A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

H. Csukás Györgyi: A kőépítkezés múltja a Balaton-felvidéken és a Bakonyban

a kövön a járás. A végén rakták a csúcsfalat. Három méter hosszú pincét ketten három nap alatt készítettek el. Újabban már csak malterral készítettek bótpincét. A kőművesszerszámok a következők voltak: kőműveskalapács (kőkalapács és téglakalapács alul steklivel), sléglikalapács vagy kispörő (1-2 kg-os, a nagy kő összetörésére), kőműveskanál, serpenyő, cittling (kenőkés), hóbli (nagy simító pucoláshoz), kis simító, véső, fúgázókés (egyik fele hegyes, másik ujjnyi keskeny, hogy a fugákba beleférjen).

55 A sárba rakott falazatok mellett elsősorban középületeknél, uradalmi és módos kisnemesi épületeknél mészhabarcsot is használtak falazáshoz, természetesen a rangosabb, szabadkéményes házaknál. A házak vidékenként, helységenként is eltérő arányban voltak füstöskonyhásak vagy szabadkéményesek.

56 Kővágóörsön már a 19. század derekán helyi kéményseprőt alkalmaztak.

57 A szabadkémények kéményboltozata és kéményfeje vidékünkön mindig téglából készült, és a présházak gerendakereten nyugvó, olykor oszloppal is alátámasztott, sarokra épített kisméretű szabadkéményeit kivéve, általában a konyha egész hátulsó részére kiterjedtek.

58 Ez is bizonyítja, hogy a kémények meghonosodása már a kőépítkezés túlsúlyra jutásának idejére esett, borona- és sövényházaknál ugyanis sövény és deszka változatai is elterjedtek volna. A szabadkéményes füstelvezetés megvalósításának költségessége miatt így századunkat is nagy számban érhették meg a füstöskonyhák, noha a kétfajta füstelvezetés már a 18. században is egymás mellett élt. Ugyanakkor, amikor a tégla kéményboltozatok, a vidékünkön gyakori csehsüvegboltozatos födémek, valamint az 1880-as évektől - elsősorban nagygazdaporták magtárainál, istállóinál - alkalmazott poroszsüveg-boltozatok mindig drága, igényes kőművesmunkát feltételeztek, addig a kő dongaboltozatos pincék, kamrák, tornácok szinte minden társadalmi szinten, füstöskonyhás házaknál is előfordultak a szőlőtermelő Balaton-felvidéki területeken. Ennek oka az intenzív szőlőhegyi építkezés, a kő dongaboltozatos belső pincék általános elterjedése volt, ami kihatott a lakóházak építésére is. A házak konyhai tüzelőberendezésére a hasáb alakú kő-, tégla- vagy vályogkemencék, és a csonka gúla formájú, vagy szintén hasáb alakú favázas sárkemencék voltak jellemzők. Módos, főként kisnemesi, uradalmi házak szabadkéményes konyháiban a kenyérsütő kemence mellé gyakran egy kalácssütő kiskemence is épült. A füstöskonyhák kemencéje általában a sarokban helyezkedett el, és szabadon maradt oldalai mentén padka, póc futott körbe, ami folytatódhatott a falak mentén. A szobai kályha fűtőnyílása előtti padka, a tüszely volt a szabad tűzhelyen való főzés legáltalánosabb helye. Szabadkéményes konyháknál a kemence rend55. A falazás- és boltozásmódot Káli-medencei gyűjtése alapján hasonlóan írja le LUKÁCS László 1984. 700-701.; A romanád mellett használatos volt az árkus elnevezés is. 56. VAJKAI Aurél 1957. 95-107.; 1973. 90.; LUKÁCS László 1984. 707-711.; 1990. 103-104. 57. 1878-ban Dukkon János, régibb, szerződtetett kéményseprő idejének lejártával Polni Pétert fogadták meg 3 évre, aki „köteles a községben lévő kéményeket, ugyanám sporhelteket minden negyed évben pontosan tisztítani." Díjazása kéményenként, ill. sparheltenként 10 krajcár volt. Kővágóörs rendezett tanácsának hivatalos jegyzőkönyve 1848-1881. ZmL. 58. A Káli-medencében kivételesen akadt olyan dongaboltozaton nyugvó szabadkémény is, ahol a boltozatot kőből rakták, csupán a kéményfej készült téglából. 70