Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1997. október 16-17-én (Veszprém, 2002)

Bevezető - Gyáni Gábor: A polgári átalakulás problémái

„Csendes, alulról jövő forradalom zajlott le, szűk jogi-politikai korlátok között. A mindennapok forradalmában ezek a polgárosodó parasztok, munkások, kistisztviselők nem vették be az 'állam várát', még csak körül sem zárták, hanem megkerülték, s mellette teremtettek dinamizmust és viszonylagos jólétet."

14 Szelényi „csendes forradalom" koncepciója, valamint polgárosodás fogalma a rendszerváltás körüli években heves vitákat váltott ki, ám ez a diskurzus mára teljesen elhalkult és a fogalom (legalábbis adott értelmében) látszólag funkcióját vesztette.

15 A polgárosodás történelmi folyamatának vázolt fogalmi variációi jelzik: a polgár a múltban mindig is egymásnak igen ellentmondó megítélés tárgyát képezte. 1989 után, amikor a privatizáció eredményeként a gazdaság újra visszatért a piaci formák közé, a vállalkozó megint legitim szereplőjévé lett mindennapi életünknek. Ami viszont közvetlenül is befolyásolja, hogy milyen képet alkotunk magunknak múlt korok honi vállalkozó közép- és nagypolgárságáról. Tézisek a honi polgárság historikumáról Néhány pontba sűrítve röviden összefoglalnám végül, hogy szerintem mely pontokon és hogyan kellene újrafogalmazni a polgárság és a középosztály történeti problematikáját. Az első kérdés a polgár társadalomszerkezeti definícióját érinti. A századforduló szociológiai diskurzusa (Sombart, Weber) óta a polgárt úgy tekintik, mint valamilyen nem nemesi ethosszal felvértezett személyiséget, aki felhalmozó, munkacentrikus, individualista életmódot folytat, és ennek megfelelő értékeket vall magáénak. Újabban mind többen vitatják ezt a polgárképet annak nyomán, hogy kiderült: talán nem is a termelés kívánalma, hanem a fogyasztói szükségletek drámai megnövekedése szülte az ipari forradalmat. Egyre inkább úgy tűnik tehát, hogy a 19. század derekától és végétől a fogyasztás nívója és módja képezi a polgári identitás egyik döntő forrását. Emiatt újabban a kulturális gyakorlathoz szokás kötni a polgár definitív ismérvét (Peter Gay, Jürgen Kocka). 19