Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Stark Tamás: Rabszolgasorsra kényszerítve
partizánháborúra készülnek a románok és a szovjet seregek ellen. Nem tudni, hogy a vádat elhitték-e a szovjetek, de tény, hogy a munkaképes magyar férfiakat gyorsan összegyűjtötték és a foksányi szovjet hadifogoly-átmenőtábor- ba szállították. A város hatezer lakójából csak másfél ezer maradt, a többiek elmenekültek a magyar csapatokkal, vagy „hadifogságba estek” a „felszabadulás” után. A román és szovjet fegyveresek 20-30 fős csoportokban szedték össze a környező falvak magyar fiataljait. A bevonuló szovjet csapatok a román rendfenntartók segítségével Tor- dáról 400, Kolozsvárról mintegy 5 ezer civilt hurcoltak el ugyanúgy, mint Kézdivásárhelyen, partizántevékenység vádjával. Maros-Torda vármegyéből 4 ezer embert vittek el. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint magyar területen itt használták először a lefogásnak azt a módját, amit a később elfoglalt területeken a leggyakrabban alkalmaztak. A hadköteles korban lévő férfiaknak igazoló papír, „dokument” megszerzéséért jelentkezniük kellett a helyi szovjet parancsnokságon vagy a román csendőrségen. A megszálló hatóságok előtt gyanútlanul megjelenő férfi lakosságot nem engedték haza, hanem az igazolás ígéretével távolabbi helységekbe, majd gyűjtőtáborba meneteltették. Napok teltek el, míg a jelentkező férfiak felfogták, hogy hadifogságba kerültek. A Kolozsvárra történő bevonulással egy időben, október 11-én vonult be a Vörös Hadsereg Szegedre, a következő napon pedig Nagyváradot vették birtokba. „Béna volt eddig az élet. Aki megjelent az utcán, elhajtották munkára...” - írta szerényen, de sokatmondóan a szegedi helyzetről visszaemlékezésében Vas Zoltán.1 A Tiszántúli deportálásokról rendelkezésre álló szórványos adatok, a szemtanúk beszámolói azt sugallják, hogy azokon a területeken, amelyeken a szovjet csapatok gyorsan végigmentek, az elhurcolás szórványos volt. A jórészt kiürített Debrecenben például a polgári lakosság deportálása nem volt olyan nagy mértékű, mint a kemény harcokat megélt, többször gazdát cserélt Nyíregyháza térségében. Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson és Nyíregyházán a szovjet alakulatok a harcok elültével házról-házra járva szedték össze az embereket. Hajdúböszörménybe október 22-én ért a front. „Három napja volt az orosz katonaság a városban, amikor kezdték összeszedni az embereket. De nemcsak a férfiakat, gyerekeket is. Volt közöttük több 16-17 éves, még 13 éves is. Hiába sírtunk, könyörögtünk, csak terelték őket kifelé a puskával, kit a házból, kit az udvarról egy szál ruhában, élelem nélkül, úgy, ahogy éppen voltak. [...] Nem tudtuk, hová vitték őket, mert annyit mondtak: »kicsi robot«, »kicsi robot«.[...] Azt hittük, ép ésszel ezt nem lehet kibírni”- mondta egy szemtanú.1 2 Hajdúnánásra október 31-én vonultak be a 1 Vas Zoltán visszaemlékezése. Lásd História, X. évf. 1988.5. sz., 27. 2 SZEBENI 1991, I6-I7. 49
