Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Szili Ferenc: Kivándorlás, mint vállalkozás Délkelet-Dunántúlról Horvát-Szlavónországba

A terezováci Jankovich birtokra települők is azt hangoztatták, hogy 1864-1868-ban érkezésük alkalmával egy hold földet harminc Ft-ért vettek, amelynek ára a századelő éveiben két-háromszáz pengőre emelkedett.

13 Jankovich Gyula szokolováci birtokán 1865-ben létesített telepítési birtokot, ahova az 1867-1868-as években érkeztek meg a baranyai, a somogyi és a veszprémi kivándorlók.

14 A Magyarországról érkező és szorgalmasan dolgozó cselédek közül is jónéhányan vásároltak földet, így többek között Szlatinán is, ahova a magyarok folyamatosan 1858 óta telepedtek meg. A szerb és a horvát lakosság az ország belsejébe, a hegyek mögé vonult az irtványos földekre.

15 A kivándorlók beilleszkedési nehézségeiről és küzdelmeiről forrásokkal nem rendelkezünk. A későbbi évtizedekben készített átfogó jelentésekből, a beszámolókból azonban joggal következtethetünk arra, hogy az őslakosság és a bevándorlók együttélése nem volt zavartalan. Ezekben az évtizedekben a Dunántúli Evangélikus Református Egyházkerület jelentős missziót végzett, a Dráván túl élő híveit rendszeresen felügyelte és látogatta, segített ahol lehetett, a politikusoknak pedig jelezte a nacionalista veszélyt. A katolikus vallású magyar lakosság ilyen védelmet nem kapott, mivel az itt lévő plébániák a zágrábi püspökséghez tartoztak, amely maga is hozzájárult a nemzetiségi ellentétek sok esetben pogromszerű jelenségeihez. A dunántúli református püspök 1877-ben Körmendy Sándor hedrehelyi református lelkészt bízta meg azzal, hogy a szlavóniai magyar református egyházkerületet látogassa meg, írjon átfogó jelentést a vallásszabadságról és a magyarság általános viszonyairól. Feltételezhető, hogy ez idő tájt már nagyon sok panasz érkezhetett a Dráván túli magyarságtól. Körmendy a küldetésének eleget tett, majd jelentését a püspöknek megküldte.

16 Ebben részletesen ismertette a magyarság gazdasági fölényét, egyben érzékeltette a horvát lakosság életmódjának az elmaradottságát. Ezt — mint mások is — faji tulajdonságnak tekintette. Útja során nemcsak papokkal és tanítókkal találkozott, hanem magyar nagybirtokosokkal, nagybérlőkkel, gazdatisztekkel, kereskedőkkel és iparosokkal, akiktől sok információt gyűjtött, amelyekre a jelentésében hivatkozott is. Tájékozódása mégis egyoldalúnak tűnik, mivel az ellentáborból szinte senkit sem hallgatott meg, konzekvenciáit pedig a vallási kérdésekre szűkítette. Templomok, iskolák létesítésével, a magyar tanítók és a papok számának növelésével kívánta a magyarság lelki magányát és kulturális 80 \