A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Benda Gyula: A Keszthely környéki szőlőhegyek építkezése a hagyatéki és vagyonösszeírások tükrében (19. század első fele)

lenti, hogy helyiségenként toldozgatták össze, hanem először lehetett az pince és a présház, majd ehhez épült hozzá a konyha- és szobarész. Ez csupán hipotézis, a tényleges periodizáció falkutatással lehetne megállapítható, illetve igazolható. Épületek szerkezetei és anyagai A hasznosítás változása több-kevesebb átalakítással, esetenként épület­bővítéssel járhat, ami egyértelműen beavatkozást jelent az érintett épület szerke­zeteibe. Ebből következően lényeges az alkalmazott szerkezetek és anyagok is­merete. A Balaton-felvidéken a kőből való építkezés a jellemző, bár nem mindenütt azonos mértékben, mert a környékbeli anyaglelőhelyek befolyásolták az építési anyag megválasztását. A falusi épületeknél nagyrészt kő az építőanyag, a szőlő­hegyi épületeknél viszont csaknem kizárólagosan követ használtak. Ennek prakti­kus okai voltak, gondoljunk csak a pincék kőből készült dongaboltozataira, ame­lyek évszázadokon át tartósnak bizonyultak, károsodás nélkül maradtak fenn, ese­tenként még romos állapotban is. Tekintsük át röviden a leggyakrabban előforduló szerkezeteket és anyagokat a falusi épületeknél: Falszerkezetek: - terméskő fal, szárazon (kötőanyag nélkül) falazva - terméskő fal, sárba (agyagba) rakva - terméskő fal meszes habarccsal falazva - tégla fal, meszes habarccsal falazva - vályogtéglából rakott fal - vert fal, másként tömés fal Kiváltások, áthidalások ajtók és ablakok felett: - fa gerenda (általában tölgyfa) - terméskő boltív (egyenes záródású) - tégla boltív (egyenes záródású) Födémszerkezetek: - fafödémek - pórfödém agyagtapasztással - borított gerendafödém agyagtapasztással - boltozatok - tégla - terméskő Tetőszerkezetek: - fa nyeregtető (régebbi épületeknél keményfából) Héjazat, tetőfedés: - cserépfedés (égetett anyag) - fa zsindelyfedés (ritka) - nádfedés - zsúpfedés (rozsszalmából) 315

Next

/
Oldalképek
Tartalom