Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Konferencia Veszprémben, 1994. október 13-14. (Veszprém, 1995)

Szita László: A pécsi vállalkozó polgárság és a helyi hatalom a 19. században

még jó másfél évtizedig, a továbbélő céhiparos dinasztiák befolyása alatt áll, akik döntő többsége minden újítástól idegenkedik. Közülük legtöbben a tőkét szőlőkbe, városi és vidéki földbérletekbe, bérházakba fektették, s még nem gondoltak arra, hogy a városi közgyűlésben elfoglalt tisztségükkel és tekintélyükkel a városon belüli ipari szerkezetváltást támogassák. A mezőgazdaságba, házakba, földekbe és a megnövelt szőlőkbe való tőkebefektetés volt továbbra is vonzó, mert nem járt kockázattal. A legtekintélyesebb céhiparos dinasztiákból kikerülő igen vékony értelmiségi réteg — éppen a családi kötöttségek miatt — elsősorban a jogi pályán tevékenykedett. Miután beépült a városi tanácsba, a korban modernnek számító vállalkozások ellen épített gátakat. Tagjai akadályozták az iparalapításhoz szükséges telkek eladásának engedélyezését, utak építését „a városi fundusokon", rendkívül megnehezítve ezzel a szállítást. A vízhasználati jog akadályozásának katasztrofális következményei voltak, hiszen nem tették lehetővé sem a papír, sem a bőrfeldolgozó és a textilipari üzemek felállítását. Elzárkóztak adókedvezmények nyújtásától is. Hüttner János Keresztély 1860. január 10-án kelt levelében, melyet Svájcban, Bielben tanuló, az ipari vállalkozások jogi helyzetét Európában tanulmányozó fiához írt, a vállalkozói sorsról és a városi önkormányzatról szólva azt hangsúlyozta: „...Egyetlen egy tanácsnok sem akadt, aki belátta volna érvelésünket, gyárunkat támogatandó..." A válságba jutott vállalkozásukkal kapcsolatban pedig így írt: ...Eddig sok munkaszerető pécsi lakos, kik kiváltképpen téli keresettel egyáltalán nem bírnak, rengeteg módot kaptak. A pénzforgalom nőtt erősen a mi üzletágunk kapcsán is, mely jól olvasható még újságokban is. A belső fogyasztás növelendik csak nálunk oly kifogyhatatlan bőségben lévő kőszénre nézve is, hogy a bort ne is említsem. Hány fuvarosnak adtunk munkát évtizeden át? A királyi városoknak csak úgy lesz honunkban jövőjük, ha képviselik az ipart és míveltséget..." „Nagy Fiam! Jer haza, mert itt elveszett mindenünk. S tanulj majd belőle. A Rábel nagynénéd mindent megmagyaráz majd.

8 A régi tapasztalatunk igaznak bizonyult. Itt ipar nem lesz amíg mi nem képviseltetünk a tanácsban, s mindazok akik az ipart és a kereskedést szolgálják kin rekednek. Nem lehet csak prókátorsággal előre haladni, a produkciót kell nézni. Ferencünk! Nagy Fiunk! 130