabadon bocsátottak betegek és munkaképtelenek voltak, és egy részük még a szovjet megszállási övezetben lévő gyűjtőtáborokban tartózkodott. Elengedésükkel a szovjet vezetés felesleges terhektől szabadult meg. Az Állami Védelmi Bizottság döntését Voro- silov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnöke augusztus 23-án közölte a Külügyminisztériummal. A kommunista párt lapja, a Szabad Nép úgy adta tovább a hírt, hogy a Szovjetunió humanitárius megfontolásból az összes magyar hadifoglyot szabadon bocsátja még a békeszerződés megkötése előtt. A hír bejelentését a párt számos tömegdemonstrációval „ünnepelte”. 1945 nyarán és őszén párhuzamosan zajlott a magyarországi gyűjtőtáborokban lévő foglyok kiszállítása és a valóban megkezdett repatriálás. A visszaszállítás megindulása azonban nem csillapította, hanem inkább fokozta a hozzátartozók aggodalmát. A foglyok rossz ruhában, gyakran betegen érkeztek meg, és megdöbbentő híreket hoztak a Szovjetunióból. A kommunista párt által kiadott Magyar Hadirokkant, Hadifogoly Híradó nem győzte cáfolni a „rémhíreket”. A foglyok rossz ruházatát azzal indokolták, hogy a Szovjetunióban kapott jó ruhát a foglyok visszafelé jövet Romániában friss gyümölcsre és zöldségre cserélik. Az útközben történt elhalálozásokhoz és a betegséghez fűzött magyarázatok egyik tipikus példája a következő idézet: „A Szovjet-Unióból a szovjet hatóságok elsősorban azokat a hadifoglyokat bocsátották haza eddig, akik még a harcok folyamán, évekkel ezelőtt estek fogságba, legtöbbjük már betegen vagy sebesülten. Ezek a sok esetben súlyos betegek mintegy orvosságként kapták meg legelsőknek hazautazásukhoz az engedélyt, mivel az a tudat, hogy hazatérhetnek, önbizalmukat, életkedvüket, közérzetüket nagyban növeli és így ez gyógyítólag hat betegségükre. így adódik azután, hogy a hosszú út alatt a súlyosabb betegek - kiknek felgyógyulásához már amúgy sem volt sok remény - elpusztulnak.”17 A propaganda nem tudta feledtetni a tényt, hogy a visszatérők hazaszállítása, fogadása és ellátása nem volt megszervezve. Ez a korabeli politikai viszonyokból következett. A hadifogolyügy hatósági kezelése eredetileg a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozott. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság azonban nem járult hozzá ahhoz, hogy a minisztériumban átfogó hadifogoly-gondozó szervezet jöjjön létre. A döntést a SZEB részéről azzal 17 Magyar Hadirokkant, Hadifogoly Híradó, 1946. január 14. 64
