Regenye Judit: Kő és agyag. Település és életmód a neolitikum-rézkor fordulóján a Dunántúlon (Veszprém, 2011)
3. A késő lengyeli kultúra a Dunántúlon
A helyzet, azaz a neolitikus életmód fennmaradása a Dunántúlon magyarázatra szorul. A felvázolt társadalmi stabilitás adhatja kezünkbe a kulcsot a jelenség megértéséhez. A késő lengyeli társadalom a jelek szerint olyannyira stabil volt, hogy az alföldi változásokért felelőssé tett feltételezett klímaváltozás (Parkinson 2006), mely a Dunántúlon is kellett volna, hogy éreztesse hatását (Bánffy 1995c, 2002, 2008a 103., 2008b) nem okozott áthidalhatatlan nehézséget. A települési struktúra mellett a fazekasságban mutathatók még ki a társadalmi stabilitás jelei. A késő lengyeli kultúra kerámiájának jellemzője az uniformizáltság. Ezt reprezentálja a Szentgál környéki leletanyagok részletes összehasonlításakor és a távolabb eső Kaposvár anyagával való összevetéskor tapasztalt hasonlóság egyrészt, a leletanyag tágabb áttekintése másrészt. Markáns különbséget látunk a korai lengyeli kerámia gazdagságával szemben. A sokszínűséget felváltó uniformizáltság akkor alakulhat ki, ha a társadalom kapcsolatrendszere szorosabbá válik. A szigorú kánon, mely a kerámia homogenitását eredményezi, stabil térbeli populáris konfigurációt jelez, a közösség identitásának tartóssága tartja fenn a kerámia változatlanságát (O’Shea-McHale Milner 2002). Maga a jelenség általános érvényű, a rézkorba való átmenet növekvő homogenitást mutat nagy területen (Parkinson 2006. 32.). A vizsgált időszak szempontjából a települési struktúra és a fazekasság a társadalmi szerkezet legkifejezőbb tényezői. A hierarchikus települési szerkezet, a tűzkőbányászatra specializálódott falvak előfordulása egyrészt, a leletanyagban megmutatkozó trend, a homogénné válás másrészt a társadalmi stabilitás jelei. Ez a szilárd társadalmi struktúra lassítja a neolitikus életforma felbomlását. 74
