A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Juhász Katalin–G. Szabó Zoltán: Forráskutak, mosóházak a történeti Zala megye tapolcai járásában

meg lehetett ismerni, melyik kié. Télen nyáron nyolcan-tízen is összegyűltek a mosóban, különösen hét elején, s a mosás mellett sokat pletykáztak, bolondoztak. A fiatalabb menyecskék még a falakat összekötő vaspántokra is felkapaszkodtak, s azon „tréningeztek, forgolódtak." Különösen akkor élénkült meg az asszonynép, ha egy-egy férfi segítő is jelen volt. A férfiak ha „nagy tereh ruha" volt, segítettek a cipekedésben, sőt gyakran a mosásban is. Ilyenkor az asszonyok nagyon megdicsérték őket. Nemcsak a ruházati darabokat, vászonneműt mosták itt, hanem a nyersvászon fehérítés utáni öblítése is itt folyt. Sokan termesztettek kendert, amit aztán a kellő feldolgozás után takácsokkal megszövettek. A nyersvásznat akkora darabokra vágták, hogy a leendő készterméket (inget, gatyát, ágyneműt, konyharuhát stb.) veszteség nélkül ki lehessen majd belőle szabni, s szapusajtárba öszszehajtogatva berakták. Cserfahamuból készült hamulúggal leöntötték és lábbal megtiporták. A kifolyó lúgot még háromszor öntötték vissza a kelmére, s mindannyiszor újra megtiporták. Ezután a mosóhoz szállították a vásznat, s ott ketten lapickálták és öblítették a nagyobb darabokat. A fehérítés utolsó fázisában a vásznat tűző napon szárították, de a fűre itt nem teregették, csak az ázott kendert. A nyersgyapjút vesszőkosárba tették, azt beleállították a vízbe és kéz között addig „gyömbörgették", amíg meg nem tisztult. Ezt a műveletet mindig a mosó legszélén kellett végezni, mert a nyersgyapjú általában nagyon szennyezett volt. Ezután fonalat fontak belőle és a készfonalat motringokban mosták. Láthattuk, hogy a nyirádiak körében a mosóház nagy népszerűségnek örvendett, amit mutat az is, hogy olyan sokáig használták. Találóan fogalmazta meg e népszerűség legfőbb okát az az asszony, aki Halimbáról idekerülve eleinte furcsának találta, hogy nem saját kútnál, hanem a mosóban mosnak az itteniek, de aztán alkalmazkodva a helyi felfogáshoz ő is a következőket mondta: „Ha nem vitte oda az ember, azt gondúta, hogy nem is olyan tiszta." Az 1985-ben elvégzett átalakítás során az eredeti építmény északi felét lebontották, az ablaknyílásokat befalazták, s a víz kifolyása felőli oldalon téglafalat emeltek, amelyen egy vasrácsos ajtót helyeztek el. így a mosó eredeti funkcióját elvesztve ma már csak a közelmúlt mindennapjainak egyik emléke lehet. A taliándörögdi mosóház a Kossuth út 389. számú ház előtt található, a falu központi részén (20., 21., 22. kép). Hasonlóan a nyirádihoz, ez is lejtőre épült. Az épület magasabban fekvő északkeleti vége a tulajdonképpeni forráskút, amelyhez közvetlenül csatlakozik a dongaboltozatos, délnyugati végén nyitott mosó. Építésekor nagyszerűen kihasználták a terep adottságait is, hiszen az építmény északnyugati falát a felszínre bukkanó üledékes kőzettömbök képezik. Az épületet ZAKONYI Ferenc kezdeményezésére

43 műemlék jellegű objektummá nyilvánították,

44 1985-ben pedig SZÁLAI András felmérést is készített róla.

45 A kút eredetileg 43. ZÁKONYI Ferenc 1980. 44. OMF 1853/1979. 45. A felmérés eredményét - CSERI Miklós engedélyével - H. CSUKÁS Györgyi bocsátotta rendelkezésünkre. 389