A Balaton-felvidék népi építészete. A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre-Veszprém, 1997)

Benda Gyula: A Keszthely környéki szőlőhegyek építkezése a hagyatéki és vagyonösszeírások tükrében (19. század első fele)

kat követnek el az épületen, aminek következtében elveszíti azt az eszmei értékét, amiért a védettségét annak idején kimondták az illetékesek. Az ilyen esetekben az önös érdekből fakadó, én vagyok a tulajdonos, azt csinálok amit akarok a házammal szemlélet nemzeti kincsünk egy kicsi, de nem jelentéktelen részének elvesztésével jár. Anyagiak híján az önkormányzatok nem képesek érdemi befolyást gyakorolni az építtetőkre az ilyen esetek elkerülése érdekében, sőt még erősen megfontolják a helyi védelem kimondását is, tartva annak esetleges anyagi kihatásától. Ez abban is megnyilvánulhat, hogy a védett épületen történő bármilyen tevékenységhez anyagi hozzájárulást kér a tulajdonos, mondván a védettség ne az ő pénzébe kerüljön. Az, hogy valaki büszke legyen arra, hogy egy ilyen épület tulajdonosa a legritkább esetek közé tartozik, talán nincs is ilyen ember manapság. Falusi épületek Az előzőekben már érintettem az egyes falusi épületek közötti különbségeket, mint a hasznosítás- változást befolyásoló tényezőt. Ezt érzékelteti a magyar és német típusú épületek közötti alapvető különbség, ami a következőkben mutatkozik meg. Vegyünk vizsgálat alá egy legegyszerűbb alaprajzi elrendezésű, három helyiségből álló házat annak előrebocsátásával, hogy ilyen ma már alig fordul elő, de a különbség érzékeltetésére nagyon alkalmas példa. A magyar típusú épületnél mindhárom helyiségnek közvetlen kijárata van a szabadba, belső kapcsolat - azaz ajtó - nincs az egyes helyiségek között. Ezek a helyiségek a következők: konyha, szoba és kamra, tehát a napi élet mindegyikben zajlik és csupán az udvaron, illetve a tornácon keresztül közelíthető meg egyik helyiség a másikból. A német típusnál egy bejárata van a háznak, mégpedig a középső helyiségbe nyílóan, azaz a konyhába jutunk be közvetlenül. Ebből nyílik jobbra és balra a szoba, illetve a kamra, értelmes belső kapcsolatot teremtve közöttük. Ezek voltak a legegyszerűbb alaptípusok, de ugyanezen elv érvényesül akkor is, ha a ház előtt végigfutó tornác van, illetve bármilyen további variáció, vagy fejlettebb alaprajzú épület esetén is. Természetesen nem csak ezek a különbségek fedezhetők fel a két említett típusnál, hanem további eltérések is léteznek, például az ablakok elhelyezése és darabszáma. A magyar háznál a szobán egy ablak néz az utca felé, egy pedig az udvarra. A német típuson az utca felé két ablak, az udvar felé szintén egy ablak található a szobán. Az említett típusok ilyen kristálytisztán ma már elég ritkán fordulnak elő a gyakorlatban, és több-kevesebb keveredés is felfedezhető. Az említettek leginkább a múlt század második felében, illetve ennél korábban épült házaknál fordulnak elő. A 20. század elején, illetve közvetlenül a századforduló környékén épült házakon már nem jelentkeznek ennyire karakteresen ezek az eltérések. Az előbbiekben arra kívántam rávilágítani, hogy milyen problémakörrel találkozik az építész, aki egy épület hasznosításával kapcsolatos átalakítást tervezi, és tisztességes szakmai megoldást szeretne érvényre juttatni. Ezt rendkívül fontosnak kell ítélnünk, mert nem egy esetben az építtetői szándékot, - amilyeneket már ko313