Molnár Jenő (szerk.): Magyarság és a Kárpát-medence. Az első bécsi döntés című nemzetközi konferencia tanulmányai (Veszprém, 2015)
Limbacher Gábor: A haza területe mint nemzeti jelkép
lakói ugyanazon törvények alatt élő polgárok közösségét alkotják. Ilyen értelemben tehát egy ország történelmi változása maga után vonná a haza változását is. Viszont földrajzi tekintetben a haza egy nép történelmi élettere, a népre jellemző szellemi-kulturális hagyományokat elevenen éltető tájegység.6 Ennek az értelmezésnek megfeleltethető a történelmi magyar ország területe, a Kárpát-medence, mint a magyarság történelmi élettere, amely a rá jellemző hagyományokat elevenen élteti a trianoni békediktátum után megmaradt országban és az utódállamok érintett területein egyaránt. Amíg a történelmi, földrajzi, kulturális, gazdasági, épített örökségbeli, származásbeli szálakat, polgárok közötti kapcsolatokat a magyarság elevenen fönntartja, amíg például Kassa, Munkács, Kolozsvár, Szabadka, Eszék, Lendva vagy Kismarton nem számít külföldnek, addig létezik a haza egész történeti ország területre kiterjedő abszolutisztikus értelme. Ily módon tehát a haza nem politikafüggő fogalom, hanem a kulturális folytonosságot képviseli. Azt a folytonosságot, amelynek sajátos, kezdeti megnyilatkozása Szent István királyunk végrendeleti ország felajánlása a Boldogasszonynak: Szűz Mária szentséges kezébe és oltalma alá adta és ajánlotta az egyházat, „és ez szegény országot [evidens, hogy a Szent István-i Magyarországot!] mind benne való urakkal és szegénnyel, bódoggal egyetemben”.7 (2. ábra) Ezzel a haza transzcendens kötődésűvé vált, ami megfigyelhető a későbbi századokban is. Ily módon, mint a lélek lobogó lángja nyilatkozott meg Zrínyi Miklós hazaszeretete 1566-ban. Istennel, a királyi felséggel, a kereszténységgel együtt ő a szegény, végső nyomorúságba jutott édes hazát állandóan vidám arccal, vére ontásával és végül Boldogasszony születése ünnepén bekövetkezett hősi halálával szolgálta. Majd gróf Esterházy Miklós nádor a hazaszeretetre mint történelmi távlatokra visszanyúló fogalomra utalt 1627-ben: „Nem hazánk-e nekünk is ez, mint édes Eleinknek? Az bizony, más nincsen kívüle, s tartozunk mind Isten, mind világszerte az természetnek törvénye szerént is, minden oltalommal neki.” E mentalitásból kicsendül a haza mindeneknél előbbre valósága, a hazaszeretet törzsökös tágassága, transzcendens dimenziója, és az emberi nembe oltott természeti törvényként értelmezett mivolta.8 A történelmi sors odavezetett, hogy a magyarság esetében sajátos módon külön vált a haza, a nemzet és az ország vagy állam fogalma, különböző területiséget jelölve. A haza a politikai változásoktól független, kulturális, erkölcsi, szívbéli kategóriaként a történeti Magyarország területét öleli föl - hozzá- érthetően az egykori Kunország, moldvai vajdaság, moldvai csángók földjét, amely a középkorban a magyar királyság hűbéres tartománya volt, ahol a 6 mkl 1998,664. 7 LlMBACHER 2002, 23. 8 Uo. 32. 171
